dylan már a könyvtár előtt áll amikor oda érek. barna íriszei csillognak, ajkait egy mosolyra húzza.
- szia. — köszön, a szívem elkezd ezerrel verni. nem tudom, hogy miért érzem ezt. nem tudom, hogy miért vonzódom hozzá ennyire, egyszerűen csak ez van.
- régóta vársz rám? — erre megrázza a fejét.
kinyitja a könyvtár ajtaját, maga elé enged. egy újabb jó pont. a könyvtárunkban két szoba van, az egyik az ahol alapvetően a könyvek vannak, pluszban három-négy darab babzsák is. A másik szobában van négy darab számítógép, sok-sok dokomentum jellegű könyv, egy-két társasjáték, és nagyon sok asztal. a kisebb terembe megyünk be. automatikusan lehuppanok a kék színű babzsákfotelbe. ő mellém huppan le, a narancssárga színűbe.
- hogy tetszik az iskola?
rám néz, halványan ráncolja a fekete szemöldökeit.
- úgy ahogyan eddig. az elmúlt évek alatt nem sokat változott a viszonyom felé.
- francba! ne haragudj, állandóan elfelejtem, hogy nem vagy itt új. — gratulálok jude, csak így tovább!!
- semmi baj. — újra elmosolyodik.
- akkor az osztály? sikerült még valaki mással beszélgetned rajtam kívül?
- hát, egy két embert már eleve ismertem. velük dumáltam, de másokkal nem nagyon.
bólintok egyet. akkor valószínűleg nem az a barátkozós típus.
- melyik anyag nem megy? — kérdezi, egy pillanatig nem is értem, hogy mire gondol. aztán hirtelen leesik. - gondolom az új anyag, igaz?
- igen. — előveszi a táskájából a tankönyvét és a füzetét. én is így teszek.
______________
másfél órán keresztül töriztünk. épp most hagytuk abba. a cuccaimat elpakolom a táskámba, ő is ugyanígy tesz.
nagyot sóhajtok és hátradőlök.
- remélem most már érted.
- igen, most már azt hiszem menni fog. köszönöm, dylan.
- igazán nincsmit.
hogy teljesen őszinte legyek, nem hittem volna, hogy valóban csak történelmet fogunk tanulni. valahol reménykedtem benne, hogy nem fogja komolyan venni, maximum fél órát szán erre a tantárgyra, és közben, vagy előtte, beszélgetünk. hát nem. ő valóban komolyan vette, ami valahol nagyon jó, de valahol nagyon rossz. de legalább az már biztos, hogy a következő dolgozatom az ötös lesz belőle.
nyújtozkodom egyet, közben dylanre nézek. mosolyogva figyel engem.
- van kedved valamit játszani?
kérdőn néz rám, de bólint egyet.
- van.
- a játéknak az a lényege, hogy mondanunk kell a másikról állításokat, hogy szerintünk mi igaz a másikra, milyen lehet a másik. a lényeg az, hogy akkor vagy jó, ha eltalálsz egy két dolgot a másikkal kapcsolatban. például azt, hogy mi a kedvenc zenekara.
- és ki nyer vagy veszít?
- arra nem emlékszem. - de ha jól sejtem én fogok veszíteni. én fogok, mert túlságosan is ragaszkodom ahhoz, hogy valami legyen közöttünk. barátság, vagy annál több, az teljesen mindegy. csak azt érzem, hogy vele szeretnék lenni.
