We are famous & I am dead (Mark X Ji Soo) ff.

2. Gyakornokság

*két hónappal késöbb*

Már egy hónapja, hogy elkezdtük a gyakornokságunkat Mark-al. Két hónapja, hogy megkért legyek a bárátnője. Három hete, hogy nem láttam.
A lányok és a fiúk külön gyakoroltak, étkeztek, de még a kollégiumunk sem egy épületben volt. Utoljára három hete láttam. Egyhuzamban együtt tudtunk tölteni két órát. Ez volt a legtöbb idő, amióta mindketten Koreába költöztünk. A telefon szóba sem jöhetett, mindenkiét elkobozták az első nap. Amikor én ráértem ő nem ért rá. Amikor ő ráért én nem értem rá. Ez így ment egy hónapja. A táncóra után énekóra,rapleckék,nyelvórák,beszédtechnika,iskola, ha szerencsések voltunk, akkor néhány óra alvás. Majd az egész elölről.
Nem éreztem magam embernek, csak egy élettelen robotnak, aki végrehajt mindent, amit rábíznak. Néha elfelejtettem enni, inni, aludni. Az órákon kívűl is gyakoroltam,hogy tartani tudjam az elvárt szintet. Szinte mindennap elküldtek valakit/valakiket. Állandóan rettegtem, hogy én leszek a következő. Ha néha láttam Mark-ot, azonnal a szeme alatti sötétkarikák tűntek fel, de vidámnak látszott.
Mindig egy BamBam nevű, pöttöm thaiföldi sráccal lógott.
Nem csodálom, hogy egy külföldi barátot választott. Mark-nak igancsak nehezéree esett a koreai nyelv és írás.
Nekem nem igazán voltak barátaim.
Egyedül egy Sana nevű lány állt velem szóba. A többiek szemében csak vetélytárs voltam.
Magányos voltam.
Nagyon.

*egy héttel késöbb*

"Elfogok késni! Elfogok késni!" mormoltam magamnak, miközben eszeveszetten rohantam az énekórámra.
Szerencsére csak öt percet késtem.
Mély levegőt vettem, majd benyitottam.
"Elnézést a késésért!" hajoltam meg tanárom előtt olyan mélyen, amennyire csak tudtam.
"Majd óra után hajolgass! Most állj be a sorba!" mondta tanárom indulatosan.
Ekkor még nem értettem...

Az óra gyorsan elment. Több társam is irigykedve nézett miközben énekeltem. Kifejezetten jólesett. Ha utálnak, akkor jó vagyok.
Ha jó vagyok az,  pedig egyenlő debütálással.
Debütálás.
Már régóta ez a szó  visszhangzik a fejemben.

Már éppen hagytam volna el a termet,  mivel véget ért  az óra,  de a tanár magához intett.
A tánorom egy férfi volt, olyan harminc év körüli,  de elég  jól tartotta magát. Viszonylag jóképű volt.
"Nekünk beszédünk van egymással Moon Ye Seul! Kövess! " mondta kimérten.
Én tettem,  amit mondott.  Hogy is merne egy diák ellent mondani a tanárának?

Utunk egy takarítószertárban ért véget.  Furcsáltam a dolgot, de nem szóltam egy szót sem.
Debütálás. Híres.
Csupán két szó, de egész életemben erre vágytam . Eszemágában sem volt tönkretenni.
Tanárom becsukta mögöttünk az ajtót, majd felém fordult.
"Miért késett ma reggel Ye Seul? " kérdezte.
"Elaludtam uram. " szegtem le a fejem.  Hirtelen nagyon érdekesbek tűnt a cipőm orra.
"Hm. Elaludt. Ugye tudja, hogy ezzel a szabályszegéssel, a félévi vizsga jegyét kockáztatja? Ugye tudja, hogyha ott megbukik,  akkor mehet vissza a szüleihez Amerikába? " vonta fel egyik szemöldökét.
"Igen, uram.  Sajnálom, többet nem fordul elő. " a szemeim könnybe lábadtak. Nem bukhatok el! Mark...
"Ó, abban biztos vagyok! "Vigyorgott rám.
Nem értettem. Most akkor hazaküld?
"Tudja... " folytatta Yi Won Shik tanárúr. "Észre vettem ám,  hogy maga igazán szemrevaló teremtés. Nem buktatom,  és nem küldöm haza, de ennek ára van... " lédelt felém.
Hátrálni kezdtem. Jól ismertem ezt a tekintetet. Az apám is így nézett mindig anyámra, amikor... Megerőszakolta.
Nem tudtam tovább hátrálni. A fapolc egyik foka belemélyedt a hátamba.
"Sikítok! "Fenyegetőztem.
"Hasztalan. "Nevetett. "Erre nem jár senki. Pont ezért hoztalak erre a helyre! "Nevetett hangosabban.
Tudtam hogy innen nincs menekvés.

*Mark szemszögéből*

"Mark Tuan! Te megint mégis mi a francot csinálsz?  Ezt hívod te táncnak?  Azonnal indulj felmosóért! " ütlegelte a banya, vagyis a tánctanárom, Igen kemény botjával a lábaimat.
Hát tehetek én arról,  hogy  a hülye  vázája,  pont azon a hülye polcon volt? Ráadásul ki az az idióta, aki vázát rak egy táncterembe?
"Igyekezz! " az öregnyanya már szinte fújtatott. Jobbnak láttam elindulni.
"Igenis asszonyom. " mondtam már az ajtóból. "Banya. "Mormogtam még az orrom alatt.
"Hallottam ám! " üvöltötte , majd egy jókorát sózott pálcájával a fejemre.
"Au! "Fordultam vissza felé, a fájó pontot masszírozva.
"Sipirc! "Mondta a képembe, majd szószerint kilökött az ajtón. Aish! Hülye váza!
Ez már a harmadik a héten!
Pedig most nem is táncoltam olyan rosszul!
"Aish! Aish! Aish! " átkozódtam magamban.
A fejem iszonyatosan lüktetett,  ezért nem is azonnal figyeltem fel a szertárból kiszűrődő hangokra.
Halkan az ajtó elé lépdeltem és rátapasztottam a jobb fülemet.
"Ne kérem! " hallatszódott egy női hang,  majd egy nyögés.
"Lazulj el cicám! Ígérem nem fog fájni! " nevetett most egy férfi.
A nő hangosan felzokogott.
Túlságosan is ismerős volt ez a
zokogás...
A férfi nyögni kezdett,  a nő csak zokogott.
A hang...  Ye Seul?!