The robbit

Az ártatlanság vége

 A következő zuhanás után gombákra érkezett, amik valamelyest tompították a becsapódás erejét. Hallotta, hogy néhány kobold mellette nyögdécsel a fájdalomtól és a kábultságtól, de nem mert kinézni a gombák közül. Begördült a legvédettebb helyre, egy kiugró szikla alá, egy apró, sötét üregbe, s onnan figyelte a koboldokat. Nagyrészük már elvérzett, egy-kettő még lélegzett, csak elájult.
 A sötétségből egyszer csak motoszkálás és motyogás hallatszott, rekedt, hátborzongató hangon. Mordena lehunyta szemeit, hogy a sziklák mögül előmászó, sápadt lény ne vegye észre a csillogást. A lény magában beszélve közelítette meg a koboldokat, és ujjongva elkezdte húzni őket. Kékes-szürkés szemei izgatottan, kissé gonoszkásan csillogtak arca közepén. Az egyik kobold valamennyire felébredt, és küzdeni kezdett a lény ellen, de az egy sziklát ragadva agyonütötte.
- Utálatosz koboldkák ezek, Gollam! Picúrka, apró contockák, drágaszág! Jobb mint a szemmi! – Azzal eltűnt az egyik apró szurdokban, s a hobbit csak a dúdolgatást hallhatta.
Mordena kimászott a szikla alól, majd körbenézett. Elejtett tőre kéken izzott tőle nem messze a nyílás mellett, ahol a lény eltűnt, s kísérteties fényt vetett a környezetre. Lassan felállt, majd felvette a tőrt, és undorodva végignézett a halott koboldokon. Fejcsóválva elindult az egyetlen irányba, amerre mehetett, egyenesen a lény után. Sziklák alatt bújt át, halkan surrant, majd megállt, mikor kiért a szurdokból.
 Egy sötét helyre ért, fény alig jutott le ide, s csak a víz verte vissza valamennyire. A hatalmas vízi barlang közepén egy sziget magasodott, s Mordena látta, ahogy a lény sziluettje mozog. Hallotta az énekét, ami csak jobban aggasztotta, az a szövege volt.
- Az ocmány föld, kézre tör és lábat nyúz! Szok hant és rög, mely contot köt, rohadtul dús! Hűvösz dög, ez már nem nyög, cak nyamvadt húsz! Jó étvágy'! – Azzal elkezdte széttépni a koboldot.
 A hobbit a vízparthoz legközelebbi sziklához sietett, de útközben elrúgott egy sziklát, ami aztán hangosan a vízbe csobbant. A lény felkapta a fejét, és a hang irányába nézett, majd átmászott apró csónakjába, és óvatosan megindult a part felé.
 Mordena a tőrére pillantott, aminek fénye lassacskán kiégett. Idegesen kinézett a szikla mögül, majd járkálni kezdett menekülő utat keresve. Magában motyogott, majd elkiáltotta magát és a homlokát dörzsölve leült egy sziklára, a vízhez közel.
- Hogy fogok én innen kijutni, az Istenekre is! – Sóhajtotta elkeseredve, majd felnézett, mikor egy vízcsepp eltalálta a halántékát.
 A lény azon a sziklán gubbasztott, ami mögött elbújt, s a kezében tartotta a sziklát, amivel pár pillanattal ezelőtt leütötte volna. Most leugrott, közvetlen Mordena elé, és foghíjas vigyorral méregette a jövevényt.
- Eltévedtünk, kedvesz? – Kérdezte érdes hangján, s amint a hobbit meghallotta, ijedten felugrott. A hirtelen mozdulatnak következtében azonban a vízbe esett, és kapálódzva próbált kimászni. A lény halkan elnevette magát, majd hörögve felmászott a sziklára, amin az előbb a félszerzet ült. – Megijedtünk, kedvesz?
