Last Chance

1 fejezet.: Lauren

 Sirva feküdtem a nagy ágyban és néztem a plafont tehetetlenül.

 Nem jött, hogy elhiggyem, hogy azt mondta nekem. Nem tudtam felfogni, hogy a házasságunk tönkrement. Egy párnát vittem az arcomhoz és elorditottam magam, érezve, hogy valami elhasadt bennem és volt az az érzesem, hogy többet soha nem leszek ugyanolyan. Nem jött, hogy elhiggyem, hogy éjnek idején összepakolt és elment. Valyon hova ment, és valyon ugyanúgy érez mint én?

 Megtöröltem a könnyekkel teli arcomat és mélyen levegőt szivtam és probáltam lenyugodni. De újra elsirtam magam.

 Tudtam, hogy egyedül nincs ahogyan ezen túltegyem magam. Úgy hogy a telefont a kezembe vettem és felhivtam azt a személyt, akiben biztos voltam, hogy éjjnek idején is eljönne, ha megkérném.

  — Szükségem van rád.  — mondtam sirva.

  — 5 perc és ott vagyok.  

 Letettem a telefont és könnyes szemekkel lementem a lépcsőkön és elindultam az ajtóhoz. Pont amikor megfogtam a kilincset, akkor hirtelen kinyilt az ajtó és berontott a szőkém, borzos hajjal és pizsomában.

 Rám nézett összeráncolt szemöldökkel és sóhajtott eggyett.

  — Ahogyan nézel ki először megkell keressem a bort és csak azután fogjunk neki beszélgetni. —   mondta és elindult a kamra felé.

 Leültem a kanapéra fáradtan és letöröltem újra a könnyeimet.

  — Ugy-e Allan nem haragszik meg, hogy elvettem a legjobb borát a gyüjteményéből?  — kérdezte akkor amikor visszatért egy üveg borral és két pohárral.

  — Jane, tudod, hogy én nem iszok.  — mondtam komolyan amire ő szarkasztikusan rám nézett.

  — Mondta az alkoolista.  — kacagva kitöltötte a bort a poharakba.

Nem igazán kedveltem az alkoholt, de nem útasitottam el a poharat amikor felém nyújtotta.

  — És Laurie, mi tőrtént?— kérdezte Jane miútán ivott egy kortyot.

  — Válok.  — mondtam miközben néztem a kezemben levő poharat.

 Nem történne semmi rossz, ha innék egy ici-picit.

  — Várj. Hogy-hogy? — kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

  — Én és Allan válunk el. — mondtam és akkor már nem tudtam visszafogni magam és ittam egy kortyot a boromból, és mégeggyet és mégeggyett.

 Jane lefagyott pár pillanatra és csak bámult.

  — Miért? Hiszen olyan boldogok vagytok, vagyis voltatok eggyütt. Mi változott meg? — kérdezte és lerakta a poharát az asztalra.

  — Voltunk, csak voltunk.— mondtam és szomorúan elkacagtam magam. — Az utóbbi hónapokban folyton veszekedtünk és ma este Allan feladta és azt mondta, hogy az lenne a legjobb, ha elválnánk.— folytattam és megittam a poharamban lévő pár kortyot.

 Lehet, hogy az ital nem is olyan rossz mint, ahogyan mindigis gondoltam.

  — Nem is próbáljátok helyre hozni a dolgokat közöttetek? — kérdezte Jane a szemembe nézve.

  — Túl késő van már ahoz, hogy bármit is helyre hozzunk. — mondtam és elvettem Jane poharát az asztalról.

 Jézusom, hozzá se nyúlt. Ez milyen dolog?

Már sokkal jobban éreztem magam. Fogalmam se volt, hogy ez Janenek köszönhető vagy annak, hogy már félig részeg voltam. Őszintén, nem igazán érdekelt, hogy mi volt az oka a jó létemnek, addig amig nem sirtam mint egy mulya.