The Next Marauders Generation [Hungarian Harry Potter fanfiction]

| 5. Rész |

A tél, beköszöntével szép fehér tájat varázsolt az iskolába, amelynek nagyon örültek a tanulók, illetve a tanítók is. A sok gyermek mind kint játszik a hóban, hóembert épít, vagy épp hógolyó csatát vívnak egymással. A negyedévesek mostani hétvégéjüket Roxmortsban tölthetik. A mi négy főszereplőnk épp a falu utcáján sétálgatnak, és a Tekergők Térképén agyalnak.
- Apa nem nagyon tudta miről beszélek, de anya egyből tudta mi az. De azt ő sem tudta, hogy ki tulajdonában van. - jelentette ki Isabella.
- De mekkora királyság lenne már! Kézben fogni a tekergők térképét. - ujjongott Camilla.
- James nem tud róla semmit? - érdeklődött Mackenzie.
- Nem tudom, de nem fogom megkérdezni. - vágta rá Isabella.
- És a bátyád? Ő tök jóban van James-szel. - ajánlotta Elizabeth.
- Ismered őt. Ha megkérném, hogy kérdezze meg tőle ne feltűnően, úgyis azt mondaná, hogy 'Hé, a húgom kérdi tudsz-e valamit a Tekergők Térképéről'. Tudod, az ő agyáig nem terjedt még el a 'ne feltűnően' kifejezés. Sőt, egy csomó más kifejezés sem. - állapította meg Isabella, mire Camilla felhorkantott.
A négy lány komótosan gyalogolt a havas úton, és közben az üzletek kirakatait tanulmányozták.
- Egyszer úgy bemennék ide, de sajnos nincs kivel. - ábrándozott Mackenzie, mikor elhaladtak Madam Puddifoot kávézója mellett.
- De viszont, te, drága testvérem, lehet, be is ugorhatsz, csak szólunk Williamnak. - viccelődött Mackenzie.
- Ez nem igaz. - vágta rá Isabella
- Köszönöm. - nézett vissza testvérére öntelten Camilla.
- Ez nem igaz, mert a bátyám tahó stílusát ismervén, előbb visz el a Három Seprűbe egy vasjörre minthogy ide bemenjen. - mosolygott Isabella, és egy vállba boxolást kapott vissza ajándékul. Miután a lányok elhaladtak az üzlet mellett, Camilla balra fordította arcát, és az említett személyt vélte felfedezni, öt másik lány társaságában. William egy padon ült, míg a lányok körülötte, nagy érdeklődést mutatva hallgatták amiről a fiú épp beszélt. Camilla egy fintorgó grimaszt villantott feléjük - amit nem vettek észre - és vissza fordult barátnői felé.
- Lányok! Nézzétek, mi van ott! - mutatott egy régi, romos házra Elizabeth.
A lányok megfordultak, és mosolyogva össze néztek. A romos ház, a Szellemszállás, azaz Remus Lupin egykori búvóhelye volt. A lányok izgatottan elhatározták, hogy megvizsgálják az épületet közelebbről, így hát útjukat a ház irányába vették.
- Mit gondoltok, van ott bent valami különleges? Valami, amit a Tekergők hagytak itt? - lihegte Camilla miközben egyre sietősebben gyalogoltak. Mikor a ház 10-20 méteres körzetébe értek, Isabella javaslatára felöltötték állati alakjukat, így a négy lány helyett négy nagymacska jelent meg. A lányok, azaz macskák, óvatosan szállingóztak befelé az épületbe. Mikor beértek, felmérték a terepet. Mivel mindent biztonságosnak találtak, felvették újból emberi alakjukat, majd megkezdték a ház tanulmányozását belülről. Camilla leült egy poros ágyra, és benézett a lepedők alá, hátha van ott elrejtve valami. Mackenzie pár régi könyvet tanulmányozott egy kis asztalon, Elizabeth egy félig törött ruhásszekrényt, Isabella pedig a régi tárgyakat, amik épp a látóterébe kerültek.
