Gátak között

💫második💫

-Finom?-mosolygott rám, az asztal másik oldaláról Joyce.
-Igen, nagyon-nyeltem le az utolsó falatot, majd kivettem egy újabb szelet pitét a tálból. Anya sose szokott sütni vagy főzni. Mindig mirelit kaját hoz, vagy rendelünk valahonnan. Persze az is finom, meg mióta az eszemet tudom ilyen hulladékokon élek, mint pizza, KFC, Mc Donalds vagy kínai. Viszont ebben a sütiben volt egy titkos összetevő. Egy titkos összetevő, amit csak a házilag készült kosztban talál meg az ember. Ez pedig nem más mint a szeretet.
-Ha jól laktál és kipakoltál a szobádba, akkor szeretnélek bemutatni valakinek-szólt hirtelen a nénikém a válla felett, miközben a piszkos edényeket mosogatta el.
-Miaz Joy, csak nem bepasiztál?-nevettem fel.
-Jaj, Lisikém, pasizás? Az én koromban? Dehogy-kacagott ő is-Jasonnek hívják, nálam fog dolgozni egészen őszig. Gondoltam összeismertetlek titeket, nehogy váratlanul érjen, ha meglátod a kertben vagy netalán a házban-magyarázta.
-Jaj istenem, ugye nem akarsz kerítő nőt játszani?-tettem le a villámat a szememet forgatva.
-Ugyan-legyintett-erről szó sincsen. Anyád felkészített már, hogy érdemes veled vigyázni!-pillantott rám rosszalóan.
-Velem? Mégis miért? Sose csinálok semmi rosszat! Ezt mégis hogy értette?-kérdeztem szemrehányóan. Mert kitünő tanuló vagyok. Minden tantárgyból 5,0 átlagom van, beszélek öt nyelven és a Harwardra készülök. Igaz, bunkó vagyok és érzéketlen. Valamint bulik alkalmával imádom leinni magam és cigizni. De ezt anyáék nem tudják. Ők azt hiszik, mi még mindig csak Cappyzünk meg chipsezünk. Mennyire édesek. De ők a jókislány énemet ismerik, nem értem miért mondták azt Joynak, hogy "érdemes velem vigyázni".
-Lényegtelen. Ő tudja és én is! Most meg inkább indulj és pakold ki a holmiaidat. Lépcsőn fel, aztán balra a második ajtó a te szobád. Direkt vettem bele új bútorokat és még át is festettem-mosolyodott el az apró szőke hajú nő, akinek egy ujjában annyi szeretet ès melegség lakozott, mint más embernek az egész testében.
Felbaktattam a lépcsőn, majd benyitottam az ajtón. A helyiségbe érve a lélegzetem elakadt, a szívem kihagyott egy ütemet az államat pedig valahonnan a földszintről kellett összekaparnom. Az egész szoba a kedvenc színeimben pompázott: fekete és fehér. Az ajtóval szemben volt egy hatalmas ablak, előtte egy fehér franciágy. Az ágytól balra egy hozzáillő éjjeli szekrény, míg előtte terült el egy kisebb méretű fekete, szőrmés szőnyeg. Az ágytól jobbra, körübelül a szőnyeggel egy vonalban, állt egy nagy, fehér sminkasztal, hatalmas tükörrel. Az ajtótól balra a falon helyezkedett el egy nagy plazma tv, attól jobbra pedig nyílt a gardrób amiben voltak polcak, vállfás rész illetve egy nagy tükör. A szoba fala pedig fehér volt, rajta ilyen fekete, semmit nem jelentő minták. Ilyen krissz-kraszok, aminek semmi értelme nincsen, de jól néz ki. Egyszerűen beleszerettem ebbe a helybe. Nem volt nagy, sőt az én otthoni szobámhoz képest kicsinek mondható. Mèg mindig megbabonázva álltam az ajtó előtt és nem tudtam rávenni magamat, hogy megmozduljak. Csak ott álltam, mint egy fa és még mindig a számat tátva néztem körbe.
-Na, hogy tetszik?-szólalt meg hirtelen egy hang mögöttem. Megperdültem a tengelyem körül és Joyce nénikemmel találtam szemben magamat.
-Nincsenek. Rá. Szavak.-suttogtam teljes egsztázisban, majd kizökkenve, egyszerűen megöleltem. Nem csak őt lepte meg ez a gesztus, de engem is. Nem szoktam és nem is szeretek embereket ölelgetni vagy puszilgatni. Ez nem az én világom. Én inkább, amolyan "jókisfiú" módjára megveregetem a vállát, ha gratulálni akarok valakinek, ha pedig vigasztalásra kerülne a sor, akkor csak lelépek. Nem szeretem az érzelmeket, a szenvedélyt, a szerelmet és hasonló társaikat. Éreztem, ahogy Joy elmosolyodik a vállamnál, mire engem is eltöltött egy, eddig nem tapasztalt érzés. Mintha ez egész testem lángba borult volna a boldogságtól. Hirtelen eltoltam magamtől a nőt, amin ő meglepődött, de nem mondott rá semmit. Mintha büszkeséget és örömöt láttam volna a szemeiben.
-Ha készen vagy, akkor gyere le. Átmegyünk az istállóhoz, Jason már biztos ott lesz-mondta.
-Rendben-sóhajtottam, aztán neki láttam a pakolásnak.

