19. nap

10 0 0
                                    

Ma technikán dogát írtunk, de csak az után hogy a tanár szokás szerint üvöltött velünk egy sort mert azt kell, hogy milyen faszok vagyunk hogy nem bírtuk megjegyezni a kérdéseket pedig 2 szer elmondta. Szörnyűek vagyunk mi?
Éneken befejeztük a Csodálatos Róka urat (nagyon shippelve van a két kicsi róka) németen néztük a négy és fél/öt barátot (kinek hogy tetszik) amiben két testvért shippelek (nagyon szukik na), aztán tesin összevontan kidobósoztunk, Máté meg azzal szórakozott hogy nekifutásból felugrott és megpróbálta elérni a kosárpalánkot. Sikerült neki, és csak egyszer esett majdnem rám meg egyszer Abigélre. Ezután ofőn osztálykarácsonyztunk. Én egy tök jó könyvet kaptam Barnától de nem ez a lényeg. Réfinek egy cicafület vettem. Nagyont szukin ált neki és még vagy 5 fiú próbálta fel (nekik is nagyon szuki ált) szóval jól elvoltunk. Miután vége lett Totty átjött Rimworldözni. A best párbeszéd a
"-figyu Lili meg lehet ebbe ölni
egymást?
-Aha
-Akkor öljük már meg *rámutat az emberre* semmi haszna"

Na ennyi lenne
Remélem tetszett😊

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Dec 19, 2017 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Karácsonyi kihívás jejTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang