Hero | TAEKOOK

3. Fejezet: Te értem, én érted

❝ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap. ❞

- Georg Friedrich Daumer

---

Az idő telik. Az óra ketyeg. Minden lépésed visszafordíthatatlan. A percek, amik elmúltak, többé nem térnek vissza.

A szívem hevesen dobogott. Csak álltunk ott, miközben figyeltük, ahogyan minden a darabjaira hullik. Mi lettünk volna azok, akikre mindenki számít, de kudarcot vallottunk.

A bisangoknak vezetője lett. Egy ismeretlen lény, amelyik ugyanannyira intelligens, mint mi, az emberek. Senki sem tudta, mikor, hogyan, és miért bukkant fel. Külseje hasonló volt a miénkhez, ám teste pikkelyekkel volt fedve, szeme hófehér volt.
Félelem uralkodott mindenhol, éreztük, hogy a halál közeleg a többezer bisang és a különleges vezető képében, mi pedig nem leszünk elegek, hogy mindenkit megmentsünk.

Nem lehet mindenkit megmenteni.

Felocsúdva félelmünk alól indultunk el feléjük, hiszen senkinek sem volt veszítenivalója. Legalábbis mindenki szerette ezt hinni.

---

- Hoseok hyung, te nem félsz? - kérdeztem barátomtól, miközben a bakancsunkat takarítottuk. Már egy ideje eluralkodott rajtam a rettegés. Rettegtem, hogy elveszítem azokat, akiket szeretek.

- Nem szabad félnünk. A legfontosabb az, hogy elpusztítsuk őket - felelt halkan, az orra alatt morogva a kérdezett. Tudtam, hogy hazudik, ismertem már annyira. Nem törődve hamis válaszával folytattam az érdeklődést.

- Mitől félsz a legjobban?

Hobi mozdulatai abbamaradtak. Tekintetében annyi érzelmet véltem felfedezni, hogy egyet sem tudtam volna kiemelni közülük.
Utána hirtelen az összes eltűnt, ahogyan felpillantott rám. De tudtam, hogy mire gondol.

- Túl okos, és túl kíváncsi vagy, Taehyung - kuncogott, miközben visszatért íriszeibe a melegség. - Rettegek attól, hogy Yoonginak baja esik - felelete őszinte volt, és át tudtam érezni, amit ő érzett. Hoseok önzetlen, tiszta szeretetét Yoongi felé csodálatra méltónak találtam. Azóta is annak találom.

---

Láttam Őt, láttam Őket. Láttam mindenkit, akit elveszíthetek, ez pedig feltöltött adrenalinnal. A rettegést valami mássá formáltam magamban. Elhatározássá, hogy meg fogom védeni őket. Hoseokot, Yoongit, Jimint, Jint, Namjoont, és mindenkit, akik fontossá váltak a számomra. A családomat nem tudtam megmenteni, őket viszont, a barátaimat muszáj lesz. Hiszen... ők az én új családom.
Jin viccei, Namjoon bölcsességei, Hoseok temperamentuma, Yoongi rideg gondoskodása, Jimin megértése... mindenre szükségem van, különben elveszik az a Taehyung, akivé ők formáltak.

És meg akartam védeni Jungkookot is, habár tudtam, semmi szüksége rá. Szerettem volna magam mellett tudni, érezni az illatát, meleg ölelésében elaludni, édes ajkai érintésére felébredni. Az a gondolat forgott az elmémben, hogy ha ő nem lenne többé, semmi értelme nem lenne tovább küzdenem.

---

- Mi lesz velünk? - kérdezte hirtelen az egyik éjszaka, amikor a csillagos eget bámultuk. Ujjaink összefonódva pihentek közöttünk. Minden nyugodt volt, egy pillanatra meg tudtam felejtkezni a külvilágról, és mindenről, ami a zord valóság részét képezte.