Egy Uchiha karácsonyi szellemei

A múlt démonai

Mikor álmodok sosem a jövőben járok,hanem múltban. A szememben a jövő nem tartogat semmi jót. Túl sok tragédia történt, amit nem tudok megbocsátani. Rég nem látom magam előtt a jövőmet.

Valami fény zavar fel az álmomból. Lassan nyitom ki a szememet, mikor meglátom magam előtt a lebegő alakot.

- Mégis ki franc vagy te? Mit keresel itt? - ordítok rá az idegenre. Már tudom, hogy ez nem a valóság, mert az illető a föld felett lebeg.

- Az én nevem Tobi. Én vagyok az elmúlt karácsonyok szelleme, a nagybátyád biztos szólt az érkezésemről. - válaszol az alak. Narancssárga maszkot visel és idiótán beszél. Ez biztos csak valami rémálom.

- Miért történik ez velem? -kérdezem magamtól. Talán, ha nem ellenkezem hamarabb véget ér.

- Tarts velem Sasuke, nincs sok időnk. Elviszlek a múltadba. Jó kis utazás lesz. - lelkesedik Tobi, vagy ki.

- Menjünk. - adom meg magam. Felállok az ágyból és odasétálok hozzá. Hatalmas fénygömb jelenik meg előttünk és hirtelen máshol találom magam.

Egy nagy ebédlőben állunk, ahol nagy a hangzavar és sok az ember. Felismerem ezt az emléket. A családom néhány tagja, Shisui, Kagami meg a többiek az asztalnál ülnek és beszélgetnek. Oldalra pillantok, mert keresek valakit, vagyis inkább valakiket.Mikor meglátom őket lefagyok, nem bírok máshova nézni. Ott áll apa, anya, Itachi és én, ez volt az utolsó karácsonyunk együtt. Fájdalmat érzek a mellkasomban, amit semmi nem tudna elmulasztani.

- Nem lát minket senki. - jelentem ki hangosan a szomorú igazságot.

- Pontosan. Csupán szemtanúja lehetsz az emlékeidnek, de nem másíthatsz meg semmit. Igazán édes a családod, biztos nagyon boldog voltál. Öröm nézni titeket. - vált témát a mellettem álló. 

- Azokból akik itt vannak a szobában, egy évvel később már csak 3 ember fog élni. - közlöm. Lassan sétálok a szüleim felé, akik itt még gondtalanok voltak, de pár hónappal később merénylet áldozatai lesznek. 

- Anya! Mikor jön már Madara bácsi? Ugye itt lesz ő is? - kérdezi a múltbeli énem anyától.

- Persze kicsim. Tudom miért várod őt ilyen türelmetlenül. A bácsikátok mindig nagyon különleges ajándékokat hoz. - mosolyog rám. Mindent megtennék azért, hogy csak még egyszer láthassam ahogy rám mosolyog és visszamosolyoghassak rá.

- Azért akarom, hogy itt legyen, mert karácsony van. Ilyenkor azokkal lenni akiket szeretünk. Nélküle nem is lenne igazi az ünnep. - magyarázza a kicsi Sasuke. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon gyermekkori naivitásom miatt. Nehéz elhinni, de voltam én ilyen is.

Minden családtagomat jól megnézem magamnak. Hiába csak álom, ritkán emlékszem ilyen tisztán mindenre. Eközben a bácsikám is megérkezett a házba. Ő már itt sem volt vidám személyiség, de ekkor még nem undorodott a karácsonytól. Valamit most észrevettem, amit eddig ezelőtt sosem, pedig sokszor újraéltem már ezt az estét. Apám és Madara kimentek ketten a szobából. Követtem őket, kíváncsi vagyok miről beszélhetnek.

- Madara, neked üldözési mániád van. - jelenti ki apám komolyan.

- Fugaku! Ne állíts be bolondnak. Mindig is óvatlan voltál, én viszont látom, amit látok. Akárhova megyek követnek kocsival, persze mindig egy másikkal. Akárhol jelenünk meg egy szinte észrevehetetlen alak méreget minket. Valaki el akar minket távolítani, hogy ki azt nem tudom, de vannak ötleteim. - mondja idegesen a bácsikám.

