Lázadó Szerelmünk

Not broken yet

Hadd ne mondjam mennyire örültem amikor realizáltam hogy anyát rávettem hogy igazolja le a maradandó hetet. Nem azért mert féltem Ronnienak elmondani...Na jó, de.  Nem akartam előtte is sírni. Mint Biersack előtt. Bánom hogy elmondtam neki. Lehet hogy egy kicsit megkönnyebbültem hogy elmondtam valakinek de ezt nem neki kellett volna. Sokkal inkább Bethnek... Ó, hogy ki az? A legjobb barátnőm és lelkitársam. Szétválaszthatatlanok voltunk. Csak harmadikba elköltöztünk a kisvárosból ahol ő jelenleg is lakik. Legalábbis tudomásom szerint. Nem láttam évek óta. Amit nagyon sajnálok, hiszen eszméletlenül hiányzik. Mellette tudtam igazán önmagam lenni. Mellette mertem önmagam lenni mert tudtam hogy nem ítél el ezért. Igazából mindig rámondtuk a másikra hogy Hülye vagy! mire a másikunk rávágta hogy De te így szeretsz!. Végül is igaz volt. Úgy szerettük a másikat ahogy volt és nem akarunk semmin sem változtatni. Nem úgy mint mások. Akik a maguk kényére akartak formálni. Kezdve a szüleimmel. A maguk tökéletes kislányukká akartak formálni. Olit majdnem sikerült is tökéletes kisfiúvá formálniuk. Aztán a személyisége erősebb lett. És ő se, ahogy én se akartuk hogy irányítsanak. Legalábbis nem úgy ahogy a szüleink tették annó. A szüleink dolga hogy irányítsanak, ezt aláírom. De nem az hogy nem hagyják érvényesülni a saját gyerekeiket. Mondanom sem kell hogy mekkora probléma lett abból hogy Oli olyan stílust akart képviselni mint amilyen zenét szeretett és amilyen az ő zenéje volt. Anyáék kiborultak és szó szerint elüldözték otthonról. Nekem folyton azt ecsetelgették hogy én maradtam az egyetlen reményük. Oliverrel egyáltalán nem tartották a kapcsolatot. De én igen. Tudja életem minden egyes kis részletét
(na jó, a legtöbbet). Minden kis szir-szarért őt hívtam fel. És ezzel ő is így volt.
Aztán betöltöttem a tizennegyedik életévemet, amikoris anyáék ráeszméltek hogy hiányzik nekik Oli. Mint nekem is. Oké hogy sokszor hallottam a hangját (nem csak dal formátumban) de egy igazi ölelés a világot jelentette akkor és most is.
Most eljutottunk odáig, hogy egy félévbe egyszer Oliver hazalátogat. Így neki is el fogom mondani minden bizonnyal mert ha nem akarom elmondani is kicsúszik a számon.

- Tory.-hallottam meg a bátyámat.-Alszol?

- Már nem.-dünnyögtem.

- Bocsi.-mondta és láttam magam előtt ahogy elhúzza a száját.-De egy srác keres téged.

- Hogy mi a jó élet?-keltem fel hirtelen és leestem az ágyról. Drága testvérem dőlt a nevetéstől.-Nem vicces te paraszt!-dobtam hozzá a párnám.

- Ó, dehogy nem.-nevetett tovább.-És ezt te is tudod.

- Hogyne.-hunyorítottam ugyanis a nap kiégette a retinámat.-Mennyi az idő?

- Nem eladó.

- Ahj.-fogtam a fejem.

- Fél kettő múlt.-nézte meg a telefonját. Gyorsan lerohantam hogy meg nézzem ki keres. Andy keresett. De hogy minek?

- Enyhén fogalmazok ha azt mondom hülyén nézel ki.-nevetett.

- Kössz Biersack. Mit akarsz?-vettem fel a reggeli morcos stílusomat.

- Máris ennyire untatlak? Egyébként nem fázol?-mért végig jóóó alaposan. Khm...egy bugyiban és egy bő pólóban álltam az ajtóban, de sebaj.

- De. Úgyhogy gyorsan mondd mit akarsz.-masszíroztam a halántékom.

- Ugyan hugi,-dobott meg Oliver egy rövidnadrággal-be se invitálod?-kérdezte karba tett kézzel jót szórakozva a zavartságomon.

- Nem terveztem.

- Nos, ezesetben gyere bentebb Black.-fogtak kezet. Magamra kaptam a nadrágot és felindultam átöltözni.