Kihagyott gólyatábor

7. rész

- Tovább már tudod. Behoztak a kórházba, mert ugye lebénultam. Kezelték a sebet, aztán egy hét múlva hazaengedtek. Jártam suliba.. - mesélte Alison - A naplómat előről kezdted olvasni?
Amanda bólintott. Sokkos állapotban volt.
- Anya.. Amit most mondok az nem fog tetszeni. - Alison vett egy nagy levegőt, majd folytatta - Nekem.. Vannak olyan barátaim, akiket te nem ismersz.
- Nyilván nem ismerhetem az összes barátodat. Nem tarthatom számon az összes barátnődet.
- Nem úgy értettem. Ezek a barátok fiúk.
- Óó - lepődött meg Amanda - Nos, lehetnek fiú barátaid, nem igaz? - kereste a szavakat.
- Amikor összevesztem veled, azon az éjszakán elmentem az egyikőjükhöz. Matt-hez. Elmondtam neki mindent.. Hogy mennyire elegem van. Hogy legszívesebben öngyilkos lennék. És hogy elszöktem.
- Alison..
- Megvigasztalt. Aztán megkérdezte, hogy cigiztem-e már.. "Nem". Elővette a cigisdobozt, és a kezembe nyomott egy szálat. Én pedig...
- ALISON! - ordított fel Amanda.
- Elszívtam. - mondta teljes nyugalommal Alison - Aztán még egyet. És még egyet.
- Te jó ég, Ali! - szégyenkezett.
- Aztán ittunk. De nem sokat. Csak annyira, hogy ne legyek magam alatt. De nem voltunk részegek.
Amanda már nem szólalt meg. Nem tudott mit mondani. "A lányom egy rohadt alkoholista. Pont mint az apja."
- Elmentünk sétálni. A városháza előtt megláttam egy körülbelül velem egyidős lányt az anyukájával. Nevettek, ölelték egymást. Olyan jól megvoltak egymással. Aztán eszembe jutottak a veszekedéseink. Térdre rogytam. Matt letérdelt mellém, és átölelt. Tudta, hogy mi a bajom. A bicskám után kotortam a zsebemben. Elővettem, és egy teljes erőből végighúztam az alkaromon. Meg akartam halni. Matt nem tudott megakadályozni. Túl késő volt.  Elkezdtem sírni, ordítottam, tomboltam. Fájt az igazság. A vérző alkarom egyáltalán nem fájt. Nem is foglalkoztam vele. Előjött minden emlék. Kimondhatatlanul fájt a mellkasom. Aztán a fejem is. A karomból ömlött a vér. Matt mentőt hívott. Láttam ahogy ijedten telefonál. Aztán kizártam a külvilágot. Csak térdeltem a járdán, és sírtam. Bedagadtak a szemeim. Hideg volt. Sötét volt. A könnyeim a vérző alkaromra folytak, a vér pedig a térdemre, onnan pedig a járdára. Utána elájulhattam. A kórházban ébredtem fel.
Amanda eddig is sokkos állapotban volt, na de most.. Bizsergett a tüdeje, zsibbadtak a végtagjai, fájt a feje. Maga elé bámult. Percekkel később felállt, és kiment a szobából. Majd a kórházból. Az autóút hazafelé 20 perces, de ő sétált. Nem gondolt semmire. A fejében Alison akkori kinézete járt. Hosszú, világosbarna haja kócos, az alja vérfoltos volt. Szakadt volt a pólója és a nadrágja. A ruhái piroslottak a friss vértől. Koszos, heges volt az arca. Hófehér bőre még sápadtabb volt, mint szokott lenni. Vörösek voltak a szemei. Véres könnyekben ázott az arca.
Mikor Amanda hazaért, leült az ágyára, nem hallotta, amikor a házvezetőnő kérdezte. Megtömte magát altatóval. Eldőlt.