Én és a Farkasom

Part 6

Megmozdítottam az ujjaim, kellemes meleg ölelt körbe. Hanyatt fordultam, a meleg követett. Jólesően beterített a súlyával. Bele telt pár percbe, mire eszméltem, hogy egy meztelen férfitest simul hozzám. A hasamhoz dörgölte az arcát, a borostája bizsergette a bőröm. A tenyere végigsimított hosszan, nyújtózkodva fel, levegőt sem mertem venni. Amikor a mellemhez ért, mint akit tűz éget úgy pattant fel. Kettőnk közül én ébredtem hamarabb tudtára hogy a látvány több mint lehengerlő egy nő számára. Miután engedélyeztem magamnak egy másodpercet, hogy belemerüljek, lekaptam a fotelről a párnát és hozzá vágtam. Észbe kapott, próbálta úgy elhelyezni, hogy minél többet takarjon. Ösztönösen választottam, és rádöbbentem, hogy milyen jól, a párna pici volt, ő meg magas. A tekintetünk összekapcsolódott, szinte egyszerre lélegeztünk, éreztem.

- Nem volt semmi az éjszaka- próbáltam kezdeményezni a társalgást, a hangomra, mint aki felébred, a fotel felé araszolva, maga köré tekerte a plédet.- Tudod... farkasként, mintha kicsit még közvetlenebb is lennél.

- Fáradt voltam, akármit hajlandó lettem volna eltűrni, ha behunyhatom végre nyugodtan a szemem.– erre, kicsit meghátráltam, rosszul esett. Magam sem értettem miért. Lenyeltem a gombócot a torkomból, felálltam, és bosszúból bevonultam a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót, szép lassan hozzákezdtem a reggeli rutinhoz. Másfél óra után, már nem tudtam tovább húzni az időt, mellesleg, veszett éhes is lettem. Feladtam a csendes tüntetést, és a konyhába vettem az irányt. Ő már javában reggelizett, frissen üdén, összeszedetten. Meglepődtem, sőt szívet melengetően jólesett, amikor láttam, hogy két teríték van az asztalon és hatalmas adag sülttojás.

- Te mégis hogy?

- Nem fázom, nagyon kellemes az esővíz, ami a tárolóban összegyűlt, és ha hiszed, ha nem, eddig is ettem.– ezen már nem tudtam megsértődni, a szemtelen vigyorral, amivel mindezt előadta, teljesen levett a lábamról. Rajta felejtettem a tekintetem. Alaposan végig mértem, az oldalán sebek után kutatva, ezt látva felemelte a pólóját, de csak az ép bőrt lehetett látni. Döbbenten csúsztam a székbe.

- Hogy érzed magad?

- Mint látod, jobban nem is lehetnék.

- Mi történt... és mégis ki vagy te?- próbáltam a lehető legnagyobb természetességgel kezelni a témát, de nem minden nap találkozik az ember hasonlóval sem. A szemtelen vigyor újra megjelent az arcán.

- Ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek- kuncogott, eskü kuncogott a poharába bújva. Erre automatikus reakcióként egy összegyűrt kenyér darabot dobtam felé, amit röptében elkapott és bevette a szájába.

- Hééé! Ne játssz az étellel!

- Mondja ezt egy farkas... vagy alakváltó... vagy... mégis... de tényleg...- elkomorodott, szomorkás mosoly jelent meg a z arcán.

- Bár tudnám! Komolyan. Ez van. – tárta szét a karjait- Nem tudom, hogy hogy működik és miért. Félig ez- félig az. Nem bántok senkit. Egyszerűen ilyennek születtem valószínű. Nem akartam, és nem hiszek a vérfarkas sztorikban, sem a természetfeletti boszorkányos dolgokban. Próbáltam rájönni, megtudni, de semmi...

- Ezek szerint egyedül vagy?

- Nem egészen. Intézetben nőttünk fel. Mint egy alom- nevette el magát.- Lehet, hogy rokonok is lehettünk, nem tudom, senki nem mondta. Igazából a kutya sem foglalkozott velünk. Erről az apróságról talán jobb is, hogy nem tudtak. Szétszéledtünk. Hárman maradtunk itt és valami csoda folytán igazi farkasok is csatlakoztak a furcsa korcsokhoz.

- Jesszus. Most ezt nem tudom hová tenni

- Nem félsz. – ez eddig át sem futott az agyamon. Igaza volt. Nem féltem. Mosolygó szemekkel méregetett.– Érzem, hogy megbízhatok benned, ne okozz csalódást... főleg azért, mert nem csak rólam van szó.– Rádöbbentem, hogy bármennyire jó itt nekem, a lehető leg hamarabb mennem kell. Nincs szükségük több bajra maguk körül, mindkettőnk érdeke ezt kívánja.

-Számíthatsz rám. Hogy áll az út és az autóm? – Lerakta a villát.

- Utána néztem. Megrongálták, ártani akartak neked. Bármi is legyen a terved, nem vagy biztonságban, ennek tudatában tervezd meg a következő lépésed. Holnapra kész, ha siettetem kicsit. Az út már járható. – felpattant, mintha belemartam volna.- Futok egyet, a tegnapi eső csak nem tette megint tönkre.

- Be van borulva, megázol.

- Levegőre van szükségem kicsilány. Egy kis víztől még nem lesz bajom, esetleg a szagomnak árt.– óriási lendülettel indult neki. Furcsán éreztem magam. Annyira nagy volt a káosz a fejemben. Az ujjbegyeimben éreztem a bizsergést, az emlék megjelent, ahogy érintettem a puha szőrmét.