Egyedül-Szeptember 1.

2.3K 60 14
                                    

Életem talán egyik legszörnyűbb iskolakezdése. Óriási. De mindent csak sorban.

 Reggel azt hiszem nagyon is túl korán keltett az üvöltő Ramones  szám, ezért lenyomtam egy párszor, és már a nagyi szólt be, hogy keljek fel mert el fogok késni. Kitúrtam a szekrényemből egy egyszerű fehér pólót és egy hétköznapi farmert, aztán elmentem zuhanyozni. Lementem, megittam a dobozos kólámat, és láttam, hogy Ricsi már a kapunk előtt vár. Felkaptam a cipőmet és a deszkámat, elköszöntem és indulhatott a nap. De lehet jobb lett volna ha ez nem kezdődik el, vagyis nem így.. A suliig nem sokat beszélgettünk, elég jó idő volt egy pólóban, ezért csak élveztük, hogy még deszkázhatunk. Amikor odaértünk Zsolti és Dave egy magas, barna hajú, elég lezser kinézetű fiúval beszélgettek a lépcső előtt. Köszöntünk majd az ismeretlen srác bemutatkozott. Kiderült, hogy ő lesz az új a-s, Horti Erik. Hétköznapi, nem tűnt túl különlegesnek. Az már annál inkább, hogy Zsoltival milyen jól kijönnek, pont vele, a nagy a- osztályellenessel. :) Már nézelődtem, amikor megláttam, hogy az utcából Reni apja épp kikanyarodik, Ricsi egy elég széles vigyort lejtett, én pedig csak magamban tartottam. Odapillantottam mikor Reni és Virág kiszállt, Virág olyan volt mint szokott lenni, ezt meghagytam másnak. De Reni szőkébb volt, és talán egy kicsit  le is barnult. Egy pillanat műve volt amíg végigmértem, mert arra lettem figyelmes, hogy körülöttem Zsolti és az új gyerek Reni meg Virág fele nézeget, Reninek egészségesből full zöldre vált a színe. Horti leszaladt a lépcsőn egyenesen Reniék irányába. Nekem már az sem tetszett, hogy felé nézett de amikor elindult egyenesen rosszallóan néztem. Virág megijedt fejet vágott, és pontosan tudta mi folyik itt. Csak Ricsi és én nem vágtuk mi ez. Zsolti és Dave röhögtek, hogy az "mekkora szívás!" ezért rákérdeztetem, hogy mi a szívás és ki ez a srác.

Azt hiszem Renivel ismerik egymást egy ideje - Vágta rá Zsolti vigyorogva.

Nem is akár hogyan! -Kontrázott Dave, de ekkor már dőltek a röhögéstől. A Horti gyerek meg még mindig Reni fele vette az irányt.

Elmondaná végre valaki, hogy honnan ismeri Rent ez a szerencsétlen?-Kérdezte ez úttal kevésbé nyugodtan Ricsi.

Általánosban együtt jártak. -Lépett mellénk Kinga és közölte teljesen normális, talán kissé unott hangon. Nekem lesápadt a fejem, és nem tudtam mit csinálni. Reni zavartan beszélt a Horti gyerekkel, Virág mellettük állt és még mindig nem hitte el amit lát.  Zsolti és Dave hamar túl lépett ezen, és már más viccen röhögött. Ricsi pedig nem is tudta lereagálni. Úgy tettem, mintha nem érdekelne, és felmentem a terembe. Máday üvöltött velünk egy sort, de ez most igazán hidegen hagyott. Ahogy beértünk Ricsivel a termünkbe Andris és Robi ott volt. Nem zavartattam magam, és feltűnően levágódtam a helyemre, bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és maxon üvöltettem egy Ramones számot. Az osztálytársaink elkezdtek beözönleni a terembe ezért egyre nagyobb hangzavar lett. Végül megjött Virág és Reni is. Az utóbbi leült elém, és egy könyvet vett ki a táskájából. Követtem a szememmel a mozgását, ahogy fellapozza a könyvet és beleolvas. Közben azt hajtogattam magamban, hogy én elfelejtem Renit, és attól még, hogy a volt barátja, nem kell tőle tartanom. Hiszen volt, ami azt jelenti, hogy már nincs. Lehet, hogy csak odament reggel köszönni, mert mégis osztálytársak voltak.  Hirtelen azt sem tudtam milyen órára fogok beülni, de pontban csengetéskor Haller lépett a terembe. A káosz pedig állt. Azt hiszem a szokásosnak mondható éveleji fejmosást megkaptuk és óra közepén beesett Neményi. Rá ma eddig egyáltalán nem is gondoltam. És most sem dühített fel annyira mint a Horti gyerek. Még az sem ahogy Reni rámosolygott, ő pedig nagyképűen csak biccentett és kihúzva magát leült. 

A nap eltelt, Renivel kerültem a szemkontaktust. Nem tudtam úgy ránézni, hogy ne kapott volna el valamiféle ideg. Ma nem.. Neményi állandóan a két méteres körzetében lebzselt, viszont jó pont , hogy a Horti gyereket nem láttam ma körülötte, csak mert az a-sok helyett a mi társaságunkba csapódott szünetekben. Fantasztikus mondhatom, bár még mindig jobb mintha Renit csesztetné. Ahogy hazaértem, köszöntem, és felmentem a szobámba. Elkezdtem sorozatot nézni, és azt vettem már csak észre, hogy nagyon késő van. Utoljára felléptem facebookra, meg msn-re. Semmi különös, visszaírtam annak aki fontosabb volt, aztán lehajtottam a gépem tetejét. 


Reni volt barátja a Szent Johannában (C. szemszöge)Where stories live. Discover now