 Mordena kikászálódott a vízből, majd négykézláb a partra mászott, s szemeiből a vizet kidörzsölve a torz lényre nézett.
- Ne-nem, nem, én csak... - Lehajtotta a fejét, majd a vízre sandított. Apró, vak halak úsztak vissza arra a helyre ahová beleesett. – Én csak... Csak halakat kerestem! – Nézett fel a lényre egy barátságos mosollyal, amivel könnyen elárulhatta magáról, hogy hobbit.
- Finomak isz azok a halackák! – A másik lassan, csillogó szemekkel közeledett felé, mire Mordena gyorsan talpra szökkent.
- Nyersen v-vagy... Sütve? – Kérdezte halkan azt, majd megszorította a kezében remegő tőr markolatát.
- Nyerszen! – A lénye megállt előtte, majd kicsit szimatolt. – Furca a szagod, kiszasszony! – Állapította meg, majd elkezdett előtte ide-oda járkálni, s felmérte a jövevényt.
- Öh... Mert ho-hobbit vagyok! – Húzta ki magát büszkén Mordena.
- Olyan szagú, mint a virágoknak? Gollam, Gollam! – A lény köhögve-hörögve kicsit megemelkedett, és újra a levegőbe szippantott. – Ész kicikét, mint asz út porának, drágaszág! Régóta úton vagy, kedvesz?
 Mordena hevesen bólogatott, és nem lépett hátra, mikor Gollam közelebb merészkedett hozzá.
- Fontos üzenetet kell kézbesítenem Völgyzugolyba! – Felelte bátran, de mikor a másik szeme hirtelen gonosszá vált, nagyot nyelt és hátrébb lépett.
- Völgyzugolyba, kedvesz? A hedeszfülű tündékhesz? – Kérdezte Gollam, majd elkezdte körüljárni a hobbitot. – Ész hogy akar innen kijutni a kedvesz kiszasszony?
 Mordena nagyot nyelt, majd lesütötte szemeit, és enyhén bolyhos lábfejét figyelte.
- N-nos arról... F-fogalmam sincs – vallotta be, majd halkan hozzátette. – Valószínűleg élve.
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! – Kiáltott lelkesen Gollam, de aztán lepisszegte magát.
 A hobbit előbb rá, majd bizonytalanul a szigeten fekvő, halott koboldokra pillantott.
- Gondolom – mormogta szinte csak magának, majd erősen a tőr markolatára szorított. Nem bátorságból, inkább félelemből.
- Miért van a hobbitkánál tünde kész? – Araszolt közelebb a megtört félszerzet, majd morgott. – Bisztoszan azért, drágaszág, mert a tündékhesz visz üzenetet! Gollam!
- Védelemként adták az útra... - Felelt halkan a másik, majd halkan felnevetett. – Na igen, az erdei tündék sem a legkedvesebbek közé tartoznak!
- Úgy ám, kedveszkém, de a koboldkák rosszabbak! – Vigyorgott Gollam, majd megállt a hobbit előtt.
- Heh... Na egen – értett egyet kurtán az, majd piszkálni kezdte az egyik vésetet a markolaton.
- Ész... A hobbitkáknak milyen asz íze?
 Mordena arcára ráfagyott a barátságos mosoly, majd egy ideig nem is pislogott.
- Nem tudom, még... - Nagyot nyelt. – Nem kóstoltam egyet sem.
- Mi szem, kedveszkém! – Nevetgélt halkan Gollam, majd sötéten nézett a másikra. – Még.
A hobbit szíve gyorsan kezdett el dobogni, amikor a lény újra körözni kezdett körülötte, ám most nem megfigyelés céljából.
- Ha asz asz átkoszott Szákosz belefúlt volna a víszbe, moszt tudnánk, drágaszág!
 Mordena követte a szemével Gollam útját, majd lesütötte a szemét és még reménykedve abban, hogy elengedi, a sziklát vizsgálta.
