unottan nézek ki a fejemből. számolom vissza a perceket a kicsöngőig. végre szól a csengő, a tanár pedig abba hagyja a beszédét, és csak annyit mond, hogy következő órán folytatjuk.
felállok, felkapom a cuccaimat és megkönnyebbülten lépek ki a teremből. Gerda rögtön mellém szegődik.
- azt hittem, hog elfogok aludni. nem értem, hogy miért kell ennyire hamar kezdődnie a sulinak. - mondja, én pedig egyetértően bólintok. leülünk a büfé mellé a padokra, majd felém fordul és elvigyorodik. - amúgy mesélj csak, mi van azzal a dylan gyerekkel, este végül nem hívtál fel.
- nincs semmi se. - mondom, mire ő felnevet.
- elpirultál.
ó tényleg?
- jó, hogy megjegyezted, mivel azt mondtad nekem a legutóbb, hogy már egyáltalán nem pirulok el amikor zavarba jövök, ehhez képest nem csak most, hanem tegnap is elpirultam amikor dylannel beszélgettem.
- komolyan? megjegyezte ő is?
- igen. kicsit se süllyedtem volna el legszívesebben.
- ó juuuuuuude. - vigyorogja. - ennyire tetszik neked?
- nem. csak vonzónak találom. - nagyon nagyon vonzónak.
- mesélj róla.
nagyot sóhajtok.
- nem tudok mit mesélni. csak az osztályban új, ennyit tudok róla. viszont a szemei gyönyörűek, ahogyan a mosolya is. mellesleg mp3-ja van ami még édesebbé teszi.
- aha és te azt mondod, hogy csak vonzónak találod. - az arcomat fürkészi, próbálom elrejteni a mosolyomat, ami csak attól van, hogy dylanre gondolok és a tegnap lejátszott elég rövid beszélgetésünkre. - belé estél.
- nem! - jelentem ki. lehet, hogy picit igen, de elhamarkodott azonnal kijelenteni ezt. lehet, hogy csak rá tudok gondolni, legszívesebben róla beszélnék, miközben semmit se tudok róla. áradoznék órákon keresztül íriszeiről, és a mosolyáról, a hangjáról, az egész külső lényéről. humora lehet, hogy van, az biztos, hogy nem jön zavarba, vagy legalábbis nehezen.
- most is rá gondolsz, nem?
megrázom a fejemet. elkapom a fejemet Gerda fürkésző tekintetétől, és a büfé felé nézek, ahonnan éppen jön fel a lépcsőn Dylan. a szívem azonnal felgyorsul, szinte várom, hogy felénk nézzen. ez rögtön meg is történik. elmosolyodik és int felénk egyet.
viszonzom a mosolyát, azt hiszem, hogy tovább fog menni, szerintem ő is ezt tervezte, de meggondolja magát és elindul felénk. nem kell a barátnőmre néznem, hogy tudjam, vigyorog megállás nélkül. és tükörbe sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam teljesen piros lett a fejem.
- sziasztok. - köszön. - leülhetek?
- persze. - leül mellém én pedig úgy érzem, hogy a pulzusom kezd a magasban lenni.
- hogy vagytok?
- jól. - válaszol Gerda.
- én is. te?
- én is. - barátnőm felnevet.
- ez jó kör volt. - Dylan is felnevet.
- hát igen.
- nektek, hogy megy a történelem? - Gerda!
- nekem nem annyira jól. - most úgy megütném, kínosan érzem magamat.
- tényleg? - kérdezi Dylan. - én értem.
egy perces csend következik be, majd megint a mellettem ülő fiú szólal meg.
- amúgy jude, mit csinálsz délután?
oké azt hiszem meg fogok halni. talán ő is vonzódik hozzám.
- semmit se, haza megyek és tanulok. - hallom Gerda sikításait amit magában végez el. - miért?
- csak azért mert szívesen elmagyarázom neked a törit.
- ó. - vissza vonom, nem megverni akarom a barátnőmet hanem szétölelgetni. - az nagyon jó lenne, köszi.
- nincsmit. - barna szemeit még jobban az emlékezetembe vésem. nem hiszem el, hogy csak tegnap vettem észre ezt a fiút. és azt sem hiszem el, hogy ennyire rövid idő alatt ennyire levett a lábamról.
- milyen nyelvet tanulsz?
- oroszt. te? - kérdezi.
- svéd. - mondom és hátra tűröm az egyik hajtincsemet. megszólal a jelző csengő. - suli után könyvtár előtt?
- részemről oké.
- oké. hozzak magammal valamit?. - legszívesebben elsüllyednék, esküszöm fogalmam sincs, hogy hogyan van ennyire jó érzésem ahhoz, hogy valami kínos dolgot mondjak, gondolkodás nélkül. Gerda felkuncog, Dylan felhúzott szemöldökkel néz rám, majd féloldalas, szórakozott mosolyra húzza az ajkait. szándékosan kínoz a gödröcskéivel?!
- talán egy történelem könyvet és füzetet. - mondja. nem mondok semmit se csak bólintok egyet, ő pedig feláll, és elköszön tőlünk. nem nézek rá Gerdára, nincs szükségem látni az idétlen vigyorgó fejét.
- Jude, olyan furcsa, hogy egy paradicsom a legjobb barátom.
- Gerda, nagyon utállak.
