Oneshotok

Begyógyszerezve (BTS; Jimin)

Soha nem hittem volna azt, hogy egyszer így fogom magam látni. Ilyen szörnyű és rossz állapotban. 
Már senki se tud segíteni rajtam. Lassan itt az idő. Mire? Hogy távozzak az élők közül. 
Már nincs senkim akire támaszkodhatnák, aki segíthetne nekem. Senki nem figyel rám, mindenki ellenem fordult, még a fiúk is. Pedig azt hittem, hogy ők megértenek. Azt hittem hogy ők támogatni fogják a döntéseimet, még ha nehéz akkor is. De ez nem így történt. Mindennek elhordtak.
Egy hét telt el azóta, mióta elmondtam nekik. Azóta levegőnek néznek, s nem foglalkoznak velem, ráadásul kerülnek is. Ezért adom fel. Már senkim nincs akiben bízhatnék. 
Egyedül halok meg, egy kád vízben, gyógyszeres dobozok mellett. Már késő visszafordulni, nem félek a haláltól, sőt csak kacagok rajta.
Homályosan  látok, s a levegőt szaporábban szedem. Lassan itt a vég, s a búcsú ideje. 
Remélem a rajongóim, nem úgy fognak rám emlékezni mint az "Idegbeteg, elmeroggyant Park Jimin, aki öngyilkos lett. Azt szeretném, hogy mindenki emlékében úgy maradjak meg, mint "Park Jimin, aki bármire képes volt azért, hogy a rajongóinak megfeleljen". 
Kezd még jobban sötét lenni, egy köhögő roham is rám támadt, Kezemet elvéve szám elől, láttam, hogy tenyerem csupa vér. Már csak pár percem lehet hátra. 
Ajtó csapódást hallok, majd nevetést. De hirtelen ennek a kacagásnak is vége szakad. 
Gondolom megtalálták a levelem, melyben bocsánatot kérek tőlük. 
Nem sokkal később gyors lépteket hallok közeledni, majd egy kis idő múlva már a kilinccsel babrál valaki. De hiába, nem sokra fognak menni kulcs nélkül. 
Igaz szánalmas vagyok, mert egy ilyen dologhoz folyamodok. Sajnálom...
- Jimin, nyisd ki az ajtót! - hallom meg Jin hangját. 
Egy kis erőt összegyűjtve az ajtó felé fordulok, s elmosolyodom.
- Sajnálom fiúk! - suttogom, s egy könnycsepp gördül le az arcomon. 
Dörömbölés támad, de ezt már alig hallom. Alakok lépdelnek felém. Tudom, hogy ők azok. Utolsó erőmmel még rájuk tekintek, sírnak.
Szóval még mindig kedvelnek. Sajnos már nem tudok visszafordulni. A halál már itt csüng a nyakamon. Már mindennek vége. 
Valaki a nyakam és a két lábam alá fog, s felemel. Kezéről ítélve Jin az. 
Még egy utolsó mosolyt küldök feléjük, majd hirtelen minden elsötétül. 
Ez a vég.
Én vagyok Park Jimin, aki fájdalmasan vetett véget életének, de tudom, hogy ez után jönni fog egy új kezedet.

Sziasztok azt hiszem itt az ideje annak, hogy meg kérdezzem tőletek, hogy kiről olvasnátok szívesen egy Oneshotot. Nyugodtan írjátok meg. Köszönöm