Édes illúziók - Mystic Messenger fanfiction

3.Kegyetlen valóság

A szívem hevesen zakatolt, ahogy a hacker fagyos ujjai torkomnak feszültek. Szorítása intenzív, mégis óvatos volt, miközben kimérten váltogatta figyelmét köztem, és Hyun közt. A vörösen izzó szempár feszülten révedt az idegen férfira, míg ajkai néma szavakat formáztak. Pillantásom lassan elmosódni látszott, elmém megadni kényszerült magát az őt ért sokknak. Remegve estem a színész karjaiba, aki bizonytalan térdeim magához szorítva rohant az épület kijárata felé, rettegve a birtokunkban lévő csekély időtől. Az apartman védelmi rendszere pedig távozásunk pillanatában aktiválódott. A hatóságok hosszas nyomozást követően kijelentették, az épület azon szárnyában tartózkodók a detonáció hatására valamennyien életük vesztették. Keserédes könnyekkel küzdve virrasztottam végig a következő partimat megelőző éjszakát, amíg minden lelki jelenlétemmel Hyun vigaszaira próbáltam összpontosítani. Bárhogy rimánkodtam ellenkezőjéért, bizton tudtuk Unknown képtelen lett volna az észrevételünk nélkül elhagyni az épületet. Mégis, ahogy reakcióképtelen mobilom sötét képernyőjére meredtem, éreztem, minden kétséget kizáróan az ő szavait láttam. Remegve kaptam az ágy ballján elhelyezett vezetékes telefon után, azokat az oly jól ismert számokat tárcsázva.

- Csörr – a gyomrom intenzíven liftezett, miként próbálkoztam némileg uralkodni magamon.

- Csörr – bárhogy is kívántam, nem mutathattam ki, milyen borzalmas mértékben kerítette hatalmába testem a pánik. Éppen elegendő aggodalmat sikerült okoznom, nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt, hogy a lassan elviselhetetlenné hatalmasodó stressz befolyásoló tényezője lehet a pár óra múlva esedékes interjúnak.

- Csörr – mégis...muszáj volt hallanom az ő biztonságot jelentő hangján , azt, amiben olyan kétségbeesetten reménykedtem. Egyedül rá volt szükségem ahhoz, hogy ismét elveszhessen elmém rengetegében az a fenyegetőn izzó menta szempár.

- Hello? – hallatszott egy ismerősen csengő lágy női hang két elenyésző kacaj közt.

- H-Hello...- kezdtem zavartan, míg figyelmem a paplanon pihenő készülék egyre erősebben vibráló alakja után kapott. – Elnézést a zavarásért. Hyun Ry- mármint Zen–

- Oh? Oppa? – vágott közbe izgatottan. Lassan magamhoz emeltem a mobilt, melyen azóta már egy kiforrott felvétel pörgött fáradhatatlan. Egy biztonsági kamera munkája volt, amelyet Zen öltözőjében rögzítettek. Tisztán kivehető volt amint ő, és jelenlegi darabbeli társa, Haeun apró nevetések közt a forgatókönyv épp aktuális bekezdését tárgyalják. A lány óvatosan közelebb hajolt a papírköteget bújó színészhez, aztán finoman megbillentve állát tulajdon ajkait a férfién nyugtatta. – Sajnálom, de épp zuhanyozik. Tudod... elég hosszú éjszakája volt...– hirtelen eszembe jutott, honnan is volt olyan ismerős a vonal túlsó felén felcsendülő tónus. – Átadom, hogy kerested. Tényleg, mi is a neved?... – a kagyló váratlanul elnémult. A konyhából áradó intenzív fény megadta magát az őt körülölelő sötétségnek. Mintha a távolból a zár tompa kattanását véltem volna észrevenni, testem mégsem reagált rá. Könnyáztatta pilláim nehézkesen megadták maguk a rájuk nehezedő ólom súlynak, míg testem az ágy kellemes melegébe omlott. Határozott léptek hangja töltötte be a lakás minden négyzetméterét. Egy elnyomott részem, bármilyen közel is érezte az idegen jelenlétét, menekülni kívánt. Féktelenül sikítani, ameddig egy épp közelben járó őr meg nem hall. Azonban tisztában voltam vele, hogy nem lesz ilyen eshetőség. Elmémben ismét hallani véltem Jumin szavait, amelyet kivételesen mindenki tényként könyvelt el. A Penthouse a lehető legbiztosabb hely, ahova egyetlen nemkívánatos személy sem képes belépni. A hacker minden bizonnyal minden eshetőséget számba vett, mikor kivitelezte a lehetetlent.