A gonosz szerelme (Loki fanfiction) SZÜNETEL

Second

A férfi csak elvigyorodott. Döbbenten vettem észre, hogy hasonló arckifejezése van, mint Atyámnak ha tudja, hogy nyerni fog. Eltökélt szándékom volt, hogy nem fogok engedni neki.

- Ha meggyőzlek... akkor visszajössz és meghallgatod amit Atyám akar mondani? - kérdezte sejtelmesen. Megráztam a fejem.

- Nem. Soha! - vágtam rá mérgesen. Megvonta a vállát.

- Rendben. Akkor itt maradtok - mondta és megfordult, majd elindult vissza. Reiya félve szorította meg a kezem, tudtam, hogy azt akarja közölni ő az egyetlen esélyünk, hogy kimenjünk innen. Idegesen préseltem össze az ajkaim. Utáltam ha zsákutcába szorítanak. Ez az én szokásom, nem másé!

- Visszamegyek csak  vezess ki! - kiáltottam utána. A zöld fény, melyet az istenség tartott, megállt és visszafordult.

- Nos? Jösztök? - szólt unottan mire Reiya húzni kezdett. Morogva hagytam, hogy ráncigáljon, közben próbáltam valamit kitalálni, hogyan is szökjünk meg. Váratlanul a fekete hajú férfi elkapta a kezem és ujjbegyével rajzolt rá. Elrántottam a karom.

- Mit csináltál?! - sziszegtem villámló szemekkel. Huncut mosolyt villantott. Arcát halványan világította meg a láng zöld foszforeszkálására hasonlító fénye.

- Titok - mondta végül. Zsörtölödve tettük meg az utat, Reiya mellettem úgy kapkodta a fejét, mint ha követné valaki. Nyugtatásként a tőrömre simítottam a kezem. A hűvös felületre hamar reagált a testem, látszólag nyugodtabb voltam.  Mikor kiértünk megfogtam Reiya karját és húzni kezdtem. A férfi csak somolygott az orra alatt, mikor a karomba éles fájdalom nyilalt. Felordítottam és oda kaptam. Vékony csíkban egy rúna jel helyezkedett el, vörösen égett a bőrömön. Vádlón a fekete hajúra néztem aki fejcsóválva figyelt.