- Lányok, ezt nézzétek! - hívta oda barátnőit Mackenzie.
A lány egy picit poros, de nem olyan régies füzetet talált. Kinyitotta, majd elkezdte lapozgatni azt.
- Ez ötödéves bájitaltan. Múltkor a könyvtárba erről kerestem könyvet Williamnek. - bökött rá az egyik oldalra Isabella.
- Lehet, hogy ez a tekergőké volt? - érdeklődött Camilla.
- Nem hinném. Nézd meg milyen új a borítója, és még alig volt poros. - állapította meg Elizabeth a borítót nézvén. Ekkor egy hatalmas csattanás halladszott az emeletről. A lányok riadtan felkapták rá fejüket, és pálcát rántottak. Ekkor egy erőteljes kiáltást hallottak, mintha kínoznának valakit. Isabella lassan elindult a lépcső felé.
- Megőrültél, Isabella? Mi a fenét csinálsz? Húzzunk el innen! - mondta Camilla riadtan.
- Nem hallottad? Valaki sikított! - vetette oda hátra sem nézve a lány, majd mikor folytatta volna lépteit, egy újjabb hangos kiáltás tört fel a házból, ezúttal nem egy emberé.
- Vérfarkas - suttogta ijedten Mackenzie.
Hangos, durva lépteket hallottak a lányok, amitől Elizabeth, Camilla és Mackenzie Isabellát hátrahúzva elkezdtek hátrálni a lépcsőtől a kijárat felé. A durva léptek egyre hangosabbak lettek, tehát a fenevad közeledett. Egy csontos láb lépett rá a lányok látóterében levő első lépcsőfokra, majd lassan egyre lejjebb ereszkedett. Mackenzie-nek igaza volt, mivel egy vérfarkas állt szemtől szemben a négy lánnyal. Pár másodpercig mindenki mozdulatlanul állt, majd a bestia vonyított egyet, és csontos kezét Mackenzie és Isabella felé lendítette, ami elől a lányok ügyesen kitértek.
- Azt már nem, a testvéremtől tartsd távol magad, te rusnya dög! - kiáltotta mérgesen Camilla, de a mondat vége egy bátor tigris ordításában nyelődött el. Mackenzie és Isabella követték Camilla példáját. Elizabeth próbálta kinyitni az ajtót, amin bejöttek, hogy gyorsan távozhassanak is, de nem sikerült. Camilla neki rohant a vérfarkasnak, óvakodva attól, hogy belőle is vérfarkas legyen. Mackenzie és Isabella segítettek barátnőjüknek. Elizabeth apró botokkal, és hajcsatokkal próbálta elérhetővé tenni a kijáratot. A fenevad hatalmas karmaival mintát karcolt az egyik régi asztalra, és lelökte a könyveket onnan, mert Mackenzie kitért a támadás elől. A következő ütés azonban testvérét találta el, mire a wampus macska mély sebet ejtett a vérfarkas karján, amitől felvonyított. Elizabeth feladta a nyitogatást, félre söpörte útjából a fadarabokat, és hullámcsatokat, felállt a földről, majd elővette pálcáját, és kimondta a varázsigét.
- Bombarda!
Erre az ajtó kirobbant a helyéről. A lány kiáltott, és intett a többieknek, hogy a kijárat szabad, hagyják el az épületet minél gyorsabban. Menet közben Elizabeth is átváltozott, és a négy nagymacska sebesen futott ki az épületből. Mikor kellő távolságra voltak a Szellemszállástól, bebújtak az egyik üzlet mögé, és vissza változtak.
- Hogy kerül ide egy vérfarkas? - lihegett Camilla.
- Kizárt, hogy Remus Lupin legyen - nézett rá Elizabeth.
- És a fia? Teddy lehet vérfarkas? - vetette fel Isabella.
- Nem hinném. Viszont szerintem, ez a tettesé lehet. - Mackenzie egy füzetet húzott elő a kabátjából; azt a füzetet, amit a Szellemszálláson találtak.
