nemesis ; vkook

2; te vagy az idősebb, te mutass példát

Ismerős az az érzés, amikor mindent megteszel az ellen, hogy valami megtörténjen?

Amikor fogod azt a képzeletbeli ajtót, elkapod a grabancát, és cseppet sem kíméletesen elforgatod benne a képzeletbeli kulcsot, majd kivéve azt, mint aki jól végezte dolgát, elsőnek ledarálod a konyhai aprítóval, aztán a turmixgéppel enyhén átdolgozva magadhoz veszed a péppé csiszolódott alakot, felhígítod fél deci citromlével, végül pedig kakukkfűvel és apróra vágott bazsalikommal ízlés szerint fűszerezve fogod a kapott, nyomokban olaszos beütésű végeredményt, és apránként lehúzod a vécén - tehát tényleg mindent megteszel a dolog elkerülése érdekében, viszont az, amikor már azt hinnéd, megúsztad, váratlanul feltámad hamvaiból, visszatér hozzád, és miután kellően kigáncsolt és oldalba rúgott, szégyenérzet nélkül a képedbe röhög?

Csak mert nekem nagyon is.

Kifejezéstelen arccal állok a kapuban. Míg Sareun szinte alig tud a seggén maradni az izgalomtól, én addig a halálra ítéltek nyugalmával várom a hóhér biztos csapását.

Igazából tiltakozhatnék, hisztizhetnék, ahogy a kisgyerekek szoktak, mikor be kell venni a barna sziruppal telt kanalat, melynek keserű, gyomorforgató tartalma csak a szülők szerint orvosság - de tudom, hogy nem változtatna semmin. Ígyis-úgyis végig kell majd csinálnom a rám váró tortúrát, ami a Jungkookékkal való indokolatlan kiruccanást takarja.

Hirtelen a tegnapi szóváltásunk ötlik az eszembe. Hogy köszönt el Jungkook? Na hogy?

Nem egyéb módon, minthogy: "holnap találkozunk".

Tehát tudta. Végig tudta, hogy a szünet elkövetkeztének ellenére is összehoz minket a sors, viszont, amikor látta, hogy egyértelműen nem vagyok ezen információnak ismeretében, akkor se gondolt felvilágosítani. Ennyire jólesne neki a szenvedésem?

A másik pedig, hogy komolyan, miért pont most? Értem én, hogy a sikeres bemutatást egy közös utazással kívántatik megkoronázni, de miért nem várhat? Miért kell akkor, amikor végre igazán szabadulhatnék ettől a piócától, miért abban az időintervallumban, amiben pihennem kéne, nem idegösszeomlást kapni? Ha ez valami rossz tréfa akar lenni, ajánlom, hogy hamar legyen vége.

De ezt a lehetőséget egyből eltörölni látszik a felhajtónkra guruló metálkék terepjáró, melynek szélvédője mögül két tejbetök figyel. Most már értem, honnan örökölte Jungkook azt az áldott jó vigyorát.

- Sziasztok! - száll ki az autóból Junwook, Sareunhöz hasonló gyermekies izgatottsággal a hangjában. Komolyan, mint a kölykök, akiket most először visznek cukorkaboltba. Jézus.

Sareun egy bizalmas öleléssel köszönti a férfit, mire Jungkook ezt látva szinkronban elém lép, és kitárja karjait.

- Na ne viccelj - hajtok el mellette, felkapva a csomagjaimat. Igen, többesszám. Nem mintha annyira sok cucc kéne a létezésemhez, de Sareun embert próbáló terve szerint "addig maradunk, amíg kedvünk tartja", ergo nem csupán pár napra, hanem a tavaszi szünet egész hetére kibérelte azt a bizonyos lakot, amit éppen megszállni készülünk. Megjegyzem, ha ez a jóhiszemű állítás igaz lenne, el se indulnánk.

- Segítsek? - szól utánam.

- Jó lenne - felelek, mire készségesen elém ugrik.

- Miben? - kapkodja tekintetét a két testes bőrönd közt.

- Válj láthatatlanná, mondjuk - vigyorgok cinikusan a képébe, mire sikeresen elmegy a kedve az oktalan segédkezéstől.