Eleven

160 6 0
                                    

Ó, ugye ott tartottam, hogy már egy ideje nem beszéltünk.
Én ugye akkor kezdtem az új sulit, de akkor még beszéltünk és arról volt szó, hogy talán megpróbálhatnánk újra.

Az a vicces, hogy az elején még ÉN elleneztem az egészet, majd rá 1-2hónapra szintén ÉN könyörögtem, hogy próbáljuk meg újra.
Hát nem ironikus?

Végül úgy október-november tájékán letiltott viberen. Én meg ugye töröltem. Talán ha 1-2hétig bírtam aztán írtam neki SMS-t.

Aztán végül fel is adtam meg el is fogyott a money-m.

Uristen mennyiszer olvastam vissza az üzeneteinket. Még a gallériában is kutakodtam képek között hátha találok róla egyet. Abból csak annyi lett, hogy találtam egy olyat amin a fejébe van húzva a kapucni, meg ilyen lesi fotó. Bárcsak lenne róla egy normális képem...

Azt hiszem, hogy szilveszterkor írtam neki egy Boldog új éves üzit.

Még próbálgattam vele valahogy beszélgetni, írtam olyat hogy beszélnünk kell! Mert tudtam hogy erre válaszol.

Aztán megváltozott.... egy teljes átalakuláson ment át. Már nem az a kedves, aranyos és imádnivaló lány volt. Teljesen megváltozott...és ez mind miattam történt.
De az is lehet, hogy csak velem volt ilyen.

Aztán jött egy hosszabb szünet. 2-3 hónap is eltelhetett.

Tudjátok, mindig azt hittem, hogy majd talán, egyszer keresni fog, hogy csak vágyik a társaságomra (hülyeség! Mégis ki vágyna annak az embernek a társaságára, aki tönkretette?? SENKI)

Ez idő alatt én rengeteget gondoltam rá, bár nem tagadom, hogy annyiszor próbáltam meg elfelejteni, csakhogy mindig beférközött a fejembe. Valahogy mindig eszembe jutott valamiről...
Bár amikor azon az úton mész hazafele ahol állandóan elköszöntetek egymástól, meg amikor amellett a bizonyos játszótér mellett haladsz el, akkor tényleg nehéz nem rá gondolni.
Mennyiszer mosolyodtam el az emlékeken, majd hulltam darabokra! Ó, azok a csodás napok!

Asszem még akkoriban talán így nyár elején, ráírtam megint. Egy ideig tök jól elbeszélgettünk még valahogy arról is szó esett, hogy nyáron nem tartunk-e pizsi bulit! Amikor erről beszéltünk, hogy majd ketten alszunk egy ágyban vagy kint a sátorban, komolyan azt hittem, hogy van még remény. Hát hülye voltam...

Végül megint összevesztünk és letiltott :/

(Már közeleg a jelen...)

Love in the rain (True story)Where stories live. Discover now