Semmi sem maradandó

2. Rész.

2014.10.03
...
Nem voltak, se elő rokonok, se olyanok akikkel tartottuk volna anno a kapcsolatot. És senki akihez menni tudtam volna. Fél év. Fél év telt el anya halála óta... Hat hónapig húzódtak el a tárgyalások. Végül a hol létemről, úgy döntöttek, hogy míg be nem töltöm a 18. Élet évemet egy gyermek otthonban kell töltenem. Épp az otthonomtól búcsúztam el és a cuccaimat szedtem össze. Anya holmijait is. Csak ő volt nekem. Se testvérem, se édesapám. Csak anya. De most már ő sincs. Kezdtem bele rokkanni az egészbe. Nem hiszem, hogy egy 14 éves lánynak ilyen terheket kellett volna cipelnie.
Tengernyi könnyel a szemembe nézegettem a családi albumot, amit aztán a táskámba tettem. Anya zene le játszóját, ami tele volt Michael Jackson dallal. Anya kedvence volt. Remélem oda fent találkoznak. Én is szerettem Michaelt. A kedvenc dalom a They don't care about us. Az az igazság, amiről ír. És hogy mennyi fájdalom rejlik mögötte. Én is át éltem milyen, ha valaki a piszkálódás áldozata lesz.
Nagyon félek milyen lesz a gyermek otthon. Egyenlőre fáj minden. 
De, ahogy a nővér mondta. Semmi sem maradandó. A fájdalom se. El múlik... Egyszer. Nem tudtam otthagyni​, azt a házat. Nem voltam képes. Minden oda köt vissza. Minden rendbe volt, és hirtelen a semmiből, semmim sem maradt. Mikor apa meg tudta, hogy anya terhes, el hagyta anyát. Soha nem találkoztam még az apámmal. Miatta jutottam erre a sorsra. Árva lettem. 
Annyira fáj. És ez soha nem múlik el. Lehet, hogy a fájdalom el múlik. Egy szerelemnél, egy fizikailag szerzett fájdalom is el múlik, de ha valaki el veszíti az édesanyját az örökre ott marad és fájni fog, ameddig az ember él, és érez. 

Abban a lakásban nőttem fel. Nem éltünk túl jól, de ami kellett a boldogságomhoz az meg volt. Ami, avagy aki, nem más volt, mint anya, de magamra hagyott. És utáltam magamat amiért megfordult a fejemben az, hogy gyűlölöm e-miatt, mert magamra maradtam. De butaság. Nem gyűlölöm. Soha nem is volt egy csöppnyi utálat se bennem. Anya volt a mindenem. Nem voltak barátaim, az iskolában mindenki engem piszkált, mert szegények voltunk. Emlékszem anya mindig aggódott, hogy miből fizessük ki a házat, mert nem maradt pénze a gyógyszerei miatt. Mindent megtettem azért, hogy ne lássam így, ezért loptam az osztálytársaimtól. ami természetesen kiderült, így még jobban megutáltak. 

Mama mindig azt mondta, hogy ne foglakozzak velük, mert csak féltékenyek, hogy nekem nem kell mindne féle frinc-franc a boldogsághoz, nekik meg igen...

Mama?! Hiányzol.