Az élet nem csak csillogás ( S.M.)

Ö T

Itthon ülök a kanapén és azt nézem hogyan játszik Hope.
Egyszerűen lenyűgöz milyen sokat nőtt és fejlődött az elmúlt hónapokban. Hamarosan biztos el fog már indulni. És én akarok lenni az első aki ezt látja.
A mai nap nincs már több hivatalos dolgom. Ezért már 11 után itthon voltunk. Azóta pedig a kislányom evett és aludt 3 órát. Én pedig viszonylag rendet raktam a házban, hogy mire csütörtökön jön Rose a középkorú házvezetőnő, hogy takarítson ne nézzen ki úgy az egész ház mint ahol bombát robbantottak. Így ezzel töltöttem az időt míg a gyermekem aludt. Most pedigaitt ülők és azt figyelem hogyan játszik.
-Hope nincs kedved elmenni valahova? - kérdezem tőle, mert már nagyon unalmas itthon.
És mintha megértené a kérdésem rám néz és tapsikolni kezd.
-Akkor gyere készüljünk el és mehetünk. - veszem fel ölembe és a szobájába sétálok vele, hogy átöltöztessem.
A szekrényéből kíválasztok neki egy vékony nyári szoknyát, mivel a napnak ebben a szakában Los Angelesben nagyon meleg van.

a pelenka kicserélése után feladom rá a ruhát, majd én is felveszek egy rövid nadrág - póló - edző cipő kombinációt és elindulunk Los Angeles belvárosa felé kocsival.
Az egyik parkolóházban leparkolom az autót, majd Hope-t belerakom a babakocsiba és magam elott tolva hagyom el a helyet.
Mióta ő van az életemben rengeteg apa - lánya programunk volt. Az igaz, hogy Hope-nak ninca anyukája, de én próbálom betölteni az életében egyszerre az anya es az apa szerepét, ami többé kevésbé sikerül is.
A nagy gondolkozásban és Hope csodálásában észre sem veszem, de neki tolom valakinek a babakocsit.
-Áú.. - jajdul fel a nekem háttal álló nő a fájós lábát fogva.
-Jaj.. Elnézést, nem figyeltem oda nagyon sajnálom. - kérek rögtön bocsánatot.
-Semmi baj. - fordul velem szembe.
Nagy meghökkenésemre nem más áll előttem, mint Hope orvosa.
-Á Mr. Mendes ön az? - néz rám szemöldökét ráncolva?
-Igen én vagyok Dr. Graham. Még egyszer elnézést szeretnék kérni a kellemetlenség miatt. - mutatok a lábba felé.
-Ugyan semmi baj. Hogy vannak? Hope rendesen meggyógyult? - néz a kislányomra, akit lefoglal a járdán a dolgára siető ember.
-Köszönjük szépen jól. Hope már makk egészséges. - mondom büszkén.
-Ennek kifejezetten örülök. - mosolyog.
A mosolya egyszerűen megbabonáz.
-Én is. Nincs kedve csatlakozni hozzánk? Ha már úgy "elütöttük"? - próbálok inprovizálni.
-Nem is tudom Mr. Mendes.. Nem szeretnék zavarni.
-Nem zavar Dr. Graham. Csatlakozzon hozzánk kérem. - remélem igent mond.
-Ez esetben elfogadom a meghívást. Köszönöm. - mondja még mindig mosolyogva.
-Tegeződhetünk? - kérdezem mikor már elindulunk a járdán.
-Persze, hisz nem a 18.században élünk Shawn. - nyomja meg a mondat végén a nevem nyomatékosítva a megállapodásunk.
-Rendben Kate.
-És hova megyünk? - kérdezi miközben Hope-ra mosolyog.
-Hát én csak sétálni szeretnék, mert általában nincs időm kimozdulni, hogy csak simán sétálgassak a lányommal a városban. mondom szomorúan.
-Ennyire kötött a menetrended? - érdeklődik.
-Eléggé. A sok koncert, az interjúk és a turnézás mellett nem sok időm van csak úgy sétálni valahol a lányommal.
-Nem leterhelő? - kérdezi, de mikor értetlenül nézek rá hozzá teszi - Úgy értem, hogy nem fáradsz ki? A sok koncert, az interjuk és még Hope-t is egyedül neveled, hogy bírod?
-Ebben a 8 hónapban már megtanultam kezelni ezt a dolgot. Az elején még adódtak gondok, de most már minden megy ahogy kell.
-Ez jó.
-Szerintem én nőként is megijedtem volna, ha egyedül maradok egy csecsemővel. Jó mondjuk imádom a gyerekeket, hisz a gyógyításukra esküdtem fel, de akkor is féltem volna. - mondja a szemembe.
- Én is féltem az elején, de ott volt mellettem a családom és bíztattak abban, hogy mindent jól fogok csinálni. Lehet lesznek, majd akadályok, de megoldom. Másképpen nem mertem volna elköltözni egy majdnem 2 hónapocs újszülöttel egy olyan városba ahova eddig csak koncertezni jártam, de már véglegesen is áttettem ide a székhelyem. - veszem ki közben a babakocsiból a kislányom - Igaz édesem? Los Angeles az otthonunk már? - nyomok egy puszit Hope halántékára.
És mintha csak helyeselne nyakhajlatomhoz bújik.
-Megfoghatom? - kérdezi Kate, teljesen rabul ejtette őt is Hope.
-Persze. - adom át neki a kislányom.
-Szia Hope. Mi már találkoztunk. - puszilja meg ő is.
Hope pedig Kate arcára teszi kicsi kezét.
-Hűha, te tudhatsz valamit. Mert eddig soha nem mert számára idegen emberhez ennyire közeledni. - ahogy őket látom hatalmas mosoly terül el arcomon.
-Én is imádom a gyerekeket. És ők is imádnak engem. Igaz Hope?
-Mi lenne ha te hoznád Hope-t én pedig tolnám a babakocsit és beülnénk egy kávézóba, mert nagyon meleg van? - ajánlom fel.
-Ebbe bele tudok egyezni. - mondja nevetve.
Majd elindulunk a legközelebbi kávézóba Los Angeles meleg utcáin.