Oneshotok

Egyedül (Seventeen; Woozi)

Szomorú, s szar érzés arra kelni egy reggel, hogy az a hely ahol eddig éltél ki van pakolva, s egyedül vagy otthon.

Se a szüleid, se pedig a húgod nincsenek veled. Egy üzenetet se hagytak. 

Egyedül hagytak. Pénz és élelem nélkül. De hisz ezt nem értem. Soha nem bántottam őket, nem ártottam semmit. S mégis itt hagytak. 

Egy 17 éves gyerek, mit tud kezdeni egyedül, egy hatalmas házban, ráadásul pénz és élelem nélkül. Semmit. Max meghal. Még pedig vagy éhenhal vagy pedig megfagy. 

De nem tartott sokáig az önsajnáltatás. 

Pár hétig nem jártam be iskolába. Dolgozni jártam. Kellett a pénz. Olcsó, konzerves kajákon éltem. Először borzasztó és undorító íze volt mindennek. Én hozzá voltam szokva a házi készítésű kimchihez vagy bimpibbabhoz.

Az iskolába visszatérve inkább csak meghúztam magam. A többiek kérdezősködtek felőlem, de semmire nem válaszoltam. 

Pedig lehet jobb lett volna. Talán tudtak volna segíteni, s nem jutottam volna erre a sorsra. 

Már 8 év telt el azóta, mióta a szüleim elhagytak. Az iskolát nem fejeztem be. Ott hagytam. Munka mellett időm sem volt tanulni. Majd egy időután az a büfé ahol eddig dolgoztam, bezárt. Én pedig munka nélkül maradtam.

Napokon keresztül jártam a büféket, boltokat, hátha valaki alkalmazna engem. De, nem így történt. A házat megvették, de pénzt nem kaptam érte, csak azt, hogy jól kihajítottak. 

Magamra voltam ítélve.

Aztán a mai napom változtatta meg az életem. A balszerencséből, hirtelen szerencse lett. 6 éve járom az utakat, de még erre soha nem jártam. Boltok, üzletek mindenhol. S ezek között egy hatalmas tér. A tér közepén egy lány állt gitárral a kezében, ara előtt pedig míg egy mikrofon állt. 

Egy igazán ismerős dalt játszott. Először nem rémlett, hogy miért. Majd eszembe jutott. Az a gitár, ez a dal. S a lány arca. Régi képek futottak végig emlékeimben. A lány szeméből könnyek szöktek ki. Átfurakodtam a tömegen és rávetettem magam a lányra. 

- Ohh, drága kishúgom! - öleltem, s szorítottam magamhoz.