Pirates of the sea(l)

What's the name of the game?

Az ajtó nyikorgására odakaptam a fejem. Félig kinyílt, de nem jött be rajta senki. Feszülten figyeltem, amikor egy fekete orr bukkant fel. Ezt egy fehér pihés fej és test követte. Teljesen ledöbbentem. Egy bébi fóka barátságos arccal nézett vissza rám. Egyre közelebb jött hozzám, majd mikor az arcomhoz ért, megszaglászott. Valószínűleg tetszhettem neki, mert boldogan ,,felkacagott", és fekete orrát az enyémhez érintette. Már kisebb gondolatmenetet indítottam volna a lény megjelenésével kapcsolatban, de abban a percben kivágódott az ajtó. A kapitány becsukta maga után, majd mellém lépett. Lehajolt, és eloldozott. A ruhámnál fogva megragadott, majd az ágyra lökött.

-Vetkőzz! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-De én...

-Ha nem akarsz meghalni, akkor csináld – mordult rám, majd a szekrényéhez lépett.

Nem is figyeltem, mit vesz elő. Zavartan levetettem a kabátomat, majd az ingemtől is megszabadultam. Mellém ült, és ledöntött. Hason feküdtem, de úgy gondoltam, jobb is, ha nem látom, mit tesz velem. Lehunytam a szemem, és felkészültem a lehető legrosszabbakra.

-Ez most egy kicsit fájni fog – sóhajtott egy nagyot. Hirtelen valami a hátamra csurgott, bele a sebbe. A fájdalomtól összerándultak az izmaim.

-Mi ez? – szisszentem fel.

-Kitisztítom a sebedet – válaszolta.

Annyira ledöbbentett, hogy még a fájdalmat sem éreztem.

-Miért? – suttogtam.

Nem válaszolt. Óvatosan felültetett. Egy guriga gézt vett a kezébe, majd elkezdte bekötözni a sebem.

-Kész.

Lassan felé fordultam Ahogy végignéztem az arcán, már nem is tűnt annyira félelmetesnek. Sőt, az arca elég aranyos.

-Köszönöm – motyogtam, mert azért anno rendesen belém nevelték az illemet.

A kapitány felállt, majd az íróasztalához ment. Leült a székre, és onnan vizslatott. A fóka, aki még mindig a szobában volt, a lábamhoz simult. Próbált felkapaszkodni az ágyra, ezért segítettem neki. Ahelyett viszont, hogy mellém ült volna, az ölemet kényelmesebbnek találta. Értetlenül néztem rá. Ekkor egy hihetetlen dolog történt. Fogvatartóm elnevette magát.

-Úgy látszik, tetszel Momonak – mosolygott.

Én már semmit sem értettem. Ez a férfi most szórakozik velem?! Az előbb még cápaeledelt akart csinálni belőlem, most meg itt gondoskodik rólam?!

-Ne haragudj, de én már semmit sem értek! – fakadt ki belőlem. – Miért segítettél nekem?

-Nos, ez bonyolult – vakargatta az állát. – Lényegében már az elején sem akartalak kinyírni.

-Akkor a hajóm, és a legénységem, miért... - szorult el a torkom.

-Ahhoz, hogy megtarthassam kapitányi pozíciómat, az embereim elvárják tőlem, hogy kalózként viselkedjek – lépett az ablakhoz. – Vagyis, fosszak, gyilkoljak, bánjak kegyetlenül másokkal. Neked nagy szerencséd van, hogy nem öltek meg, és már ezek után sem kell aggódnod. Én nem foglak megölni – nézett rám.

-Akkor mit fogsz velem tenni?

-Még nem tudom. Egyelőre itt maradsz. Mármint ebben a szobában. Ide az engedélyem nélkül úgysem léphet be senki. Sajnos előre szólók, ha azt követeli a helyzet, muszáj durván bánnom veled. A mosdót, ha kell, ott találod – mutatott egy ajtóra, amit eddig észre sem vettem. – Ne aggódj, magányos sem leszel. Momo majd vigyáz rád – lépett hozzám, és megsimogatta a fóka fejét.

