~The moment I feel you~ 💙Yoonmin FF💛

💙1.rész💛

Sziasztok!
(Ez a könyv inkább egy olyan posztféleséghez lesz majd hasonló)

Tehát megkértem pár embert, hogy adjanak meg szavakat melyeknek, majd szerepelniük kell a sztorimban!
Az eredmény: szék, kabbe, végtelen, tea, hold, kuglóf, vasútállomás, frizbi, hátulról
😂😂wtf mik ezek??

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Ezt nem hiszem el! Hogy az istenbe fogok én ennyi adósságot kifizetni?- látva a kezemben lévő csekket úgy éreztem ott helyben elhagyom eme világot. Nem elég hogy napi 12 órában dolgoztam rohanva egyik helyről a másikra, most még az apám is rám sózta végtelennek tűnő adósságait. Csak kerüljön a kezem közé az a vén szoknyapecér és esküszöm, nem állok jót magamért!

Idegesen beletúrtam szőke tincseimbe és nem gondolva a következményekre, köszönés nélkül elhagytam addigi börtönömet. A hűs levegő hirtelen jött még csak reagálni sem tudtam, s így összekoccantva fogaimat, reszkető kezekkel próbáltam szorosabbra fogni vékonyka kabátomat. A franc gondolta volna, hogy ennyire hideg lesz! Nekem meg persze pont most kellett anyáskodnom és kölcsön adnom kollégámnak a télikabátomat...
-Aish... Már megint jól kiszúrtál magaddal, Jimin!

A hold magasan díszelgett az esti égbolton, beborítva fényével az üres utcákat. Lépteim szinte visszhangot vertek, s légzésem is majdhogynem fülsüketítőnek hangzott. Soha sem szerettem a csendet, így mint mindig, most is beraktam fülhallgatómat széjjelfagyott hallószervembe. Amint elindítottam a zenét, testem ellazult és hagytam hadd járja át tudatomat az Ő bársonyos, ámde rekedt hangja. Nem vagyok oda a rapért, de ez a srác aztán kifejezetten tudja hogyan használja mesterien, s no meg ahogy halmozza a szavakat! Úgy darál, mint egy kissebb turmixgép, de közben mégis minden tisztán érthető. Kíváncsi vagyok vajon hol tanulta ezt a nyelvtechnikát....engem is megtaníthatna. Akkor talán nem kéne minden alkalommal megismételnem magamat.

Utamat most a közeli park felé vettem. Emlékszem kiskoromban mindig itt frizbiztem apámmal, vagy csak egyszerűen leültünk az egyik padra és úgy ettük kedvenc pékárunkat, a kuglófot. Micsoda boldog idők voltak azok! Mivel anyám korán meghalt, nem igazán tudtam mit is jelent az anyai szeretet, de nem is kellett, hisz apám mindent megtett értem... egy darabig. 15 éves lehettem, mikor elkezdte a szerencsejátékozást, s az egész már odáig fajult, hogy a házunkat is eladta volna, ha nincs Namjoon. Az én legjobb barátom. Emlékszem mindig is ügyvéd akart lenni, s lám ezekben a napokban ő a legkeresettebb mindközül, amire kifejezetten büszke vagyok.

Zsebemből újra elővettem azt a bizonyos anyaszomorítót.
- Chh... Remélem most boldog vagy, fate- - hirtelen megbotlottam, minek következtében eltaknyoltam a betonon. Az arcomat felhorzsoltam, s szerencsétlenségemre az alig két napos nadrágomat is kiszakítottam. - Remek, most már ez is! Mégis mi jöhet még? - nem is kellett kétszer kérdeznem, ugynais pont ekkor, mint ahogyan az a filmekben is szokott lenni, eleredt az eső. - Ez most komoly?
Ilyen nincs! Felpattantam ültömből és elindultam valami menedékért. Természetesen semelyik bolt sem volt nyitva, mert miért is lenne? Már épp feladtam volna, mikor megpillantottam a közelben egy vasútállomást. Nem is gondolkoztam, fejveszte rohantam a hatalmas épület felé. Akkor még nem is sejthettem mekkora hibát követtem el, egy hibát, mely után addigi életem teljesen megváltozott....

Yoongi POV:
-Suga?- felnéztem a teáscsésze törött szilánkjaiból, mik megvágva sápadt bőröm, rubintvörös csíkot hagytak maguk után. Nem törődve Jin aggodalmaskodó tekintetével feltápászkodtam a hűvös padlóról és lehuppanva egy székre kinéztem az ablakon. Telihold volt.
- Ki a következő? - szinte alig hallva suttogtam a szavakat. Már nincs sok időm hátra, muszáj lesz mihamarabb új szolgálót találnom.
- Elfogytak. De ha így folytatod, hamarosan búcsút mondhatsz a-
- Ne! - szemeim szikrát szórtak. Túl messzire ment, és ezt ő is pontosan tudta. Ám ahelyett, hogy megfutamodott volna, szemeit belefúrta sötét tekintetembe és meglepetésemre egészen közel jött, majd rátámszkodva az ülőalkalmatosság karfájára felém magasodott. Muszáj volt felemelnem a fejemet, ha tartani akartam a szemkontaktust.