⭐Asylum⭐ /AB/

•4.rész•

Ez biztosan nem lehet igaz.

Talán csak álmodom, talán csak képzelődöm, vagy talán csak rosszul hittem, de ez a fiú nem az az Andy akire én gondoltam.

Ilyen szerencsés véletlenek nincsenek.
Ez az intézet az összes reményt kiölte belőlem, többé nem látom a szépet és a jót ebben a világban, egyszerűen nem tudom.

Andy csak bámult maga elé szótlanul, és én is ugyan ezt tettem.

-Ez nem lehet igaz.-törte meg a csendet.

-Én is ezen gondolkozom. Talán csak véletlen egybeesés, vagy csak rosszul emlékeztem, én már semmiben nem vagyok biztos.

-Miért mondták volna hogy meghaltál, ha ez nem igaz?-kérdezte.

-A szüleim szégyennek tartották, hogy a gyereküket egy elmegyógyintézetben kezelik. Ez az oka annak is, hogy nem látogatnak. Elképzelhető, hogy azt mondták meghaltam.

-Nem gondoltam volna, hogy valaha újra boldog leszek. Az első perctől fogva amint megláttalak újra éreztem. Egyszerre éreztem fájdalmat, örömöt és megszűnt az a szörnyű hiányérzet. És mostmár tudom hogy miért.-mosolygott. Jó volt újra látni hogy boldog. És jó volt érezni hogy miattam.

Közelebb mentem hozzá, és magamhoz öleltem. Évek óta nem sírtam, azonban most éreztem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.

-Talán kijuthatunk innen. Együtt.-mondta. -Néhány hónap múlva betöltöd a 18-at és elhúzunk innen. Megígérem.

-Te 2 hónappal hamarabb is elmehetsz. Nem kell rám várnod.-suttogtam.

-Soha többé nem hagylak magadra.

Sziasztok! Tudom, nagyon régen volt már új rész, sajnálom hogy megvárattalak titeket, de most újra itt vagyok. Várom a kommenteket, hamarosan jön a következő rész😘