Fanfiction fordítás: Feltámadás (Resurrection)

6. fejezet

A fordítás az író, Cordys-Vision engedélyével történik!

Az eredeti történetet itt találjátok: https://www.fanfiction.net/s/10333346/6/Resurrection

Tobias/Négyes

Majdnem három órával később mindenki megnyugszik valamennyire. Matthew a sarokban van Christinával. A szorosan öleli, mintha attól félne, hogy valaki bántani akarja. Vagy attól, hogy én bántom megint. A nyakán levő zúzódás őrzi a kezem nyomát.

Nem néz rám, és én sem nézek rá.

Cara a konyhában van, teát készít. Tris a kanapén ül, a lábát maga alá húzza, csak néz maga elé, fejében millió gondolat kavaroghat. Oldalra simítja a haját, és elkezdi tekergetni, aztán félúton megáll, mintha nem emlékezne, mit csinált.

Cara mindenkinek hoz egy csésze teát, majd leül törökülésben a szoba közepén. Kopognak az ajtón, mindenki felugrik. Egy pillanatra Carára bámulok. Ki jöhet ilyenkor? Vár valakit? Most? A világ többi része él és mozog ilyenkor, amikor mi be vagyunk zárva ebbe a lakásnak nevezett pokolba?

Lassan felállok, hogy ajtót nyissak. A lábaim mintha kocsonyából lennének. Nem igazán vagyok felkészülve erre a helyzetre. Eltolom a reteszt, és ajtót nyitok. Caleb áll előttem. Évek óta nem láttam. Mert annyira emlékeztetett Trisre. De Tris itt van a nappalimban, úgyhogy ez már nem érdekel.

Egy percig nem szól egy szót sem, aztán összekulcsolja a kezeit.

- Látni akarom a húgom.

Mielőtt bármit mondhatnék, Tris eltol az útból és odarohan hozzá. Olyan szorosan öleli át a nyakát, hogy attól tartok, megfojtja. Nem ezt a reakciót vártam tőle. Aztán belegondolok, hogy mennyire ostoba vagyok, és ennél fontosabb dolgok miatt kellene aggódnom.

- Caleb – suttogja.

- Beatrice. – Ő is átöleli. – Jól vagy? – kérdezi. – Hogy érzed magad? Sajnálom, hogy nem voltam ott. Veled kellett volna maradnom. Akartam, de... - körbenéz a szobában, tekintete megállapodik Christinán -, úgy gondoltam, jobb így.

Még mindig átölelve tartja, nem foglalkozik a szavaival. Kíváncsi lennék, mit mondhatott Calebnek Christina, ami miatt otthagyta a labort és az újjászületett húgát.

Tris eltolja magától.

- Annyira hasonlítasz apára – mondja büszke mosollyal. – Felnőttél.

Caleb újra átöleli, mintha nem hinné el, hogy Tris tényleg itt van, és ő mondja neki ezeket. A pokolba, még én sem nagyon hiszem el.

Szélesebbre tárom az ajtót.

- Gyere be, Caleb.

Tris megfogja a kezét, és együtt sétálnak be. A kanapéhoz mennek, és Tris olyan közel ülnek, hogy azt gondolom, elvesznek egymás társaságában. Caleb úgy néz rá, mintha ő lenne az egyetlen dolog a világon. És tudatosul bennem, hogy ez így is van. Tris nélkül nem maradt senki, aki emlékeztette volna, ki volt azelőtt, hogy hibát követett el.

- Tris, most, hogy itt vagy, el kell mondanom, hogy... - Szünetet tart, úgy tűnik, mintha próbálná eltervezni, hogy mit fog mondani, de elfelejti a szavakat. – Megmentettél. És én ezt... soha... nem tudom meghálálni. Azok után, amiket veled tettem, te mégis megmentettél és megbocsátottál és...

Tris ránéz és megrázza a fejét.

- Caleb. A bátyám vagy – suttogja. – Végülis, csak ez számít. Nekem volt esélyem a túlélésre. Neked nem.