~Most zakatol a szívem,s én csak rohanok..Süt a nap,s az a szemembe csapott..Megállok mert tudom nincs hová rohannom..mégvárom,még valami innen tovább visz most..
..........
És nem is kellett sokat várnom...A megszokott jelzőszámú trolibuszra szálltam fel,amely most valamiért olyan lassan közlekedett...Ahogy felléptem,megcsapott az a jellegzetes szag,amit minden tömegközlekedési járművön érezni lehet..Körbe néztem,s egy zord ábrázatú nő mellett foglaltam helyet,legelöl..Minden embert bámultam aki csak felszállt,elemeztem minden mozdulatát néhánynak..Ahogy haladt a troli számomra csiga lassusággal,úgy néztem ki az ablakon,s a bérházak kis ablakait figyeltem.Éppen rá gondoltam..Ekkor megállt az egyik megállónál,és hirtelen az első ajtón felszálló emberben felismertem egy ismerős arcot,pontosan azt,akire az előbb gondoltam..Annyi biztos,hogy sohasem felejtem el ahogy lassan felszál,és rám pillant...Megállt a közepső ajtóban,majd én valamiert idegesen megnyomtam a leszállás jelzőt..Kinyitódott az ajtó,és leszállt ő is...Más irányba mentünk,de éreztem hogy a szívem utánna húz,mint egy kötel..Zavartan sétáltam végig a haza vezető úton,de inkább mégsem mentem oda...
Sétálgattam még egy kicsit,amikor hirtelen megcsörrent a telefonom..Jázmin volt az..
-Helo -szóltam bele a tőlem megszokott flegma hangsúllyal..
-Képzeld,eszembe jutott sok minden..Emlékszem valamire azzal kapcsolatban amit ma mondtal nekünk!..-választ lelkesen,s én annál idegesebb lettem..
-Hagyj már ezzel te is,majd holnap beszélünk,s kinyomtam a telefont..
Nem is tudom,hogy tudnak engem elviselni a barátaim..Olyan flegma,és bunkó vagyok gyakran,én biztos utálnám magam..
Most csak ültem az utcán lévő padsorok eggyikén,figyeltem a járókelőket,és élveztem a friss levegőt..