- Eltávolítani? Ittál valamit Madara? Meg vannak ötleteid? Nézesd meg magad valakivel. Ha hallanád miket mondasz..

- Nem szeretném megvárni, hogy igazam legyen. Valamit tennünk kell.

- Nem! Nincs semmi probléma, csak képzelődsz. Most pedig visszamegyünk és úgy fogunk tenni mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna.

Ha Apa akkor hisz Madarának talán ez nem történik meg. 

Miközben farkasszemet néznek a 7 éves Sasuke, a 12 éves Itachi és a 18 éves Shisui berohannak hozzájuk.

- Madara bácsi! - ordítjuk egyszerre. A két felnőtt arckifejezése egyből megváltozik.

- Hogy vannak a kedvenc unokaöcséim? - kérdezi halvány mosollyal az arcán.

- Merre voltál Madara bácsi? Már azt hittük nem is jössz. - mondom neki.

- Hogy ki hagyjam a családi karácsonyt? Azért késtem, mert nagyon különleges ajándékot hoztam mindenkinek. Na, gyertek kint van a kocsiban. - ezután elhagyták a szobát.

- Mi értelme volt ide visszajönnöm? Az érzéseim nem változtak semmiben. -szólok oda Tobinak.

- Ó még megyünk máshova is. Ez csak mindennek a kezdete volt.- feleli a maszkos.

A nagy fénygömb megint megjelent és ismét máshol találtam magam.

Ezt a helyszínt is felismerem, Madara ebédlőjében ülök én és Madara. Itt már 13-14 éves lehettem.A szoba szürke, lehangoló és semmiképp sem mondaná meg az ember, hogy épp karácsony van. 

- Madara! Nem mehetnék el egy kicsit? - kérdezi a múltbéli énem kissé félve.

- Mégis hová? -néz rám fanyarul a nagybátyám.

- Naruto és Sakura elhívtak, hogy töltsük együtt a mai napot, mert nemsokára utazok Amerikába. Nem igazán vagyok oda ünneplésért, de megígértették velem, hogy elmegyek. - a naív 13 éves Sasuke nem is sejti milyen választ fog kapni. Az biztos, hogy 2 perccel később megbánja vagyis megbánom, hogy egyáltalán feltettem a kérdést.

- Ünnepelni? Mégis mit gondolsz te? Nekünk nincs mit ünnepelni. Megmondtam neked, hogy ne kerülj közel senkihez, mert semmi értelme. 2 hét múlva utazunk Amerikába. Itachi már egy éve ott tanul, nekem pedig van ott egy új üzleti lehetőségem. Törődj bele, hogy elmegyünk és nem látod a kis barátaidat. A barátok úgyis mindig csak hátba szúrnak és csalódást okoznak, te pedig most pont ezt fogod velük tenni, mert az biztos, hogy nem mész. Sőt, ha már ennyire elfelejtetted azt a szabályt, hogy maradj távol az emberektől, kapsz egy kis leckét. Mától kezdve egészen addig amíg el nem utazunk, nem találkozhatsz velük, azt kell nekik mondanod, hogy nem vagy kíváncsi rájuk. Vedd elő a telefonod,  hívd fel őket és mondd meg nekik. - parancsol Madara.

Úgy tűnhet túlreagálta a bácsikám ezt a kérést, de nem. Ekkor már egy ideje nagyon közel kerültem Narutóhoz és Sakurához, túl közel. Ő csak meg akart engem óvni attól a fájdalomtól, hogy megint elveszítsek valaki fontosat. Itt igaza volt, ugyanis én nem tartottam be a szabályokat és ezért meg kaptam a büntetésemet. De vajon tényleg ekkora baj lenne ha, közel kerülnék valakihez? Vajon tényleg csak fájdalmat okoznak egymásnak az emberek?

Gondolataimból ismét egy hatalmas fénygömb szakít ki. Most már a szobámban állok, ismét a jelenben.

- Az én időm lejárt kedves Sasuke, de hamarosan meglátogat a jelen karácsonyok szelleme. Remélem élvezted az utazásunkat. - mondta vidáman Tobi és el is tűnt. Bedőltem az ágyba és a múlton gondolkodtam. Annyi mindennek kellett volna másképp alakulnia.