~The moment I feel you~ 💙Yoonmin FF💛

💙2.rész💛

Hello~~!!💕💕

Megint gyűjtöttem szavakat, most viszont osztálytársaimtól.... Lehet hiba volt, na de mindegy..XD
Az eredmény: kuka, szék, suhogás, kutya, tejfől, nyaklánc, majom
Ööö... 😐

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Jimin POV:

A kékhajú fiú teste hirtelen elernyedt, légzése leállt. Neee, csak ezt ne! Ne az én hátamon távozzon a lelke, ennyire szerencsétlen azért csak nem lehetek!
- Hé! - pisszegtem hátra, de nem válaszolt. Fejemet oldalrafordítottam, hátha meghallom légzését, de helyette csak elakadt a lélegzetem. Pirospozsgás szája iszonyúan közel volt enyémhez, s hosszú pillái árnyékot vetettek arcára. A végtelenségig elbámultam volna, ha nem lett volna egy kis bökkenő. Épp haldoklik!

Lépteimet felgyorsítottam és lélekszakadva vergődtem át a zuhanyfelhőn. Szívem hevesen zakatolt, minden egyes másodpercnél. Az érzés, hogy egy hulla van a hátadon egyszerre volt rémisztő, ugyanakkor aggodalmas. Emlékszem, valami Jin nevet mondott a telefonba. Vajon ő képes lesz rajta segíteni?

Hamarosan a megadott helyre érkeztünk. Kapkodó tekintetekkel néztem körbe a sötét parkban, de senkit sem láttam.
- Aish...Hol a fenében van? - éreztem a pánik közeledtét, mi szívemet összeszorította.
-JIN! - kiálltottam a nevet újra és újra, de hiába. Nem érkezett válasz. Most hátamon dobtam egyet, nehogy lecsússzon a kékhajú, majd nekiveselkedtem a park átfésüléséhez. Mit ne mondjak, nem kicsi munkát vont ez maga alá, hisz a terület majdnem meghaladta a város két negyed részét.

A lábam teljesen görcsben állt, már vagy 10 perce cikáztam egyik helyről a másikra, végül nem bírtam tovább. Gyöngéden átkaroltam a fiú testét, majd magam elé vonva óvatosan lefektettem az egyik padra. Mégis hol a fenében lehet már? Ideges köröket jártam, miközben le-lepillantottam a kékségre. Bár még lélegzett, mellkasa egyre lassabban emelkedett fel s le. Az egyedüli pozitívum, hogy az eső elállt, így a hold most újra erőteljesen világíthatta meg az utakat. Egy nagyot sóhajtottam és lehuppanva a fiú mellé, felnéztem az égre. Telihold volt.

Vajon mi tart annak a Jin nevezetű embernek ennyi ideig? Hirtelen egy gondolat kúszott az elmémbe.
Mi van ha nem ismeri a parkot? Mi van ha útközben eltévedt?
Mint egy villámcsapás ért ez a felismerés.
- Aish....- kezemet hajamba túrtam és gondterhelten néztem a mellettem fekvőre. Tudtam mit kéne most tennem, de ez eléggé nagy kockázattal járt. - Csak nem fognak elvinni egy eszméletlen testet. Ugye?
Viszont én nem értek az elsősegélyhez, nem tudok újjáéleszteni sem, s a telefonom? Elázott az esőben, így mentőt se tudok hívni. Hülye voltam, jobban oda kellett volna figyelnem az órákon mikor még lehetett.
A remény, hogy Jin tud rajta segíteni, győzött és már indultam is volna, ha nem állítanak meg.

- Suga? - fejemet a hang irányába kaptam. A férfi ki volt pirosodva, fekete haja teljesen elázott,  kapkodta a levegőt. Biztosan sokat futhatott. Kezét a szájához emelte és riadtan kapkodta köztem és -ezek szerint- Suga közt sötétbarna tekintetét. - Mi történt?
- Hirtelen összeesett. Te vagy Jin, jól mondom? - a férfi bólintott, mire testemet átjárta a megkönnyebbülés. Hála a jó égnek!

Jin letérdelt Suga mellé és fülét a szájához tartotta.
- Még lélegzik. - Jin ekkor rám emelte bizonytalansággal telt szemeit. - Amit most látsz senkinek ne-
A szél hirtelen feltámadt, lefagyasztva ázott testemet. A fák levelei suhogtak a szélben, a park hirtelen elsötétült. Mind a ketten felnéztünk az égre, ahol a holdat most hatalmas koromfekete felhők takarták el.
- Ezt nem hiszem el... Hát még itt is ránktalálnak?- Jin hangja kétségbeesett volt, ami eléggé elnyugtalanított. A férfi váratlanul felpattant, majd reszkető kezeivel hátára vette az ernyedt testet. Félelemtől színezett tekintete ide oda cikázott, míg végül megállapodott rajtam. - Nézd! Nem tudom, ki vagy mi vagy, de ha jót akarsz magadnak, most azonnal menekülj!
Megijedtem. Mégis mitől retteghet ennyire? Ám mielőtt még bármit is csinálhattam volna a távolból vonyítást hallottam, mitől az egész testem libabőrös lett.