Nem tudtam mozdulni. Csak álltam, mint valami szobor. A bőröm minden négyzetcentiméterét kemény, hideg anyag fedte be. Sötétség vett körül, de nem féltem, egyáltalán semmit sem éreztem. Álltam és bámultam magam elé, mint egy halott baba.
A messzi távolban kinyílt egy ajtó, éles fénnyel árasztva el a helyiséget.
Csilingelő kislánykacaj törte meg a csendet. Emili kacaja.
Motoszkálást hallottam. Oda akartam fordulni, hogy megnézzem, mi az, de a testem nem engedelmeskedett.
Egy almazöld szempár tűnt fel előttem.
– Az enyém – hallottam Nikko úrfit.
A saját hangomra ébredtem. Sikoltottam, úgy ordítottam, hogy a torkom is belesajdult. A levegő kifogyott a tüdőmből. Fulladozva görnyedtem össze, a fájó mellkasomat markolászva gurultam le az ágyról.
Újabb pánikroham.
Hiába tudtam már, hogy mi történt velem, tehetetlenül álltam előtte. Görcsösen vonaglottam a padlón, levegő után kapkodtam, de a tüdőm nem engedelmeskedett. Nappal lévén Nyanyán kívül senki sem siethetett a segítségemre.
A halál biztos tudatában, könnyes szemmel adtam át magam a sötétségnek.
A padlón tértem magamhoz. Zavartság és feszültség kavargott bennem. Reszketve tápászkodtam fel, olyan érzés nyomta a fejemet, mintha most támadtam volna fel halottaimból. Tekintve, hogy azt hittem, meghalok, talán nem is csoda.
A szoba, amelyben már egy hete éltem, hirtelen idegennek, félelmetesnek tűnt. Gyorsan összeszedtem hát néhány holmit, és kimenekültem belőle. Terhemet lepakoltam a fürdőhelyiségben, majd begyújtottam a kályhába, és a rajta álló bádogtartályból a lassan megmelegedett vizet vödörrel áthordtam a dézsába. Épp elégszer láttam már, Nyanya hogyan csinálta, és a vele való találkozást ma reggel ki akartam hagyni. Megoldottam egyedül.
Igyekeztem kiüríteni az agyamat, kiűzni belőle minden gondolatot, de valami mindig betolakodott az elmémbe. Pont azokat a képeket láttam a lelki szemeim előtt, amiket el akartam felejteni.
Viaszba csomagolt emberi testeket.
Alig hittem el, hogy tényleg Nikko úrfi kezdte el azt a borzalmat, amit abban a teremben láttam. Hamar rájöttem, hogy miért tetszettem meg neki már az első napon. A „babái" alapján nagyon szerette a barnákat.
A fiatal férfit hirtelen legalább annyira szörnyetegnek láttam, mint a testvéreit.
De már abba hagyta a gyűjtést. A húga közbelépése nélkül, már régen nem létezne az a szörnyű szoba.
Komolyan védeni akartam azt a szörnyet?
Túl kedvesen bánt velem ahhoz, hogy egyértelműen rossznak könyveljem el. Bár látszólag nyűgnek érezte a nyakán a védelmemet, mégis vigyázott rám. Többé-kevésbé.
Rengeteg feszültség halmozódott fel bennem, és az, hogy ezt a vámpírt nem tudtam hova tenni, nagyon dühített. Ezért akartam üres fejjel bambulni. Addig se szította tovább semmi a dühömet.
A kellemes fürdő egy cseppet sem lazított el. Az izmaimban továbbra is éreztem az ideérkezésem óta a testemet sanyargató merevséget. A tompa sajgás napról napra csak fokozódott, ahogy egyre több szörnyűség történt velem.
Ki kellett adnom magamból.
Immáron kétszer tört rám a szörnyű pánikroham, hogy tetézze a bajaimat. A testemet Nyanya főzetei folyton helyrehozták, de a vénasszony idegbetegségre biztosan nem rejtegetett semmi csodaszert a rongyos otthonkája zsebében.
