We are famous & I am dead (Mark X Ji Soo) ff.

1. Meghallgatás

*6 hónappal később

"Mark! Láttad a szórólapot?" fordultam, legjobb barátom és egyben padtársam felé.
"Milyen szórólapot Ye Seul-ah?" nézett rám álmosan, ugyanis, amikor levágtam mellé magam éppen a padon hasalt és aludt.
"Aish, Tuan! Te mindig alszol? Na mindegy, nem is ez a lényeg. Találgass!" mosolyogtam szélesen.
"Talán... Moon neee! Talán valami a szexuális felvilágosításról?" húzogatta felfelé szemöldökeit. Éreztem, hogy az arcom paprika vörös lesz.
"Mark!" rivalltam rá égő fejjel.
"Jólvan, jólvan kis konzervatív koreai lány. Mond csak el mit láttál!" küldött felém egy puszit.
Ha lehetséges ettől mégjobban zavarba jöttem.
"Nem fogod elhinni, de a JYP ma tart meghallgatást!" nondtam szinte újjongva.
Markkal már régóta erre vártunk, neki a rap a szenvedélye, nekem pedig az éneklés és a rap egyaránt.
Ráadásul mindketten arra vágytunk, hogy egyszer híresek legyünk. Sokszor álmodoztunk erről kettesben.
"Ezt most komolyan mondod?" kapta fel fejét.
"Hát, viccelnék én ezzel? Erre vártunk Mark, végre az álmunk..."
"Hé, Seul lassíts! Nem is készültünk. Mit adnánk elő?" szakított félbe.
"Ó, Mark! Annyi dalt ismerünk. Kérlek!" kapaszkodtam belé, és öleltem meg karját. Sóhajtott egyet.
"Ah, legyen, de ne keseredj el nekem, ha elsőre nem sikerül!" nézett rám komolyan.
"Nem fogok! Ígérem!" nyújtottam felé a kisújjam.
Ő is felém nyújtotta,majd össze kulcsoltuk őket.
Magamon kívűl voltam a boldogságtól, akkor még nem tudtam mi következik ezután...

Az iskola végeztévele rohantunk Markkal a meghallgatás helyszínére.
Amint oda értünk, azonnal kitöltöttük a jelentkezési lapot és csendben ülve vártuk a sorrakerülésünket.

Egy idő után kezdtem elbizonytalanodni. Már a negyedik embert láttam sírva kijönni, nem rég ment be az ötödik és utána, pedig én következem.
Mark mellettem nem zavartatta magát, a vállamra hajtotta a fejét és aludt. Nem egy ideges típus az már biztos.
Eszeveszettül ráztam a lábam és kész idegroncs voltam mire szólítottak.
"Moon Ye Seul!" szólt egy cseppet sem kedves női hang.
Felráztam Markot és ijedten fordultam felé.
"Én következem. Mi lesz, ha elrontom?" már a sírógörcs határán voltam.
"Moon Ye Seul-ah! El ne sírd magad, mert istenemre mondom én is sírva fakadok!" homlokon csókólt."Fogd fel úgy, mint egy kalandot, vagy egy leckét. Ne keseredj el, ha nem sikerül addig próbálkozunk, ameddig be nem jutunk." mondta kedvesen, majd magához ölelt.
"Mennem kell!" váltam el tőle szipogva.
" Hwaiting!" kiáltottam felém.
"Hwaiting!" kiáltottam vissza erőtlenűl magasba emelve az egyik öklöm.
Letörőltem a könnyeim, elvettem a mikrofont és felbaktattam a színpadra.

A 2Ne1, Gotta be you c. számát énekeltem. Beleadtam mindent.
A végen a velem szemben ülő negyveneséveiben járó férfi zsűritag szólalt fel.
"Köszönjük, Ye Seul! Kérlek fáradj a színpad másik oldalán lévő váróba." mondta, majd utamra bocsájtott. Úgy tettem, ahogy mondta. Egyedül voltam, nem tehettem mást csak vártam.

Egy óra elteltével, meglibbent a színpadot takaró hangszigetelt függöny.
Mark lépett be rajta.
"Moon Ye Seul, bejutottunk." rohanni kezdett felém, majd ajkait gyengéden az enyémekre nyomta. Előszőr meglepődtem,de eszemágában sem volt ellenkezni. Karjaimmal szorosan átfontam nyakát.
Kis idő elteltével, eltábolodott tőlem annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
"Szeretlek." mondta, majd végig simított az arcomon.
Nem kellett gondolkoznom a válaszon.
"Én is szeretlek." mindketten nevetni kezdtünk.
Ettől a naptól kezdve, már semmi sem lesz a régi.