Behind The Pain

1. (Prológus)

Még egy unalmas hétköznap, az unalmas osztályommal.

Nincs rosszabb annál mint hogy hajnalban felébredni hogy aztán időben beérjek, azután készülődni, készülődni...
Rendbe tenni magam, felöltözni, reggelizni, leellenőrizni hogy nem-e felejtettem ki valamit és utána elindulni, majd egy fél órás út vár rám a gimiig.

Ez megy minden egyes reggel.

A legjobb mikor még későn is kelek.
De hát ez van...Egy jó diplomához és karrierhez vezető út nem olyan könnyű mint amilyennek első látásra tűnik.

Bekaptam valami finom péksüteményt és rohantam a busz felé.

Körülbelül öt perc múlva (a negyed órát  lerövidítve) lihegve érkeztem meg az üres buszmegállóba. Meglepetésemre senki sem várt a buszra így simán volt helyem leülni.

A nagy rohanás után eléggé kimerültem. A fejem elkezdett fájni, kicsit megszédültem majd lassan kezdtek összemosódni az utca színei és forogni kezdett a táj körülöttem. Villámgyorsan nyúltam a táskámba a megszokott gyógyszeremért mielőtt még elájulnék.
Nem is lepődtem már meg azon hogy egyből hatott a tabletta.

Lassan egy hónapja, hogy megjelentek nálam ezek a tünetek. Valahányszor megerőltetem vagy túl terhelem magamat, folyton ez történik. Először azt hittem hogy csak az alváshiányomtól volt, vagy csak gyenge az immunrendszerem. Úgy voltam vele hogy "Áh, majd csak elmúlik!" , de nem így lett. Egyre gyakrabban történt.
Az ötödik napon lehetett talán... A fejfájás és a szédülés mellé az is hozzátársult hogy miközben ezek a tünetek megjelentek szó szerint nem láttam. Minden homályos volt és csak mindenféle színeket láttam magam előtt mozogni. Ezután nálam elsötétült a kép és eláljulhattam. A lakótársaim hallották a koppanást, ahogyan nekicsapódtam a szekrényemhez és onnan a padlóra terültem. Elmesélésük szerint próbáltak felkelteni, de semmire sem reagáltam. Megnézték de a pulzusomat sem érezték, viszont ennek ellenére magamban beszéltem. Valószínűleg csak bénák voltak és nem jó helyen nézhették, mert az egyszerűen nem létezik hogy ne lett volna pulzusom, mégis beszéltem.
Mikor bevittek a kórházba, és ezt az orvosnak elmesélték, ők is csak röhögtek.
A kivizsgálás után a Doki kiírt nekem egy gyógyszert, amit a lakótársaimnak, Emmának és Werstnek adott át a doki, a lelettel együtt. Szerencsémre elhagyták így se azt nem tudom mi bajom lehet, se azt hogy mi az a gyógyszer amit szedek.
Szóval remek!
Persze volt utána köztünk egy kis szó csata.
A gyógyszert minden esetre még azóta is szedem, (más választásom nem nagyon van) viszont vissza menni az orvoshoz még nem volt alkalmam, de már tervezem, amúgy is mennem kell a következő havi gyógyszer adagért a héten.

Már régóta vártam a suli buszra, mikor végre összeszedtem magam, de nem jött. Elővettem a telefonomat hogy megnézzem az időt.

7:58

Na szuper...

Hellosztok!! :D
Ez lenne az első kis bevezető rész az új könyvemből.
Remélem elnyerte a tetszéseteket, ha igen jelezzétek kommenttel vagy szavzattal
Bye!