Beletelt egy órába is, mire minden cipőmet, ruhámat, táskámat, ékszeremet, smink cuccomat elrendeztem a újdonsült, átmeneti lakhelyemen, de végül csak kész lettem. Az ingruhámat, átvettem egy leggingsre és egy bő pólóra, hajamat laza kontyba fogtam fel, majd lementem az ebédlőbe. Leérve nem találtam a nénikémet se a konyhában, se a nappaliban, se a fürdőszobában, se sehol, így egyedül mentem ki a hátsó kijáraton a kertbe és az istálló felé vettem az irányt.
A hatalmas hodály előtt megtorpantam ès félénken lestem be az ajtaján. Odabentről lovak prüszkölése és egy fiú hang hallatszódott ki, aki az állatokhoz beszélt. Felbátorítottam magam és beléptem. Odabent pontosan az fogadott amire számítottam. Vagyis majdnem. Az építménnyel minden stimmelt: 3 ló, külön karámban; minden féle lovas cucc; két szint, a felsőn szalmák hevertek szanaszét, gondoltam itt lehet lazulni; hatalmas belmagasság és ló szag. A középső állat karámjánál meg állt egy srác. Egy srác, aki kicsit sem úgy nézett ki, ahogyan elképzeltem. A nyomi, pattanásos változat helyett, jőtt ő, aki elmenne egy farmer magazin címlapjára: kantáros nadrág volt rajta egy fehér atlétával, ami szabadon hagyta szépen kidolgozott izmos karjait. Haja kuszán állt, barna volt némi szőke melírrel. Szemei gyönyörű zöld színben pompáztak. Mikor észrevett zavartan elmosolyodott és odasétált hozzám.
-Szia. Te biztosan Lisa vagy-mért végig.
-Igen. Te meg Jackson-vigyorogtam rá, jelezve, hogy nem csak őt készítették fel.
-Jason-rázta meg a fejét szórakozottan.
-Ó, pontosan-néztem rá kínosan. Nem tudom, miért Jacksonként élt az emlékezetemben.
-Szóval Lisa..
-Szólíts csak Lisnek, mint mindenki más-vágtam a szavába hirtelen.
-Oké-bólintott-szóval Lis. Szeretnél megismerkedni a srácokkal?-kérdezte tőlem érdeklődve.
-Nekem Joy, azt mondta, hogy csak te dolgozol itt, de persze, mutass be nekik-vontam meg a vállam.
-Akkor gyere-fogta meg a csuklómat és vezetni kezdett. Egészen a...egészen a lovakig, ahol is megálltunk. Először értetlenül bámultam rá, aztán leesett. A homlokomra csaptam és bosszúsan megráztam a fejem. Mégis, hogyan éghettem be ennyire?
-Ugye a srácok alatt a lovakat értetted?-kérdeztem tőle totálisan elpirulva. Nevetve bólintott és sorban bemutatott a "srácoknak": egy hófehér paripa állt az első karámban. Ő az Ámor nevet viselte. Mellette, azaz középen egy ében fekete ló állt. Ő volt Alex. Végül, a legutolsó karámhoz értünk, amiben egy szürke állat nyammogott éppen a hozzá bedobott szalmán. Vagyis azthiszem, hogy szalma volt. Őt úgy hívták, hogy Anton.
-Sosem láttam még élőben-jelentettem ki halkan.
-Mármint lovat?-húzta fel meglepetten a szemöldökét Jason.
-Aha-húztam el a számat.
-Hát akkor-sóhajtott egy nagyot-üdv vidéken kislány-fordult felém oldalasan. Csak ekkor tudtam közelebbről szemügyre venni az arcát. Szemöldökei szépek, szabályosak voltak, mintha meglennének csinálva. Gyönyörű smaragdzöld(!) íriszeivel édesen tudott nézni. Szája nem volt se nagyon dús, se nagyon vékony. A köztes állapot, de attól még tökéletes. Arccsontja pedig nagyon jól kilátszódott.
-Van valami rajtam?-zökkentett ki a gondolataimból. Nekem meg csak ekkor esett le, hogy ezidáig bámultam. Ciki.
-Mi? Ja, nem-ráztam meg a fejem hevesen-nincsen.
-Pedig nagyon vizslattál valamit-húzta féloldalas mosolyra a száját.
-Én?-fontam keresztbe magam előtt a karjaimat.
-Te.
-Én ugyan semmit. De nem fogok veled vitatkozni-forgattam meg a szemeimet.
-Ki mondta, hogy vitazkozni szeretnék?-ráncolta össze a homlokát.
-Na akkor örültem Jackson-ütögettem meg a vállát-nekem mennem kell.
-Nem vagy hozzászokva ahhoz, hogy égsz igaz?
-Egyet jegyezz meg-mutattam fel az ujjam-én sosem égek. Csak égetek-ezzel sarkonfordultam és kiindultam az épületből.
-Te mindig ilyen rideg vagy?-kiáltott utánam, de én csak úgy tettem, mintha nem is hallanám és meg sem álltam a házig. Belépve, majdnem összeütköztem Joyyal.
-Hőhő kisasszony!-fogta meg a vállaimat, ezzel megakadályozva azt, hogy belerohanjak-hova ez a sietség.
-Csak szeretnék felmenni-motyogtam.
-Találkoztál Jasonnal?
-Ja. Szuper volt, nagyon aranyos meg biztos jó munkaerő. Ha most megbocsájtassz-kerültem ki-én mennék-s gyors felszaladtam a lépcsőn. Kettesével szeltem a fokokat, majd mikor beértem a menedéket jelentő szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót s lihegve borultam bele a puha ágyba.
Mégis mi történik velem? Én nem ilyen vagyok. Nem ölelgetek másokat s közben pláne nem érzek felhőtlen boldogságot. Na és ott van Jason. Valamit, mintha kivàltott volna belőlem. A hangja, az izmos karja, a haja, a szemei...
Az biztos, hogy nem közönyt éreztem. Valami mást. Valami egészen újat. És egyszerűen megőrjít, hogy nem tudom mi ez. Ahogyan azt sem tudom, hogy mi a franc történik velem. Valaki? Hahó segítség kellene.