- Ez a füzet egy ötödévesé. És Teddy nem ötödéves. - gondolkodott Mackenzie.
A lányok ezen kezdtek el töprengeni.
- Hé, hugi, mit csináltok itt? - csendült fel hirtelen egy ismerős hang a távolban. A lányok a hang irányába fordították fejüket. Isabella bátyja, William gyalogolt komótosan feléjük, barna bakancsában, fekete farmernadrágban, és egy hasonlóan sötét télikabátban. Mivel sötétedett, így nem sok látszódott belőle. Mikor végre megállt előttük, feltette a kérdést húgának, majd Camilla-ra kacsintott, aki inkább el nézett a másik irányba. Mackenzie gyorsan zsebre rakta a füzetet, és Elizabeth-el úgy csináltak, mintha semmi nem történt volna.
- Am... Mi csak, beszélgettünk. - felelte mosolyt erőltetve arcára Isabella.
- ‎Na, az szuper, én is csatlakozom. - csapta össze tenyerét, majd egy ‘ülj arrébb’-al befurakodott Isabella és Camilla közé.
- ‎Jaj, nem is mondtam még - nézett húgára William. - Mivel Bronlow tavaly ballagott Roxfortból, új kviddics kapitányt kellett választanunk.
- ‎És? - kérdezte értetlenül Isabella.
- ‎És itt ül melletted a mardekár új kviddics kapitánya, és egyben legjobb hajtója. - mondta büszke mosollyal William.
Isabella izgalmában testvére nyakába ugrott. Nagyon boldog volt, hogy bátyja is kviddics kapitány. Tudta, édesanyja és édesapja nagyon büszkék lesznek rá ezért, hisz mostmár a családukban mindenki volt kviddics kapitány. Mackenzie és Elizabeth lepacsiztak a fiúval, és gratuláltak neki. William most Camilla tekintetét kereste, aki az ellenkező irányba fordította fejét, és az egyik lakóházat tanulmányozta.
- Te nem is gratulálsz nekem, Camilla? - kérdezte.
- ‎Mit számít az? - kérdeze nyugodtan. - Helyettem gratulál hat másik lány.
- Ezt hogy érted?
- Mit hogy értek, William? Azt hiszed, most, hogy te lettél a mardekár ház kviddics kapitánya, minden lány körülötted fog sürögni-forogni és isteníteni? Mert ha igen, akkor ki kell hogy ábrándítsalak.
William értetlenül nézett Camilla-ra.
- Valóban így gondolod, Camilla? Valóban úgy gondolod, hogy csak azért vagyok kviddics kapitány, hogy az összes lányt az ujjaim köré csavarhassam? Hogy az összes lányt megkaphassam, aki egyszer is megfordult a Roxfortban? Hogy mindenki istenítsen? - állt fel idegesen.
- Tudod Camilla, azt hiszem nekem kell kiábrándítanom téged. Sosem a dicsőség miatt vágytam a kapitányi címre. Tudod mekkora megtiszteltetés egy kviddics csapat vezetőjének lenni, főleg ha a imádod a sportot? Tudod mekkora megtiszteltetés azt a címet viselni, amit egykor édesanyád viselt? Visszatérve a kérdésedre, sosem akartam egyik lánynak sem imponálni.
William sebes léptekkel megindult a járda felé. Csalódottság, és egy részben harag terítette be ártatlan szívét.
- Kivéve neked. - suttogta alig hallhatóan, miközben sáljával próbálta elrejteni arca alsó részét a hideg elől. Éjfekete haja szinte nem is látszott a sötétben, csak mikor az út közelébe ért, és megcsillant a lámpafényben. Camilla mocorogva ült két barátnője között. "Valóban így gondolod, Camilla?" Egyre csak William ingerült hangja járt a fejében.
