Ma arról szeretnék irni,hogy milyen a sötétbenvaló tapogatózás. Mikor van egy ember az életedben és már olyan régóta a része,hogy már szinte nem is emlékszel milyen nélküle,nagyon nehéz megválni biznyos érzésektől. Bármit teszel,közelebb nem kerültök egymáshoz,inkább csak távlodtok,anélkül,hogy megpróbálnátok együttműködni.
Csak telnek az évek,úgy tűnik vége,most már biztos,hogy nem jön elő az a bizsergő érzés a gyomrodban. Úgy tűnik,képes vagy rá...Megteheted,hogy becsukd a szemed és mégsem szenvedsz a hiányától,de mégsem tudod becsukni őt olyan emlékek közé,melyek kulcsát már rég elhagytad és ott porosodnak valahol a lelkek legmélyén. Megmaradtunk egymásnak és 4 év után kezdek beletörődni abba,hogy ennek sosem lesz vége. Történyjen bármi,minket össze köt a múlt. De jönnek a váratlan fordulatok. Megismerünk új embereket,akik szentjánosbogárként világitják be a sötét helyeket,megnevettetnek és öntudaton kivül gyógyitják a múlt sebeit.
Mégis felmerül a kérdés: miért oly nehéz letenni azt,amit vinni sosem akartál? A válasz sajnos lényegtelen. Mert többek közt ő is befolyásolt. Olyanná tett,amiyen most vagyok. Lesznek jó és rossz pillanatok. Remélem teli lesz jóval ez az év. Remélem,látok majd olyat, ami meghökkent. Remélem,érezek majd olyat,amit addig soha. Szeretnék motiválni embereket. Hogy egyszer azt halljam:"Miattad nem adtam fel". Ezek a legjobb célok az következő évre.
Vissza térve a múlthoz,azért kell ezeket az embereket hátra hagyni,hogy ne tartsanak vissza. Ebben az évben is rajta leszek az ügyön. De annak a hive vagyok,hogy aminek meg kell történni,az úgy is meg fog. Valmennyire tudjuk befolyásolni az élet iramát,de az élet megvan irva. Tűzzünk jó célokat 2018-ra.
