Kiara Donovan születése után egy árvaházba majd egy befogadó családhoz kerül. A család éppen a kis Kiara 7. születésnapját ünnepelték mikor a csengő éles hangja váratlanul megszólalt. A szülők ajtót nyitottak és egy magas öltönyös alakkal találták s...
Egy átlagos nap kivéve, hogy ma van a 18. szülinapom. Nem tudom miért de rossz elő érzetem van ezzel a nappal kapcsolatban, hiába van gyönyörű idő kint és még nyári szünet is van de ezen a dolgon nem sokat változtat. A szüleim is furcsán viselkednek. Valamelyik nap bejelentették, hogy örökbe fogadnak egy kislányt, hogy ne legyek annyira egyedül. Hiába tiltakozok ellen, hogy örökbe fogadják, nem nagyon akarnak ebből a dologból engedni. Miközben ezek a gondolatokon agyaltam, kimásztam a menedéket nyújtó ágyamból és neki kezdtem készülődni, mert minden évben a szülinapomon elmegyünk a nagyiékhoz, hogy velük együtt ünnepeljünk.
- Kiara! Szedd össze magadat, mert mindjárt itt vannak a nagyiék és még szeretnénk valamit elmondani előtte! -kiabált fel anyu az emeletre, hogy még véletlenül se maradjak az ágyamban.
- Oké, sietek! Már csak fel kell, hogy öltözzek! - szóltam vissza mert tudtam, hogy azóta már felért az emeletre es itt áll az ajtóm előtt. *3,2,1......és mindjárt benyit az ajtón, hogy biztos elkezdtem készülődni.*
- Kicsim, szeretném ha kicsit csinosabban öltöznél ma fel mert lehet, hogy lesz egy vendégünk.
- Rendicsek, akkor viszont segítenél, hogy mit vegyek fel. - néztem rá a kiskutya szemekkel.
- Persze! - mosolygott rám és neki állt át forgatni a szekrényemet. - Ez jó is lesz! Vedd fel és kezdj el készülődni mert kb fél óra és itt vannak a vendégek!
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
(ez a ruha amit Kiara viselt)
Miután kész lettem a sminkemmel és a hajammal lesétáltam a lépcsőn, hogy szóljak a szüleimnek, de hirtelen megtorpantam a konyha ajtó előtt mert valamiről nagy vita volt.
- El kell mondanunk neki Clare, mert ki tudja, hogy mikor jönnek el érte! A levél is azt irta, hogy 18. születésnapján vagy az utána való napon eljönnek érte, hogy újra a vér szerinti apjával legyen! - mondta az apám vagy már nem is tudom, hogy kim.
- De nem akarom, hogy elvigyék! Mi neveltük fel és igaz, hogy követtük az utasításokat a nevelésével kapcsolatban de az apja nem volt itt mikor az első szavát mondta vagy az első lépését tette meg, vagy igen? Mert én nem emlékszem rá! Te Peter, emlékszel hogy itt volt Kiarával? - sírta az anyámnak hitt nő.
- Persze hogy nem volt itt Clare, de akkor is azt az utasítást kaptuk hogy neveljük fel majd pedig addjuk vissza az apjának. Nem lesz semmi baj, mert ahogy Kiarát felneveltük megfogja engedni nekünk, hogy lássuk majd akkor is ha nem velünk fog lakni többé. - ölelte magához a zokogó nőt a férfi akiről eddig azt hittem, hogy a vér szerinti apám és támaszom. Ezek szerint tévedtem. Nem bírtam tovább ezért kiléptem az ajtó mögül ahol eddig álltam és feltettem a nagy kérdést.
- Mégis mi az Istenről beszéltek? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Kicsikém! -nyúlt felém könnyes szemekkel a nő aki a legnagyobb támpontom volt.
- Nem! A választ akarom a kérdésre amit feltettem! Mi ez az egész? Miről van szó? - keztem el felemelni a hangomat.
- Kiara, gyere menjünk a nappaliba és elmondunk mindent. Nem lesz semmi baj. Rendben? - próbált lenyugtatni Peter.
- Rendben. - válaszoltam mikor már a nappaliban az egyik fotelban ültem és a válaszra vártam.
- Szóval az egész úgy kezdődött, hogy örökbe fogadtunk és tényleg nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült magunkkal hozni téged. Minden a legnagyobb rendben volt egészen a hetedik születésnapodig mert aznap egy magas sötét alak állt az ajtóban egy levéllel és csak annyit mondott, hogy olvassuk el a levelet és minden érteni fogunk. Abban a levélben a vér szerinti apád arra utasított minket, hogy neveljünk fel egy boldog és biztonságos családban de egy kikötése és egy "kérése" volt még hozzánk. A kikötése az volt, hogy mikor eléred a 12 éves kor onnan kezdve önvédelmi sportokat kell csinálj, a "kérése" az volt, hogy mikor betöltöd a 18. élerévedet akkor eljön érted hogy vele legyél és hogy ezen a napon ezt az egészet el kell hogy mondjuk neked. Sajnálom hogy így kellet megtudd. - próbált végig simítani a karomon miközben én sokkoltan ültem és bámultam a lábaimat.
- Ne érj hozzám! - morogtam és hirtelen mozdulattal ellöktem a kezét. - Soha többet ne érjetek hozzám! Nem hiszem el, hogy mind végig hazudtatok nekem erről a dologról. Nem akarlak titeket látni soha többet. - ezzel a mondattal hagytam ott őket a nappaliban és rohantam fel a szobámba hogy átöltözzek mert én itt biztos hogy nem maradok. * Már tudom hogy mit fogok csinálni.*