- ‎Nem kellett volna ezt mondanom. - gondolta önmagában. Fejét térdeire hajtotta, és próbálta bent tartani kiáramló könnycseppjeit. A többi lány, pár percig néma csendben ült tovább. Nem értették Camilla hirtelen kifakadását a fiúra. Végül Mackenzie rádőlt testvére hátára, és átölelte.
- ‎Lányok, lassan menni kéne a vonathoz. - - mondta halkan Isabella. A lányok csendben feltápászkodtak a földről. Camilla két karjával letörölte szemei alját, majd elhessegette a fiú hangját gondolataiból, és lassan elindultak az állomás felé. Csak pár ember követte példájukat, hiszen a többiek már az állomáson lehettek. Az állomásra érve, a lányok szép sorjában felszálltak a vonatra, és letelepedtek az egyik üres fülkébe. Isabella elővett pár ésességet, amit Roxmortsban vett, és barátnője felvidítására, megkezdték a sok édesség elfogyasztását. Elizabeth elővett egy könyvet, Mackenzie pedig újból elő rántotta kabátja alól a füzetet, amit a Szellemszálláson találtak.
- ‎Mit csinálsz Kenz'? - kérdezte Camilla teli szájjal, mikor észrevette testvére tevékenykedését.
- ‎Megnézem a füzetet, hátha van benne valami, ami hasznos lehet számunkra. - válaszolta, majd lapozott egyet. Azzal a mozdulattal együtt, egy kis papírdarab hullott le a földre a füzetből. Elizabeth felvette a földről a kis papírfecnit, majd megnézte mi áll rajta.
- ‎Ez csak egy pár jellemző és egy kép a vérfarkasokról. Csak az ilyen alap dolgok.
- ‎Nem hinném. - fordította meg Mackenzie a lapot. - Ez egy bájital recept. De melyik lehet?
Isabella is megnézte a lapot, mivel ő - griffendéles létére - kiváló tanuló volt bájitaltanból.
- Egyszer olvastam már erről anya egyik régi könyvében, de nem jut eszembe mi lehet a neve. Be kell mennünk holnap a könyvtárba megnézni.
- ‎Hé, ha nem kell senkinek, én megtartanám ezt a füzetet. Jó lesz jövőre RBF-re. - lapozott elismerően Mackenzie.
- ‎Szóval, eddig azt tudjuk, hogy az illető ötödéves, vérfarkas, és ide jár. Nincs azon az átkozott füzeten valami név? - gondolkodott Camilla.
Mackenzie a fejét rázta mutatva az üres sötétzöld borítót. Eközben a kabin ajtaja kinyílt, és William Wood támasztotta az ajtófélfát.
- Nem láttátok Rufford-ot? - biccentett fáradtan húga felé. - Már majdnem az egész vonatot átjártuk a haverokkal, de sehol nem találjuk. Mondjuk, biztos valamelyik fülkében szórakoztatja a hollóhátas lányokat.
Amikor a lányok válaszolni tudtak volna, egy tompa hang hallatszódott, és a vonat egyre lassabban ment.
- Megálltunk. - állapította meg Mackenzie.
A lányok és William ijedt pillantásokat vetettek egymásra. Egyre hidegebb lett a fülkében, Elizabeth tenyereit összedörzsölve próbált melegedni, míg Mackenzie behúzta nyakát meleg kabátjába.
- Miért lett hirtelen ilyen hideg? Oké, tél van, de eddig nem volt ilyen hideg a kabinban. - pillantott körbe Camilla.
William és Isabella riadtan egymásra néztek.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte Isabella.
- Ha te is arra a sztorira gondolsz, amit apáék meséltek nekünk a dementorokról, akkor igen. - bólintott idegesen William.
- Tud valaki patrónust idézni? - fordult idegesen barátnőihez Isabella.
A lányok riadtan, fázva megrázták a fejüket. Egyre hidegebb lett.
- Hogy is mondta anya? Mit kell csinálni? - pánikolt Isabella.
- Gondolj egy szép emlékre, majd mondd ki a varázsigét hogy előidézd a patrónusod. - vacogott Mackenzie.
