Hot coffee (NCT 2Tae- Hun. FF)

Start

*Külső szemszög*

Csendesa reggel, túl csendes is. Bár tavasz van, a madarak mégis hallgatnak, a fáklevelei sem rezdülnek és bár a Nap még süt, pár felhő, már fodros árnyékot veta földre. Vihar előtti csend van. Nyomasztó, súlyos, vészjósló némaság.
A hallgatagságot egy kis csengő hangja zavarta meg, amely egy jólmenő kávézóajtaja felett lógott, jelezve, vendég érkezett. Taeil, a kávéház tulajdonosa,elszakította tekintetét az ablaktól, majd az érkező felé fordult. Fiatal férfi,középmagas, márkás ruhái és cipője van, amely mutatja, nem környékbéli, mégisminden kedden reggel, pontban kilenc órakor belép a kávézó ajtaján. Mindigugyan az a rutin. Bejön, leül a jobb sarokban lévő asztalhoz, rendel egy eszpresszót,amit majd egy óráig iszogat, közben végig figyelve Taeil minden egyes mozdulatát.Majd pénzt dob az asztalra, mindig többet a kelleténél és egy szó nélkültávozik. Ez ma sem lesz másképp, gondolja a tulaj, ahogy a férfihez lép.
- Mit adhatok?
- Egy eszpresszót – mondja mély hangon, közben végig az előtte álló szemeibenézve. Taeil bólint, majd hátat fordítva sétál vissza a pulthoz, magán érezveaz ismerős idegen perzselő tekintetét. Hazudna, ha azt mondaná, nem kelltettefel az érdeklődését a különös férfi, de úgy érzi, jobb távol maradni tőle.
S bár Taeil így gondolja, a sors úgy dönt játszik vele egy játékot. Egyjátékot, melynek a játékszabályait nem ő írja.
- Taeyong, Lee Taeyong – szólal meg hírtelen az idegen, amint Taeil elé rakja acsészét.
- Tessék?
- A nevem – mondja kifejezéstelen hangon a férfi.
- Oh, örvendek Taeyong-shi – hajol meg a pincér, majd habozik egy pillanatig,de végül viszonozza a gesztust. – Moon Taeil – mosolyodik el, de hallva Taeyongválaszát, lefagy a mosoly az arcáról.
- Tudom. Sok mindent tudok rólad Moon Taeil, de még nem eleget – mondja, felállvaaz asztaltól, vészesen közel lépve a meglepettségtől megdermedt férfihez.
- T-tessék? – dadogja az alacsonyabb, döbbenetet és félelmet sugárzótekintettel pillantva fel a másikra.
- Szeretném, ha az enyém lennél – folytatja Taeyong, a derekánál rántvaközelebb a remegő idősebbet.
- Tessék?! – ismétli meg a kérdését, de válasz helyett csak két ajkat érzettmeg a sajátjain. Egész testében remegve tolta el magától a támadóját, majdhátrálva pár lépést kiáltott rá.
- Mégis mit képzel magáról? Nincs jobb dolga, mint besétálni ide és velemszórakozni?! – vonja kérdőre a másik férfit. – Csak azért mert gazdag, azthiszi bármit megtehet?! Hát nem! Nagyon szépen köszönöm, de nem kérek sem azajánlatából, sem magából! – Mondja gúnyosan.
- Félre értettél – lép elé Taeyong, majd a mögötte lévő pultnak tolva azidősebbet simul a testéhez. - Nem választási lehetőséget adtam. Haönszántadból, ha nem, de az enyém leszel... – suttogta az ajkaira, majd futó csókotnyomott a remegő párnákra és a kijárat felé fordult, de még mielőtt kilépettvolna a kis üzletből újra Taeilre pillantott. – Zárásra itt leszek érted – mondtaés kilépett a hűvös utcára.