Nyári zápor(OneShot)

Nyári zápor

Reggel izgatottan keltem fel. Hatalmas mosollyal az arcomon mentem le a konyhába és reggeliztem meg. Utána ugyan olyan vidáman - ha nem vidámabban - besiettem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam, majd a szekrényemhez léptem, ahol már várt a tegnap este kikészített ruha. Felvettem, a kék és zöld anyag lágyan simult rám. Imádtam ezt a ruhát. Gray-samával vettem, ő kísért el és ő is választotta ki. Mosolyogva megpördültem. Annyira boldog voltam. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ő hív el engem sétálni.Belenéztem a tükörbe. Kék fürtjeim lágyan omlottak a vállaimra. Megigazítottam a frufrumat, hogy úgy álljon, ahogy én szeretném, majd kisiettem a nappaliba és vártam, hogy megszólaljon a csengő.

Nem kellett sokat várnom. Mikor meghallottam, szinte repültem az ajtóhoz, hogy kinyissam neki.
- Szia, Juvia! - mosolygott rám, mire szélesebb lett a mosoly az arcomon. Imádom, ahogy a nevemet mondja. Azok a bizonyos pillangók mindig felkelnek tőle.
- Szia. - mosolyogtam és végig néztem rajta. Fehér inget viselt fekete farmerral, nem is vártam mást tőle. Egyszerű, de mégis szuperül festett, mint mindig. - Be jössz? - kérdeztem tőle és szélesebbre tártam az ajtót. Ő csak bólintott és besétált. Különös volt ott látni, eddig mindig csak nyilvános helyen találkoztunk.
- Nehéz volt ide találni?
- Nem. Én nem Natsu vagyok, az ő mániája eltévedni. - nevetett, mire én is kuncogtam.
- Igaz. Kérsz valamit? - becsuktam az ajtót és elindultam a konyha felé.
- Vizet, ha nem gond.
- Oké, akkor egy víz rendel. - mosolyogva adtam neki egy pohárral. Mosolyogva megköszönte, majd megitta.
- Amúgy... Mit terveztél? Hova akarsz vinni? - néztem rá halvány piros arccal. Ő csak elvigyorodott és a szája elé emelte a mutató ujját. "Titok." Suttogta, mire megjátszott duzzogással az arcomon néztem fel rá.
- Juviának sose mondasz semmit! - nevetve összeborzolta a hajam, majd az ajtóhoz indult, és kivette a szívecskés esernyőmet a tartóból. Mikor észrevette, hogy nem követem hátranézett. Én továbbra is játszottam a duzzogós kislányt. Mosolyogva odajött hozzám, majd megfogta a kezem és úgy ment ki az ajtón. Én pedig fülig érő szájjal követtem, mint valami kölyök kutya. De ki nem tenné ugyan ezt, ha egy ilyen srácról van szó?

Gyalog mentünk arra a titokzatos helyre. Nyárhoz képest nem volt túlzottan meleg. Pont kellemes volt az idő. Ehhez pedig lágy szél is fújdogált. A eget hófehér felhők takarták, sajna láttam köztük szürkéket is. Esni fog. Bár ez nem jelentett gondot. Gray-samával mindig minden tökéletes. Nem számít mi történik vagy, hogy milyen az idő. Ráadásul fogta a kezemet. Így egyáltalán nem érdekeltek a szürke felhők, amik percről perce nagyobbak lettek. Csak mosolyogva hallgattam a srácot, akit mindennél jobban szeretek.

Csak pislogni tudtam. Ő meg vigyorogva nézett rám. El se hiszem, hogy megjegyezte. És mégis... Ott voltunk, a kedvenc helyemen, ahol már nagyon rég voltam. Könnyek szöktek a szemembe, mire kikerekedett a szeme és dadogva kérdezgette, hogy mi bajom. De nem volt, csak boldog voltam. Mindössze egyszer meséltem neki róla, és ő megjegyezte. Azt hittem elfelejti, ahogy azt is elszokta, ha leveszi az ingét. De mégis itt állunk, a régi romnál, ahova mindig mentem, ha egyedül akartam lenni. Sokan azt hiszik ez a hely kísértet járta, de nem az. Csak az én sírásomat tévesztették össze a szellemek sóhajaival. És igaz, ez a hely borús volt, de csak azért, mert a magányomat őrizte. Mivel senki sem háborgatott, így a feladatát remekül teljesítette. Viszont mióta csatlakoztam a Fairy Tail-hez, már nem voltam szomorú. Sőt, boldog vagyok. Ez a céh megváltoztatott,  nem voltam többet Juvia, az Eső Asszony. Már Juvia vagyok, a Fairy Tail mágusa, és az is fogok maradni, akármi is történjen. 

Gondolat menetemből Gray hangja rángatott ki. Valószínűleg rájött, hogy semmi bajom, és most mosolyogva nézett rám sötét szemeivel. Én azonnal visszamosolyogtam rá.
- Megijesztettél. - nézett még mindig, mire halványan elpirultam.
- Juvia nagyon sajnálja! - Szavaim nem voltak túl meggyőzőek a hatalmas mosoly miatt, ami az arcomon terült el, de Ő csak megrázta a fejét és leterített egy pokrócot a földre. Aztán elkezdte kipakolni a kosarat, amiben ennivalót hozott. A kedvenceimet. Édes Istenem, hát lehet ennél boldogabb ez a nap? 
- Ülj le. - mosolygott rám és megpaskolta maga mellett a földet. Azonnal levágtam magam oda és rámosolyogtam. Az esernyőmet leraktam magam mellé, aztán enni kezdtünk.