⭐Asylum⭐ /AB/

✖1.rész✖

Minden 10 éves koromban kezdődött.
Látomásaim voltak,olyanok,amik teljesen valóságosnak tűntek az én szememben.
Senki nem hitt nekem,rajta kívül.
A szomszéd házban lakott.
Ő volt a legjobb barátom.
De egy váratlan dolog egyetlen pillanat alatt végett vetett mindennek.
Elvesztettem őt,aki a világot jelentette nekem.
Ő volt Andy Biersack.

⭐⭐⭐
  Most
       
Hat év telt a történtek óta.
Ezeket az éveket egy elmegyógyintézetben töltöttem.
Nem tudtam feldolgozni ami Andy-vel történt.
Rémálmaim voltak,amit egy idő után megelégeltem,és képtelen voltam elaludni altatók nélkül,de nem sokkal később már azok sem segítettek a helyzetemen.

                          ⭐⭐⭐    
                        Akkor

Az iskolából mentem hazafelé,de amikor lekanyarodtam az utcánkba,teljesen meghűlt bennem a vér.
Minden elhomályosult előttem.
Bevillant egy kép,ahogy egy velem egykorú fiú éppen a házunk felé sétál,de egy kamion elüti őt az út közepén.
Meghalt.
Andy volt az.
Amikor magamhoz tértem,egy szó sem jött ki a torkomon.
Ez nem csupán egy látomás volt.
Tényleg megtörtént.
Az utcát rendőr autók,és mentők borították.
Legszívesebben oda rohantam volna,de a lábam a földbe gyökerezett.
A könnyeim patakokban folytak.
Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat.  

                            ⭐⭐⭐
                           Most

Az ágyamon ülök és hallgatom a szobámba beszűrődő hangokat.
Nemsokára ebéd,és akkor egy órára végre kimehetek ebből az átkozott szobából.

-Alicia Vigil! Jöjjön.Szeretnénk beszélni önnel.-mondta az igazgató.
  Vajon mit akarhatnak?
   Kinyitották az ajtót,aminek küszöbét azonnal átléptem.
-Az irodámba,kérem.
   Betessékeltek az ajtón,majd helyet foglaltam az igazgató úrral szemben.
-Nos,miről akarnak velem beszélni?-kérdeztem.
-Egy új betegről lenne szó. Ma érkezik az intézetünkbe. Magához hasonló tüneteket produkál. A szülei meséltek a fiúrol. Azt kérték tőlünk, hogy mindenképpen szerezzünk neki egy társat, akivel meg tudja beszélni a dolgait, mivel a fiatal ember nagyon zárkózott. Tudja, gyerekkorában volt egy barátja, azt mondták neki,hogy meghalt. Igazából nem, de fogalmuk sincs, hogy hová lett. A fiú nem tudta feldolgozni a történteket, halucinálni kezdett. Korábban egy masik intézetben kezelték, de ide költöztek, és mivel a szülei rendszeresen látogatják, nem akarták ott hagyni.
Szóval a kérésünk a következő lenne.
Szeretnénk, ha maga vezetné körbe az új beteget az intézményünkben, mégpedig azért, mert az összes itt kezelt ember közül magát tartjuk erre a legalkalmasabbnak.
Mit gondol?
     Szóhoz sem jutok..-gondoltam,de nem mondtam ki hangosan. Egyrészt örülök,mert én is nagyon magányos vagyok, és szükségem lenne már végre valakire, hiszen engem még a szüleim sem látogatnak.
Az elmúlt hat évben nagyon keveset beszéltem az emberekkel, teljesen magamba zárkóztam, ezért nem tudom, hogy alkalmas lennék-e a feladatra.
      -Tudja..én nem vagyok biztos abban,hogy nekem ez menne.-mondtam bizonytalanul.
-Ugyan,én hiszek magában.
    Hisz bennem? Fogalmam sincs mikor hallottam ilyet ulóljára.
-De félre ne értse a dolgot. Semmit nem szeretnénk magára erőltetni.
-Elvállalom.-mondtam,ezúttal határozottan.
-Tényleg?Hálásan köszönöm. Andrew két óra múlva érkezik. Ha szeretne még valamit kérdezni, állok a rendelkezésére.
  Szóval a neve,Andrew..