A lány apjával kullogott a kunyhó felé.
-Hova megyünk?-kérdezte már ezdredszerre is.
-Johanna. Mondtam már: egyrészt. A vadonjárók utáljak a sok kérdést. Másrészt pedig Halthoz megyünk. A legjobb vadonjaró akitől tanulhatsz.
Amint odaértek, a király még lánya lelkére kötötte:
-Johanna. Fiúnak kell tűntetned magad. A neved ezért John lesz. Most bemegyek és beszélek Halttal. Addig maradj itt!-azzal valóraváltotta amit mondott. Aztán kijött valaki, de nem Duncan kiràly volt az. Hanem Will. Johanna látásból ismerte a fiút, de a fiú nem ismerte őt, semmien formában.
-Will vagyok.-nyújtotta a kezét a fiú, amit a lány természetesen elfogadott.
-John.-mondta.
-Gyertek be!-kiáltott be Halt. Tehát ő engedélyezte a dolgot. Johana apja, Duncan király pedig egy levelet hozott, hogy a vadonjáró tanács is engedélyezte.
Willék bejöttek, a király kiment. Aztán Halt leültette őket maga elé, és ő is leült.
-Halt vagyok. Vadonjáró Halt. Te ki vagy?
-John vagyok.
Halt bólintott, tetszett neki a-ő még nem tudta, de-lány szűkszavúsága.
-Ő itt Will, de láttam, vele màr megismerkedtél. Gyere, megmutatom a szobádat.-azzal fölállt, és intett a lánynak, hogy kövesse. Johanna szobája-bár sokkal egyszerűbb volt, mint a palotabeli szobája, azért volt benne valami titokzatos, rejtélyes.
Majd Halt kiment, Johanna pedig ledőlt az ágyra és már aludt is.
Másnap, mikor Halt felkelt, elgondolkodott azon, hogy elkezdje-e a kiképzést, vagy maradjanak a szokásos feladatok. Előkelőségnek számított a fiú a palotában. Nem tud takarítani, főzni. De amint körbenézett a szobájában, ott minden tiszta volt. Nem volt egy porszem sem.
Kiment a szobából, ott is minden makulátlan volt. A konyhából jó szagok szálltak ki, amire Will is felkelt. Minketten elindultak az ajtó felé, és ott volt John, épp főzött. De már befelyezte, hozta is ki a reggelit.
-Will, példát kellene venned Jonhról.-Halt megjegyzésére Will csak a szemét forgatta.
Viszpnt volt valami ami nem hagyta nyugodni a vadonjárót és tanítványàt. A király azt mondta, semmiképp se küldjék el Johnt. Mit akart ezzel mondani?
Mivel már minden takarítás megvolt, így Halt és Will kimentek az erdőbe Johnnal, hogy megtanítsák lőni. Először egy kisebb íjat adtak neki. Azt, ami annak idején felsértette Will bőrét. A lány célzott és lőtt. Pontosan eltalálta a kijelölt célt, és még a karjat se sértette fel. Halt megdicsérte, majd egy hosszúíjat adott a kezébe.
-Háromszor találd el vele a célt.-a lány megint célzott és lőtt. Aztán újra és újra. Mindegyik nyílvessző pontosan célba talált. A màsodik széthasította az elsőt, a harmadik pedig az előtte lévőt, meg az azelőtti maradványait.
-Nagyon jó. Íjaztál mar egyszer is?
-Nem.-felelte a lány.
-Gyere, Will megtanít a dobókést védekezésre használni.
Azzal leült egy fára és nézte tanítványait. Amijen jó volt íjazásban, John ojan pocsék volt a dobócsillagokkal. Dobni még el tudta őket dobni rendesen, de a kétpengéjű tőrrel nem boldogult. Fojton a vívást vette alapul, természetesen hibásan. Gyakorlas közben azonban lecsúszott a lány fél arcát és fejét takaró csuklya, ezzel felfedve a lány titkát. De hisz ez egy lány!-gondolták mindketten. Halt gondolatban hozzátette: a király masik lánya. Johanna.
-Johanna. Nem szükséges hordanod ezt a csuklyát.
-Köszönöm.-mondta a lány.