- A zamatosz, porhanyósz húsza... - Motyogta a lény, majd megérintette a hobbit lábát, aztán megragadta a bokáját.
 Mielőtt azonban elránthatta volna, a félszerzet kirántotta a szorításból magát, majd megperdült és a tőrét maga elé szegezve a sziklának hátrált.
- N-ne gyere egy lépést sem közelebb! – Kiáltott élesen, és figyelte, ahogy Gollam közelebb araszol hozzá.
- Öld meg kedvesz! Kósztoljuk meg... - Sötéten vigyorogva felé kapott, hogy ráijesszen a másikra, ami sikerült is.
- Gollam, igaz? – Kérdezte halkan az, majd a tőrt remegő kézzel lengetve maga előtt valamennyire eltávolodott a sziklától. – M-maradj ott!!
- Miért maradnánk itt? Mert a kedvesz aszt mondta?
- Mert ha közelebb jössz... - Mordena nehéz szível ejtette ki a szavakat a száján. – Akkor megöllek!
 Gollam kihívóan közelebb araszolt hozzá, és kezével már az apró erszényében keresgélt, majd hirtelen megtorpant. Keresni kezdett valamit, mire Mordena halványan elmosolyodott, a hobbit balszerencséjére pont akkor, mikor a másik visszafordult hozzá. Gollam morogva összehúzta hatalmas szemeit, majd kiáltozva elrugaszkodott. Mordena gyorsan kitért előle, majd megperdült, hogy ne tévessze szem elől a sápadt lényt. Lassan hátrált a víz felé, miközben Gollam egyre csak azt hajtogatta, hogy:
- Hol vagy? Hol vagy?
 A lény hirtelen megfordult, majd vádoló hörgések és átkok közepette kirántotta alóla a lábát, majd a földre lökte. Mordena meglepetésében felkiáltott, s kétségbeesetten próbálta lelökni magáról a másikat. Gollam azonban mániákus őrülettel akarta leszorítani a kezeit a földre, és ott ütötte a hobbitot, ahol érte. A tünde tőr azonban saját akarattal a nyakának szegült, és a pillanatnyi döbbenetet és undort kihasználva a félszerzet lelökte magáról, majd a vízbe ugrott.
Mordena távol a parttól bukkant fel újra, majd sietve próbált elúszni a szigetre, remélve, ott talál valamilyen menedéket, vagy ha azt nem is, akkor húzhatja egy kicsit az időt. Egy nagy csobbanásra, és a kiáltások elhallgatására hátranézett, majd mikor Gollam csúf arcát ismét meglátta, nagy levegőt vett. Nem tűnt el, csak lebukott a víz alá, de a másik így nyomát veszette. A hobbit visszatartotta lélegzetét, hogy még a buborékokkal se árulja el magát, majd irányt váltott, és a vélt part irányába kezdett úszni. Gollam is lebukott, követte a csobogás hangját, majd kimászott a partra, és várta, hogy hol fog felbukkanni a hobbit.
 Mordena gyorsan kimászott a partra, majd a sziklák közt keresgélve egy nagyjából lépcsőzetes útra bukkant. Mit sem sejtve megmászta a sziklákat, és egy halk, megkönnyebbült sóhajt hagyta el a száját, mikor egy aprócska barlanghoz ért, s egy kis szurdok túloldaláról napfényt látott beszűrődni. Azonban hamarosan meghallotta Gollam hangját, aki egy másik irányból akarta utolérni, így a hobbit habozás nélkül elkezdte átpréselni magát a nyíláson. Táskája miatt beszorult, s képtelen volt teljesen eltűnni a szurdokban. Kétségbeesve hallgatta, ahogy Gollam átkai felhangosodnak, ahogy közelebb ér, majd ahogy kibukkan egy szikla mögül, és megindul felé.
- Add vissza... Amit elloptál, hobbitka! – Hörgött rá az. Szürke szemeiből sütött a gyűlölet és a mérhetetlen harag, mégis, ha jól megnézte, láthatta benne a kétségbeesettséget.
