The lost sister |The Vampire Diaries ff.|

Szeptember 2. Szombat

Reggel arra keltem, hogy üres a ház. Nem volt senki, sehol. Lementem a konyhába, hogy összerakjak valami ehető reggelit, de nem nagyon jött össze.
Ezután elmentem a házamhoz, hogy összepakoljak, és végleg eladjam. Kartondobozokba beleraktam minden ruhám, könyvem, kedvenc tárgyam, és a közös fényképeket. A másik kupaccal meg úgy voltam, hogy jó lesz azt eladni. Egyszercsak megcsörrent a telefonom.

-Szia Zoe! Merre vagy? -kérdezte aggódva Elena.

-Egy! Honnan van meg a számod nekem? Kettő. A házamban. Épp pakolászok, hogy el tudjam adni. Miért?

-Huhh. Már megijedtem, hogy megint elraboltak téged tőlünk. -majd megnyugvóan kifújta a levegőt.

-Na! Megbeszéltük! A múltat nem firtatjuk. Még csak nem is emlegetjük. Vili? -kérdeztem.

-Értettem. -hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Figyelj! Annyi doboz van itt, és ahogy tegnap végig néztem a társaságon, van egypár erős fiúnk, úgyhogy szólnál az egyiknek? Lehetőleg ne Stefant, mert ő a tiéd, és ne is Tylert, mert ő meg Carolineé, és nem szívesen akarok vele Thai Boxolni. -nevettem.

Válaszképpen felnevetett, majd beleszólt a telefonba: -Szólok az egyiknek. -azzal lerakta.

A szobámban pakoltam, amikor hallottam, hogy egy kocsi megáll a felhajtónkon.

-Zoe! Megjött a segítség! -hallottam meg Damon hangját.

Gyorsan írtam drága ikertestvéremnek.

Zoe: Komolyan?! Damon?!
Elena: Uppsz! Véletlenül csak ő ért rá. Bocsi!
Zoe: Ezt még nem zártuk le!

-Zoe! Megőszülök mire leérsz, úgyhogy engedj be! -hallottam ismét Damon "kinyírlak" hangját.

Lementem a lépcsőn ahol az ajtóban várakozó Damont pillantottam meg.

-Nahh végre! Engedj be!

-Damon! Tárva nyitva van az ajtó! -néztem rá értetlenül.

-Ahhj. Mindegy! Csak engedj be!

-Édes istenem! Gyere már be! -álltam meg türelmetlenül.

-Köszönöm! Nehéz volt? -kérdezte.

-Mi?

-A pakolás. Nehéz volt? -kérdezte, de láttam rajta, hogy kijavította magát.

-Nem! Na segíts! -nyomtam vagy 3 dobozt a kezébe.

Így, hogy segített kivinni a dobozokat és átvinni Elenáékhoz, egy nap alatt végeztünk. Ebédre pizzát rendeltünk, igaz, össze is veszekedtünk az utolsó szeleten. Damon segített feltenni az internetre a cuccokat amiket eladásra ítéltem, ahogy a házat is.
Amint beléptem a házba Jeremy fogadott.

-A többiek a Salvatore-házban vannak. Úgyhogy gyere. Te vezetsz, én eljöttem érted gyalog, mert ittam. Egy icipicit. -mutatta az ujjaival, hogy picit.

-Íme, ez az öcsém. Te jó ég! Na, gyere! -ragadtam kézen, majd a kocsimhoz húztam.

A Salvatoréékhoz érve tátva maradt a szám, mert hát mekkora az a ház. Belépve sem változott a véleményem. Nem szoktam káromkodni, de gecinagy ez a ház.

-Zoe! Már azt hittem nem látlak többé, mert kéne, hogy elkísérj vásárolni, mert frissítenem kell a szekrényem tartalmát. -pattant fel Caroline.

-Mi? Ja. Hát oké. -adtam be a derekam nevetve. -De csak akkor ha mindenki jön a csajok közül.

-Zoe. Mi már megszoktuk, hogy ha Caroline frissíti a ruhatárát, akkor nekünk kötelező mennünk Elenával. -nevetett Bonnie.

-Nézünk valami filmet? -vetette fel az ötletet Stefan.

-Nézzünk. De mit. -kérdezte Elena.

-Ah! Megvan! Nézzük meg az Alkonyatot! -vetettem fel az ötletet.

-Ennél rémesen ötletet világ életemben nem hallottam, de benne vagyok! -azzal Damon rákeresett a neten az első részére.

Filmnézés közben...

-Mi olyan spéci ebben a Bellában? Edward tényleg ennyire hülye? -kérdezte Damon, egy csókolózós résznél.

-Édes istenem! Te nem tudsz végignézni egy filmet kussban? -kérdezte kissé dühösen Caroline.

-Nyugi van Szöszi! Inkább nézd! -fordította Caroline Damon a téve felé.

-Paraszt. -morgott Caroline.

-Hallom!

-Nem baj az.

-Mindig ezt csináljátok? -néztem Carolinera és Damonre.

-Igen. -felelték egyszerre.

A film végén mindenki elindult haza. Ahogyan mi is. Elena vitte Jeremyt, én egyedül indultam el, de út közben megálltam a benzinkúton. Viszont egy kicsit pakolás közben megvágtam a kezem. Igaz, leragasztottam, de most lejött a sebtapasz. A benzinkúton széthasadt a seb, és elkezdett vérezni. Az eladó elfordult, de a tükörben láttam, hogy az arca...megváltozott. Az ijedségtől ott hagytam a sebtapaszt is, és olyan gyorsan, ahogy csak tehettem elviharzottam onnan. Az autóban  az ijedség beszélt belőlem, sírva fakadtam, pedig évek óta nem tettem. Sírva álltam be a parkolóba, és sírva rontottam be a házba is.

-Zoe! Mi a baj? Mi történt? -rohant utánam a lépcsőn Elena.

-Nem tudom mit láttam, de az is  ijesztő volt. -fakadtam sírva egyre keservesebben. De nem értettem, hogy miért sírok. Jó, az ijedség beszélt, illetve bőgött belőlem.

-Mit láttál Zoe? -kérdezte aggódva Elena.

-Mi volt az Elena? Mit láttam? -zokogtam.

-Rajzold le! - adott a kezembe egy lapot és egy ceruzát.

Nagy nehezen, de lerajzoltam neki.

-Az nem lehet. -hűlt el.

-Miaz? -nézett be az ajtón Jeremy. -Te jó ég! -azzal kiviharzottak a rajzai együtt a szobából.

-Hű! Ezt a családiasságot! -morogtam.

Lefürödtem, majd lefeküdtem aludni, de álmomban ismét újra meg újra átéltem az eladó arcát.