- Pedig azt hittem egy diptomni okosabb. Tévedtem - rántotta meg a vállát. Vérszemet kaptam és majdnem neki rontottam ha Reiya nem tart vissza. Leesett miért is tette a karomra, szökni akartam és ezt ő is nagyon jól tudta. Okosabb, mint amennyire kinéz, dünnyögtem kelletlenül.
- És mit akarsz velem csinálni? - kérdeztem gúnyosan. Felnevetett.
- Én ugyan semmit. Vissza találsz magadtól is - intett és bement a trónterembe. Fújtatva túrtam a hajamba és per pillanat az se érdekelt, hogy tönkre tettem a frizurámat.
- Hercegnő... készítsem a lovat? - kérdezte mellettem Reiya félénken. Megráztam a fejem.
- Nem. Szólj az egyik őrnek biztosítson nekünk egy szobát. Le kell szednem magamról ezt a vacak rúnát - néztem a karomra, majd ott hagytam a lányt és a trónterembe mentem. Arcomra nyugodtságot erőltettem, miközben újfent elfoglaltam a helyemet. Idegesített a sok fürkésző szempár, még se mutattam ki. Odin ahelyett, hogy felőlem érdeklődött volna, folytatta a beszédet, hogy miért is kell lerohanni Jötünheimet.
- Egyre több jötüni szivárog be, elakarták lopni a szelencét, a katonáinkat megölték. Ez kihívást jelent Asgarddal szemben, amit soha nem utasítottunk vissza, de csak végső esetben nyúltunk ehhez. Ki csatlakozik hozzánk? - kérdezte zengő hangján, mire szinte minden kéz a levegőbe emelkedett. Innen máris ki lehet találni kié maradt lent, az oldalához szorítva. Odin felém tekintett.
- Diptomn nem hajlandó Asgard mellett harcolni? - kérdezte szárazon. Az egybegyültek is rám néztek, tekintetük felnyársalt, mint ha azt üzenték volna, "Fogadd el különben meghaltok!". Viszont nem rettentem meg. Rég megtanultam, hogy az ilyenek üres beszédek.
- Diptomn Jötünheim mellett harcol. A garancia erre a saját vérem - feleltem kurtán és lezártnak tekintetem a beszélgetést. De úgy látszik Odin máshogy vélekedett.
- Szeretnénk ha Diptomn is mellettünk harcolna. Ha az egyik fiam megtudná magát győzni, hogy Jötünheim vétket követett el amit meg kell torolni, hajlandó lesz mellettünk harcolni? - kérdezte, fél szemét rajtam legeltette. Összepréseltem az ajkam. Soha!
- Nem. Mivel az egyik fia rúnát tett rám amivel itt tartanak akaratom ellenére! - mondtam sértődött hangon. Odin szemébe egy pillanatra, mint ha láttam volna felcsillani valamit, de lehet csak a szemem káprázott. Nem igazán látok már jól, ettől a sok aranytól. A fekete hajú fiú felé fordult Odin.
- Loki fiam! Vedd le vendégünkről a rúnát! - majd felém fordult - Kérem, Sasha, fogadja bocsánatkérésemet fiam tettéért és szívélyesen megkérem Önt, maradjon pár napig Asgardon, engesztelésképp.
Felvontam a szemöldököm. Turpisságot sejtettem a dologban. Nagyon nagy turpisságott. Kiderül nem is olyan hülye az öreg. Lassan bólintottam, tekintetem azonban a megtudott nevű férfira villant. Loki, ízlelgettem magamban a nevét. Bizonyára a mellette álló akkor Thor, a villám istenség. Pedig azt hittem bóhocók. Odin intett, mire Loki mellettem termett és végig simított a karomon. Kirázott a hideg. Úgy éreztem, mint ha csak egy bőr darabtól fosztottak volna meg.
- Gyere. Megmutatom hol a szobád. Az őrök értesítették a szolgád is - mondta mielőtt megkérdezhettem volna mi lesz Reiyaval. Összehúztam a szemem.
- Ő a barátom. Nem a szolgám! - sziszegtem neki miközben vezetett kifelé. Láthatóan nem érdekelte, csak előre ment. Most lenne ideje megszökni, jutott eszembe, de el is vetettem az ötletet tekintve, hogy Reiyat soha nem hagynám magára. Mikor a szobához értünk, ismerős alakot pillantottam meg, idegesen fel alá járkált, mint ha emésztette volna magát. Hamar felismertem, hogy ki is az, elmosolyodtam aggódásán. Hiába Hercegnőzött le folyton, tudtam jól, hogy szíve mélyén a barátjának tekint. Évek óta együtt nevelkedtünk, sok titkomat bíztam már rá. Noha lehet, kételkedni kellett volna bennem, Reiya soha nem adott okot erre. Csendes volt, de időnként cserfes. Kislányos külleme csak még jobban tetézte a dolgot amiért soha nem haragudnék rá. De ezt másnak soha nem kell tudnia.
- Holnap reggel találkozunk - mondta egykedvűen Loki és ott is hagyott bennünket. Utána néztem, de alig pár pillanattal később már sehol nem láttam. Az előttem álló lány belépett a szobába, muszály volt nekem is ezt tennem, nem akartam lejáratni magam. Elképedten néztem körül. Semmi sem fényes, leginkább a vörös, a fekete és a barna szín dominált. Ízlésesen volt berendezve, egymás mellett két ágy helyezkedett el, azokkal szembe - talán 4 méteres távolságra -, az erkély volt, tőle jobbra pedig egy nagy szekrény, amellett egy asztal, melyhez egy elegáns tükör volt szerelve. Az ágyaktól balra egy ajtó volt, ahol sejtésem szerint a fürdő lehetett. Magamban elismertem, hogy ez csodálatos, de hangosan nem nyilvánítottam volna ki, ezer aranyért se. Reiyat láthatóan nyugodtság töltötte el, mire szóltam neki, menjen fürödjön le, addig az erkélyen leszek. Egy ideig kellette magát, de kis győzködés után örömmel ment a hatalmas medencéhez. Csak tudnám minek ilyen nagy, morfondíroztam miközben helyet foglaltam a teraszon található rúnákkal hímzett széken. Igazság szerint Asgard tényleg szép lenne ha nem lenne ennyire fényes. Elfintorodtam. Nem, ez hazugság volt. Asgard mindig is gáz lesz, akármit tesznek. Gondolataim kergették egymást, biztos voltam benne, hogy Diptomniak inkább halnak meg, mintsem, hogy Jötünheim ellen forduljanak. Velem együtt. Sokszor hibát követünk el, de az sokszor nem érdekel senkit, milyen nagy lemondások kellenek ahhoz, hogy megtegyük ezeket. Csak annyit látnak tévedtünk és el is könyvelnek gonosznak. Mi értelme ezen változtatni? A jót csak kihasználják, a rosszakkal nem tőrödnek.