Mordena lassan megfogta a batyut, de egyben Gollamnak is szegezte a tőrt. Arcára értetlenség és zavartság ült ki, amit a másik színjátéknak hitt.
- M-mit? – Kérdezte halkan, majd összerezzent, mikor a másik szinte belefojtotta a kérdést egy újabb sorozat kiáltozással.
- Tudja aszt nagyon jól! – Egy pillanatra elkeseredetten nézett a hobbit szemeibe. – Elloptad!
- Mit loptam el? – Tette fel újra a kérdést a másik, majd komolyan elgondolkodott egy percre. – Hogy lophatnék el valamit, ha azt sem tudom, mit lopok el? – Újra Gollam szemeibe nézett, ezúttal már megelégelve a dolgot. – A hobbitok nem lopnak! – Jelentette ki élesen.
A másik erre elgondolkodott, és motyogott valamit magában, amire aztán válaszolt is. Újra Mordenára emelte a tekintetét, majd hirtelen meglendült felé.
 A hobbit az egyik kezével kiakasztotta a batyut, majd magához szorítva átpréselte magát, és néha meg-megcsúszva kirohant a napfényre. A térdére támaszkodva megpihent, háttal a barlangnak, így nem láthatta, mikor Gollam megjelent a nyílásban, majd lassan kimászott. Ő ismét elrugaszkodott, és a két félszerzet egy nagy csomóként gurult le az apró szikláról. Keményen landoltak lejjebb egy szélesebb párkányon, mindketten tele voltak már zöld és lila foltokkal, horzsolásokkal és vágásokkal, karmolásokkal. Gollam feje egy pontban felszakadt, és lassan folyt belőle a vér. Mordena a tőrt maga előtt tartva lassan elindult oldalra. A másik követte a mozdulatait, így egy ideig köröztek a párkányon. A hobbit aztán megszólalt:
- Megsérültél. És dühös vagy.
- Fogd be a szád, kiszasszony! – Sziszegte le Gollam. – Tudjuk mi isz!
Mordena most először lett dühös a másikra. Határozottan tartotta maga előtt a tőrt, és lassan közelített hozzá, miközben szemeiben ott lángolt a sárkány pusztító tüzének emlékképe.
- Nekem ne mondja meg egy Vakarék, hogy mit csináljak, főleg azt ne, hogy fogjam be!
- Mert megöl minket? – Kérdezte hörögve Gollam. – Meg meri tenni? Neeem... Túl gyenge hosszá!
- Nagyon nincs kedvem még jobban összepiszkolni a ruháim, de igen, meg kell tennem, ha nem engedsz. – Felelte egy kihívő mosollyal Mordena.
- Már pedig nem engedünk! – Kiáltott élesen a másik, teljesen elveszítve a fejét.
 A hobbit áltámadást intézett felé, hogy félreugorjon és megcsússzon, majd leessen a mélybe. A terve be is jött, mert ugyan a másik elrugaszkodott. Mordena azonban nem számított rá, hogy Gollam beleugrik a tőrbe, és a lény sem számított arra, hogy a hobbit megáll, így a penge vége a hátát is átszúrta. A félszerzet meglepődött, de hidegvérrel végignézte, ahogy a szeméből kihuny a fény. Gollam tekintete kitisztult, mélyen a hobbit szemeibe nézett és hálásan elmosolyodott, majd örökre lehunyta szemeit.
 Mordena lefagyva hagyta, hogy reszkető, véres kezeiből a tőrrel együtt kiessen a lény, majd szemeivel követte az útját a sziklapárkány hideg kövére. Térde rogyott, és halkan szipogva nézte, ahogy a csordogáló, vörös vér lassan átáztatja nadrágját a térdénél. Kezeit a tőr markolatára kulcsolta, majd kihúzta a halott testből, és csendes zokogás lett úrrá rajta.