Hot coffee (NCT 2Tae- Hun. FF)

Cél

Ti sem tudtatok volna várni a végével, ugye? :D

      Hangosan csapódott ki a sarki kávézó ajtaja, ezzel fülsértő csilingelésre bíztatva a felette lógó csengőt, majd ugyan olyan hangerővel csapódott is be, ahogy az ajtó ismét találkozott a keretével. Mutatva az újonnan érkezett személy zaklatottságát, ami magára vonta a vendégek figyelmét. De nem csak az övéket, a tulajét is. Érdeklődve fordult a belépő felé, hogy amint felismerte, letéve a kezében tartott csészét siessen ki a pult mögül, azonnal a most érkezett férfihez lépve, majd nem törődve a vendégek meglepett és elítélő pillantásával tapadt az ajkaira. Ez több volt, mintegy üdvözlő csók és ezt mind ketten tudták.
- Ah, erre volt most szükségem – suttogta Taeyong, egy pillanatra elválva a másik ajkaitól, majd elmosolyodva hajolt újra a másikhoz, most egy kevésbé heves és dühös csókra.
- Tudom – kuncogta az alacsonyabb, majd egy pillanatra megölte a másikat és végül hátrált egy lépést.
- Nehéz nap? – kérdezte a szokásos asztalához vezetve Taeyongot.
- A szokásosnál is nehezebb – sóhajtja a fiatalabb leülve. – Megőrjít az a sok idióta.
- Akkor most jól fog esni egy kávé – mosolyodott el Taeil, majd a másik füléhez hajolt. – Este szükséged lesz az erődre!
- Te is megőrjítesz – morogta a fiatalabb.
- Bánod?
- Egy cseppet sem – mosolyodott el Taeyong.
- Helyes! – viszonozta a gesztusát az alacsonyabb. – Hozom a kávédat.
Két órával és két kávéval később Taeyong Taeilt ölelve feküdt az ágyban, lágyan cirógatva az idősebb puha bőrét.
- Szoktál gondolni arra a napra?
- Arra, amikor belerángattál ebbe a játéba? – kérdezett vissza az idősebb elmosolyodva.
- Mhm.
- Szoktam – könyökölt fel az alacsonyabb, hogy a másik szemeibe nézhessen. – És azóta sem értem, miért pont én. Na, nem mintha bánnám – kuncogott.
- Hogy miért pont te? Ez egyszerű. Egyszerűen magával ragadott a megjelenésed, a kedves kisugárzásod, a gyönyörű mosolyod. Őszintén szólva, azóta sem tudom, hogy az első napon miért mentem be a kávézódba. Talán a sors játéka volt, talán találkoznunk kellett. De egy percre sem bántam meg, hogy akkor megpillantottalak. Elég volt egyszer látnom a mosolyod, hallanom a hangod, hogy tudjam, akarlak – nyomott egy puszit az idősebb homlokára Taeyong.
- Szerelem első látásra? – Kuncogott Taeil.
- Úgy is mondhatjuk- nevetett fel a fiatalabb is. – És azóta is tart.
- És még nagyon sokáig tartani is fog – tette hozzá az idősebb, megcsókolva a párját. – Ami azt illetti, egy cseppet sem bánom, hogy nem futottam el rögtön a start után. Szeretlek Lee Taeyong!
- Én pedig téged, Moon Taeil!

És ezzel a rövidke résszel elérkeztünk a történet végére. Remélem, élveztétek az olvasást, mert én imádtam megírni! Ha tetszett, hagyjatok nyugodtan egy-két kommentet, illetve írjátok meg azt is, ha olvasnátok még ezzel a párossal, mert én szívesen írok még velük!
Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a játékban!
Találkozunk legközelebb!