Miközben az öt gyermek bent vacogott a kabinban, kintről egy kislány kiáltását lehetett hallani.
- Lily.
Isabella sebesen felpattant helyéről majd előhúzta pálcáját és kiment a kabinból. A többiek riadtan néztek egymásra, majd szépen lassan követték a lány példáját. Isabella a hang irányába futott a hosszú folyosón, amit meg is talált. Az áldozat nem Lily Potter volt ugyan, hanem idősebb bátyja, James. A rusnya csuklyás lény, szépen lassan szívta ki a boldog emlékeket a fiúból. Isabella nem hezitált sokáig, pálcáját a dementor felé szegezte, majd kimondta a varázsigét.
- Expecto Patronum!
Nem történ semmi. A lány kétségbeesetten próbálkozott újra meg újra, sikertelenül. Mikor a többiek utolérték, észrevették mit próbál tenni.
- Boldog emlék, Isa! Gondolj valami olyanra, ami boldoggá tesz! Sikerülni fog! - kiáltott William húgának, miközben vigyázott a három lányra, és a kis Lily-re.
Isabella gondolkodott. Mi lehet a legboldogabb emléke? Sietnie kell, ha megszeretné menteni a fiút. Pár pillanat után, beugrott egy fényes emlék. A lány újból a lényre szegezte pálcáját, majd kimondta a varázsigét.
- Expecto Patronum!
Ezúttal sikerrel járt. A pálca végéből egy hatalmas Wampus macska ugrott ki. Az állat gyönyörű fénye be terítette a vonat azon részét. A lány patrónusa neki rontott a szörnyetegnek, ami azzal a lendülettel tűnt el a vonatról, amilyennel érkezett. Isabella tekintete ezután a födön fekvő fiúra vándorolt, majd leguggolt hozzá. Hamarosan a többiek is közeledtek feléjük. James lassan kinyitotta szemeit, majd lassan megpróbált felülni.
- Minden rendben? - kérdezte William a fiút.
Mackenzie előhalászott táskája mélyéről egy tábla csokoládét, amit még Roxmortsban vett, majd letört belőle egy darabot és a fiú felé nyújtotta.
- Edd meg, segít.
James felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd végül elfogadta a csokoládét. William felsegítette őt, majd Lily - elengedve Camilla kezét - bátyjához futott és megölelte őt. Ekkor Longbottom Professzor tűnt fel a folyosó végén, s mikor meglátta a gyerekeket, megszaporázta lépteit.
- Mindenki jól van, senkinek nem esett baja? - kérdezte James-ékre nézve.
A gyerekek bólintottak.
- Rendben, előre megyek és szólok a mozdony vezetőnek, üljetek vissza a fülkéitekbe.
Az út további részét már kényelmesebben, illetve melegebben töltötték. James és Lily csatlakozott a lányokhoz és Williamhez.
- ... és elüldözte a dementort. - mondta Camilla már vagy huszadjára.
- És ez az én testvérem. - mosolygott elégedetten William majd átkarolta a lányt.
James még huszadjára sem tudta feldolgozni, a hallottakat. Pedig Camilla elég élményszerűen mesél, főleg ha ő is ott volt.
- Egyszerűen, köszönöm Isabella. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. - pillantott fel a lányra James.
- Apa nagyon ki van akadva. Beszéltem vele az előbb, és azt mondta mindenképp jelezni fogja McGalagonynak és a minisztériumnak az előbb történteket. - jött be az ajtón Elizabeth.
A gyerekek az út további részében arról számoltak be egymásnak, hogy mi történt velük Roxmortsban. Természetesen a vérfarkasos részt kihagyták a lányok, illetve William és Camilla összeszólalkozását is. Ezzel jó sok idő eltelt, mivel a vonat megint megállt.
- Megint dementorok? - kérdezte riadtan William.
- Ez csak az állomás, te okos. - felelte Isabella mire mindenkiből kitört a nevetés, és szépen lassan elkezdtek leszállni a vonatról.