Szeptember 5. (I.)

1.2K 43 11
                                    

Ma reggel 7:55 korül járt az óra, mikor feltűnt, hogy Virág és Reni nincs itt. A padomban ültem, és szinte elkönyveltem, hogy ma mínusz két főnk lesz. Két perc múlva ziháltan esett be a két lány a nyelvi előadó ajtaján, persze Kinga egyből nekikesett, hogy ha késtek volna egyesével tépkedte volna ki az összes hajszálukat. (Áu?) A fülemben még bent volt a fülhallgatóm, de már rég nem szólt benne semmi, ezért hallottam a körülöttem zajló dolgokat.
Mr O'riley az angol tanár pontban csengetéskor lépett be. Láttam, ahogy Reni lehajtotta a fejét a padra, és tovább kapkodta a levegőt, gondolom siettek:) Közben a tanár köszöntőjét hallgattam, majd mikor végzett, mindenki felém fordult, amolyan fordításért. Nem is értem, hogy lehet angolból ennyire gyatrának lenni :DD
Továbbá elpapolta, hogy akinek van kedve tegye fel a fejhalgatót és bekapcsol egy filmet. A többiek pedig foglalják el magukat. Ezt szintén én fordítottam. Ilyenkor élveztem, hogy még Reni is rám figyel. Én egy logót kezdtem a füzetembe firkálni, majd megzavart egy tekintet. Bocsánat, nem egy tekintet hanem AZ a gyönyörű tekintet.
-Szerinted milyen?-Emeltem Reni irányába a füzetemet hirtelen felindulásból. Amit szinte egyből megbántam, mert féltem, hogy nem is érdekli.
-Klassz.-felelte tök közömbösen.-De ez mi?-helyben vagyunk ismét.
-Logót tervezek.-Mondtam és megrántottam a vállam egy laza mosoly mellet. Amit nem láthatott, hiszen a papírt vizsgálta.
-Milyen logót?
-A bandánkét.
-Ez lesz az együttesetek logója?-csodálta a lefirkantott vázlatot, olyan tekintettel amiért szinte megvesztem.
-Nem ezek csak próbák, de valami ilyesmit gondoltam.-böktem a filcemmel a szerntem legjobban sikerültre.
-Jala...-próbálkozott leolvasni a szót.
-Jalapeno.-szóltam közbe egy tíz per tizes mosoly keretein belül.-Az egy..
-Chilifajta- fejezte be Reni a mondatom másik felét, amire egy elismerőt bliccentettem.
-Anyu hobbiszakács.-vágta közbe zavartan.
-Hát, ha engem kérdezel, ez tökre jó. De Virág jobban ért a gtafikai dolgokhoz, kérdezd meg tőle.-Dobott kosarat nekem, én pedig tudomásul vettem, mennyire érdektelen volt a monológom. Végül kikértem Virág véleményet, hogy tudassam Renivel igaza volt. Hiszen ismerjük el, egy fát sem tud megrajzolni. Ha engem kerdezel, én azt mondom ez aranyos:)



You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 30, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Reni volt barátja a Szent Johannában (C. szemszöge)Where stories live. Discover now