-Kapitány – kopogtak hirtelen az ajtón. – Áthoztuk a zsákmányt.

-Jövök! – kiáltotta. – Maradj itt – nézett rám, aztán kilépett az ajtón.

Elfelejtettem megkérdezni a nevét. Elfeküdtem az ágyon, a fóka bébi, vagyis Momo, a hasamra feküdt, és onnan pislogott rám a fekete gombszemeivel.

-Nagy színész a gazdád – kezdtem el a fejét simogatni. Csukott szemmel élvezte az érintésemet, és ez engem is megnyugtatott. Lassan lehunytam a szemeimet, és elaludtam. 

~

Óvatosan kinyitottam a szemeimet. A szobában sötét volt, csak egy gyertya fénye árasztott magából valamennyi világosságot. Óvatosan felültem. Momo mellettem szuszogott.

-Felébredtél?

Felnéztem. A kapitány az asztalnál ült, és engem figyelt. Bólintottam. Ekkor felállt, és egy tállal a kezében leült a lábam mellé.

-Szereztem neked a vacsorából – nyújtotta át az edényt.

-Köszönöm – vettem el tőle. Már több mint fél napja nem ettem, és igencsak éhes voltam. 5 perc alatt mindent magamba habzsoltam. A kapitány csak kuncogott ezen.

-Látom, nagyon éhes voltál.

Zavartan elpirultam.

-Elnézést, csak...

-Ne szabadkozz. Kalózok vagyunk. Te nem láttad még milyen az, amikor a kiéhezett legénységem ráveti magát a kajára – törölt le egy morzsát az arcomról.

-Miért vagy ilyen kedves velem?

-Ki tudja. Lehet, mert igazából én vagyok a jó fiú – mosolygott.

Momo mocorogni kezdett mellettem. Kipattantak a szemei, és amikor észrevette a gazdáját őrült sebességgel odamászott hozzá.

-Jó reggelt hercegnőm! – emelte meg a nem is olyan kicsi állatot, és egy puszit nyomott az orrára. Ahogy elnéztem őket, már én magam is alig hittem el, hogy ez az ember bármi rosszat tett volna világéletében. Annyira aranyos látványt nyújtottak azok ketten, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.

-Mi az? – nézett rám kíváncsian.

-Semmi – ráztam meg a fejem, de nem bírtam abbahagyni a mosolygást.

Momo most hozzám mászott, és miután felemeltem, egy nagy puszit nyomott a számra. Látni kellett volna a kapitány arcát! Mint egy apuka, aki rajtakapta a lányát egy sráccal.

-Momo, ne csókolgass más férfiakat! – akadt ki.

-Úgy látszik apuci féltékeny – kuncogtam, majd egy puszit nyomtam Momo feje búbjára.

Végül a kapitány is elmosolyodott, bár ez a mosoly inkább volt szomorkás, mint vidám.

-Tudod – szólalt meg. – Nem tudom, meddig kell itt maradnod, de nem akarom, hogy úgy érezd, mintha fogságban tartanálak – sütötte le a szemét. – Angliából jöttél igaz? A legközelebbi adandó alkalommal kiteszlek ott, erre szavamat adom – szegezte rám a tekintetét.

-Te tényleg egy túl jó kalózkapitány vagy – csóváltam a fejemet.

-Ha te mondod – nevetett fel kínosan.

-Egyébként... Hogy hívnak? – tettem fel végre a kérdést.

-Leon. Te pedig Edward, igaz?

-Igen – bólintok.

-Kalózos neved van, mit ne mondjak. Nem akarsz a legénység tagja lenni? – kezdett el viccelődni.

-Passzolom.

A hajó hirtelen megrázkódott. A fedélzetről lövések hangja hallatszódott.

-A fenébe! – pattant fel, majd egy pisztolyt dobott a kezembe. – Ne hagyd el a szobát, rendben? Csak, ha feltétlenül muszáj – rohant ki az ajtón.

Nem kellett mondania, mi történt. Tudtam magamtól is. A hajót megtámadták.