Pirates of the sea(l)

Two captains One seal

Nagyon ideges voltam. A fedélzetről kiáltások és lövések hangjai hallatszódtak le kis kabinba. Fogalmam sem volt, kik azok az őrültek, akik az éjszaka közepén támadnak meg egy hajót, de biztos voltam benne, hogy ők is kalózok. Két kalózbanda egymás ellen. Ez vicces. Momo félősen húzta össze magát az ölemben. Simogattam, és próbáltam lenyugtatni, bár magam sem voltam valami nyugodt. Felhúztam az ingem, és az ablakhoz sétáltam. Pechemre semmit sem láttam. Fogalmam sem volt, hogy áll a csata, de bíztam Leonékban. Felmehettem volna, de megígértem, hogy nem hagyom el a szobát. Fel-alá mászkáltam, kezemben a pisztolyt szorongattam.

A hangok kezdtek elhalkulni, már csak néha dördült el egy-egy fegyver. Feszülten figyeltem. Az ajtó kivágódott. Már kezdtem megkönnyebbülni, de Leon helyett egy idegen fickó lépett be. Megdöbbent, de utána rögtön elvigyorodott.

-Nocsak, úgy látszik, itt van még egy galambocska.

Már húzta volna elő a kardját, de gyorsabb voltam. Belelőttem a lábába. Fájdalmasan kapott a vádlijához. Kihasználva az alkalmat, megragadtam Momot, és kiszaladtam a szobából. Egyenesen a fedélzetre futottam, de ami ott fogadott attól teljesen ledöbbentem. Minden csupa vér volt, hullák mindenhol. Megtorpantam. Leon megkötözve feküdt a földön, körülötte az ellenség. Onnan tudtam, hogy nem Leon legénysége volt, hogy mindegyiküknek fekete haja volt, és hasonlóan voltak felöltözve. Leon észrevett, de a szemével intett, hogy ne menjek oda. Az ellenséges kalózok nem vettek észre. Egy jó stratégia kellett, de gyorsan. Mellettem hordók sorakoztak. Olaj és lőpor. Talán, ha sikerülne robbantanom... Megráztam a fejem. Nem, akkor Leont is felrobbantanám.

-Most végre megvagy!

Egy kard pengéje szegeződött a torkomhoz. Még az ereimben is elhűlt a vér. Most aztán végem.

-Fiúk, nézzétek, mit találtam!

Mindenki felénk nézett. Megragadta az ingem nyakát, és úgy kezdett el taszigálni. Végül lehajított Leon mellé.

-És most mit csináljunk ezzel a kettővel?

-Meg kéne várnunk a vezérünket, ő majd dönt.

-De csak reggel hajlandó elhagyni a kabinját...

-Akkor addig várunk.

-Nem ölhetjük meg legalább az egyiket?

-Őt a kapitány kabinjában találtam – mutatott rám a kalóz, aki elfogott. Ő volt az, akit lábon lőttem, de akkor ezek szerint mégsem fájt neki annyira...

-Biztos fontos lehet – tette hozzá.

Még tartott egy darabig a vita, de végül abban egyeztek meg, hogy reggelig várnak. Visszavonultak a saját hajójukra, csak két őrt hagytak mellettünk.

-Leon, jól vagy? – segítettem neki felülni.

-Igen, jól vagyok. Viszont neked átázott a kötésed.

-Nem baj, túlélem – motyogtam, bár nem voltam teljesen biztos magamban.

-Ne legyél ilyen felelőtlen – dorgált le.

-Szerintem a felelőtlen nem én vagyok – mutattam fel a kezeimet. Ezek a marhák elfelejtettek megkötözni.

Óvatosan eloldoztam Leont. Szemkontaktussal beszéltük meg a dolgokat. Az őrök háttal álltak nekünk. Leon az ujjával háromig számolt, majd akcióba lendültünk. Azonnal az egyik ellenségre vetettem magam, aki megmukkanni sem tudott, olyan gyorsan kómába küldtem. Rohantam a kormányhoz. Mire a kalózbanda felfedezte a szökésünket, addigra már eléggé eltávolodtunk, és nem tudtak volna minket utolérni.

Lihegve figyeltem, ahogy Leon kitámasztja a kormányt. A szívem őrülten dobogott.

-Úristen...

Le kellett guggoljak. A tenyerembe temettem az arcomat. Kitört belőlem a röhögés.

-Hogy lehetnek ekkora balfácánok?! Végeznek a legénységgel, de a foglyokra nem képesek rendesen felügyelni? Ez kész!

Leon elmosolyodott, de végül elkomorult.

-Még vár ránk egy feladat.

A Nap is felkelt, mire az összes hullát a tengerbe dobtuk. Egy szót sem váltottunk közben. Nem tudom, mennyire volt megrázó Leonnak a bajtársai elvesztése, de gyászoltam. Csak én a saját legénységemet, akik pontosan 1 napja estek áldozatul egy ilyen mészárlásnak. Nem hibáztathatom Leont, az nem oldana meg semmit. Ráadásul ketten maradtunk. Csak egymásra számíthatunk.

Momo finoman megbökdöste a kézfejemet, amikor befejeztem a padló súrolását. Odamentem Leonhoz, aki a korlátnál állt.

-Mi az úti célunk, kapitány? – kérdeztem.

-Anglia.