¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Daegu, March 6
Lakatlan volt a Hold bölcsője, mit ma az égre kentek, s az általa okozott bodzaszín fény, mi az üveglapokon keresztül hullámzott a gyűrött ágyhuzaton egy szekundum erejéig sem látszott fakulásnak indulni. Élvhajhász, kéjes sóhajok csendültek fel, s verődtek vissza a mennyezetről, illetve a különbözőféle animékkel kiplakátozott közfalról; majd a szendergésből felocsúdott lélek szívdübörgése keltett irdatlan hangzavart ezen éjnek idilljében.
A kávébarna fürtös immáron sokadszorra lát ilyesféle ködképeket, ám ő semmiképpen sem hibáztatható mindezért. Szerinte.
Elvégre is Jeongguk, a gimnázium nagyhírű veszedelmese küldözget felé kétértelmű utalásokat, melyeket képtelen dekódolni. Még csak elsőéves, mégis monumentálisabb válságnak örvend az ittléte, mint bármely eddigi rosszfiúcskának, ki végeláthatatlan esztendők során igyekezett alvilági kínok helyét gányolni neves intézményükből.
Külsején romlatlanság uralkodik, mely sokak megtévesztésére szolgál. A srác egyszerűen megfejthetetlen volt mindenki számára. Sosem lehetsz igazán biztos abban, mi a szándéka, s azt sem tudhatod, milyen cél vezérli, mikor szelíden szimatolgat, megközelít.
Mindenekelőtt pedig Taehyung nem volt agyhalott, avagy tiniszerelemtől elvakult: minden bizonnyal csupán eljátszadozni óhajt vele majd – S ez lenne az, ami nem izgatja különösképp, hisz mindamellett, hogy ez az édesgetés és behálózás igazán rémes képet közvetít elméjének, ugyanakkor mégis igencsak imponáló. Merthogy főszereplőnk valójában magányos. Felettébb elszigetelt.
-
Chani mosolygós szembogarai voltak azok, amelyeket megpillantva keserves nyögés hagyta el élénkvörös ajkait, amikor is hajnalok hajnalán a hétfői nap gondolatának sugallata kapirgálta föl agyának legmélyebben fekvő szögleteit is.
– Totál ocsmány a képed, tudsz róla? – bökdöste meg ujjacskáival az említett arcát hű barátja, amint azok ketten elérték egymást a középiskola igényes, rendben tartott díszkertjében. – A szokottnál is szürkébb vagy, ember. Nem aludtál valami sokat, igaz?
Egy apróbb biccentés, majd immáron közösen, együtt sínylődve szedték lábukat egymás után a szegélyezett járdán, mely Infernó parázsló bejáratát tárta fel piciny termetük előtt.
– Aish, Hyung! Ha az egészséged rovására megy, hogy folytonosan csak az Overwatch, ami. . . – S beszélt még ezentúl is szüntelen, megrovón darálva a szavakat. Az idősebb azonban egy mukkot sem érzékelt a lehurrogásból, s aggodalmas szidásból: sötétes íriszei azon nyomban elködösültek, amikor megdermedt tekintete összefutott a bakelitfekete tincsekkel borított fiúéval, ki történetesen egy leány ajkába nyalva figyelte őt, szemében lappangó vadsággal.
Egykoron még vesztét leli majd, amiért ilyen közel merészkedett hozzá, gondolta.
- - -
yey, üdv néktek! ^^'
sajnos, valóban ilyen aprócska fejezetekre lehet számítani, de remélem azért elnyeri így is a tetszéseteket. :')
