❝ Mert a kívánságaink azért születnek, hogy az Angyalok teljesíteni tudják őket. ❞
[A történet befejezett.]
2017. december 22.
(Saját történet)
@vkookisreal69lol
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már kora reggel kidobott az ágy, s különös - már rég nem tapasztalt - izgalommal pillantottam a mellettem lévő matracon szuszogó, kisimult arcú Jungkookra.
A tegnap este emlékei még elevenen éltek gondolataim között, így arcom rögtön egy pipacs színéhez kezdett el hasonlítani.
Nem tudtam eldönteni, hogy a puszta tény, miszerint végre valaki meghallgatott - töltött el ilyen pozitív emóciókkal, vagy az, hogy ezt éppen Jungkook tette meg, de ha nagyon kellett volna választanom, az utóbbira tettem volna le a voksomat.
Noha, az a keserédes tény még ott motoszkált szívem mélyén, hogy az egymás iránt táplált érzelmeink nem megegyezőek, s viszonzatlan érzéseket táplálok a mellettem pihegő fiú iránt, úgy gondoltam, hogy ez nem lehet ok arra, hogy még egyszer ellökjem magamtól, mint azt két hónapja tettem meg.
A tegnap este is élő bizonyítéka volt annak, hogy képtelen voltam az éj fekete hajú nélkül létezni, ami kissé bár megrémisztett, a tudat, hogy mellette biztonságban érezhetem magam - egy fajta, kellemes melegséggel árasztotta el bensőmet.
Egy utolsó, lopott pillantást lövelltem férfias és rendkívül vonzó lénye felé, majd egy halvány mosollyal botorkáltam ki a szobából, egyenesen a nappali felé véve az irányt.
Családtagjaim már egytől egyig fent voltak, s a holnapi család látogatásra készültek, én azonban nem kívántam részt venni az őrült kapkodásban - mely minden karácsonyunkat jellemezte -, így szép csendben lépdeltem a porosodó zongora irányába, mely a sarokban kapott helyet magának.
Hosszú idő után, ma különösen boldog hangulatban keltem fel, s hirtelenjében, újra kedvet kaptam egy kis zenéléshez, így teljesen átszellemülve vezettem végig ujjaimat a fehér-fekete billentyűk sokaságán.
Nem is tudom, hogy mennyi ideig játszhattam egymás után a vidám dallamokat, mikor két kezet éreztem meg derekamon, melyek másodpercek alatt szakítottak ki gondolataim örvényei közül.
Az utolsó hangot lenyomva, megilletődötten hunytam le pilláimat, észre vétlenül szippantva magamba a fenyőfa és Jungkook illatának kellemes egyvelegét.
- Nincs is jobb dolog, mint a zongorázásodra kelni fel, Hyung. - ismét mosolygott. A zongora mellett támaszkodva figyelt engem, s a szemei alatt lévő nevetőráncok édes külsőt kölcsönöztek neki. Haja kissé kócos volt, az elnyúlt fehér póló, hanyagon lógott vállain, mégis, még a kora reggeli órákban is tökéletes látványt nyújtott számomra.
Kissé elszégyelltem magam. Az én csíkos pizsamám, minden volt, csak vonzó nem, s e mellé még szolgált az a tény is, hogy nem is a legremekebbül állt rajtam. Szégyenkezve sütöttem le pilláimat.
