Életveszélyben ▪BTS▪vampire ff▪《BEFEJEZETT》

°•°•●"Ne félj Rae"●•°•°

Szemeimet nehéz volt felnyitni. A fejem pedig sajgott, a nyakammal és a vállammal együtt. Oldalra néztem, ahol Jihyun szuszogott nyugodtan.
"Így kevésbé olyan félelmetes, mint általában..."
Aztán hirtelen megakadt a szemem mellkasán.
"A kulcsok!"
Nyakába voltak akasztva, a megmentést jelentő kulcsok.
Óvatosan meglengedtem előtte kezemet, de nem reagált rá. Megnyugvással sóhajtottam majd kicsit felülve nyúltam kulcsok után.
"De várjunk...Hogy veszem le arról a köcsög fejéről?! Arra már tuti felébred...Gondolkodj Rae, gondolkodj!".
-Akkor most elveszed vagy nem? -szólalt meg hirtelen Jihyun csukott szemekkel. Hangjától megugrottam és hirtelenjében még az ágyról is leestem, magammal rántva a takarót. Jihyun orrnyergét dörzsölve ült fel. Rám nézett és megrázta fejét.
-De balfasz vagy. -röhögött fel. Mire én magam köré csavartam a takarót jelezve, hogy nekem itt is tökéletesen megfelel. Sőt, jobb is, mintha mellette lennék.
Átfordult az ágy másik felére, felállt és megkerülte azt.
Elém lépve lenézett rám.
-Most itt fogsz puffogni? -kérdezte de nem válaszoltam.
-És szóba se állsz velem? -játszotta a vérigsértetett.
"Ez nem is rossz ötlet. Egy ilyen nyomorult szemét nem érdemli meg azt sem, hogy rá nézzek."
Bólintottam egyet válaszként.
-Hahh...-sóhatjtott -A nőkkel csak a gond van. -rázta fejét hitetlenkedve majd kezét nyújtotta. Először rá majd tenyerére pillantottam érdeklődve.
-Gondolom éhes vagy. -mire kinondta gyomrom válaszként kordult egyet én pedig lehajtottam a fejem.
"Ettől az alaktól nekem nem kell semmi.".
Kezét leengedte látva, hogy nekem eszem ágában sincs felkelni innen.
-Na jó, nyitva hagyom az ajtót, ha úgy érzed ki jössz. -mondta vállvetve és otthagyott.
Visszamásztam az ágyra és ott is maradtam. Csak feküdtem. Aztán ültem. Aztán megint feküdtem. Vagy csak a paplannal szórakoztam.
"Én ugyan nem megyek ki ezekhez haverkodni."
Éppen az ablakon kibámúlva üldögéltem körbe csavarva magamon a takaróval.
A táj teljesen kihalt volt. Egy erdő közepén voltunk. Az idő őszbe fordult át és hullani kezdtek a levelek.
Minden olyan színes a fehér szobához képest.
-Nem unod még magadat? -hallottam meg Jungkook hangját de nem fordultam meg.
-Miért teszed ezt? -kérdeztem hátra sem fordulva.
-Mert untam Namjoon parancsolgatásait. És-...
-Most az igazat. -szakítottam félbe.
-Ez az igazság. -hallottam meg, ahogy közeledik -És ezen nem tudsz változtatni. Ahogy Jimin-t sem tudod visszahozni. -ült le mellém.
-Nem akarom többet hallani. Nem akarom elhinni. -ráztam a fejem.
-Pedig muszáj lesz. Nem jön vissza és te sem mész el. -hallottam, ahogy eldőlt az ágyon -Ameddig friss ember vért iszunk, addig csak erősödünk.
-De mi lesz, ha elfogy? -fordultam felé.
-Ez benne a legjobb! Hogy nem fogy el. -mosolygott -Rae te állandóan, minden másodpercben a mi dopping szerünket gyártod.
-Én ezt nem akarom. -húztam össze magam miközben belegondoltam mi lesz velem itt Jungkook tervei szerint.
-Nem akarás kérdése. -ült fel -Mostantól azt kell tenned, amit mi mondunk. Különben még rosszabb lesz.
-Mi lehet annál rosszabb, hogy itt vagyok bezárva egész nap, lecsapoltok ájulásig és félholtan kelek? -vontam kérdőre.
-Hidd el. Lehetne rosszabb is. Most pedig meg mutatom mit várunk el. Pontosabban én. -mondta ijesztően -Az ölembe! -mondta miközben megütögette combját.
-Nem. -ráztam a fejem.
-Az ellenkezéssel magadnak ártasz. Na, gyerünk. Nem leszek nagyon gonosz. -tárta szét karjait.
-Nem. -ráztam meg újra fejem.
-Tíz másodperced van átgondolni. -húzta össze szemeit -Tíz...kilenc...-nem vártam sokáig felálltam és eléléptem. Fejemet lehajtottam és összehúztam magam. Jungkook derekamra fogva megforgatott és hasamnál átölelve terpesztett lábai közé húzott az ágyra. Mégjobban összehúztam magam. Magához szorított és fejét vállamra tette.
-Ne félj Rae. -suttogta fülembe a régi megszokott kedves és cuki Jungkook hangjával, amire kicsit fel kaptam a fejem, majd hirtelen megpillantottam Jihyun-t az ajtón támaszkodni.
-Meddig fogtok romantikázni? -szólalt meg fennhéjázóan.
-Sokáig. -nevetett Jungkook.
-Tudod, hogy el kell mennem itthonról, szóval-...
-Tudom, vigyázok rá és megetetem. -szakította félbe miközben védelmezően elkezdte simogatni az oldalam.
-Rendben. -bolintott Jihyun -Akkor én elmentem. -intett és ellökte magát az faltól.
Félve néztem utánna miközben remegtem. Hiába próbáltam magamba folytani félelmemet.
-Jungkook...-suttogtam, ahogy ajtó csapodást hallottam.
-Miaz? -kérdezte ridegen.
-Elengedsz? -fogtam karjaira.
-Még nem. -mondta majd vállamba fúrta fejét -Éhes vagyok. -kijelentésére megremegtem és próbáltam elhúzódni, de visszarántott.
-Csak egy kicsit. Itt nem kapok enni, csak belőled. -suttogta majd hirtelen mégis óvatosan vállamba mélyesztette fogait.
Nem hazudott, tényleg csak pár kortynyira szorított magához és el is engedett.
Rögtön vállamra kaptam kezemet miközben megpróbáltam felállni de megszédültem. Jungkook karja megtartott majd hirtelen fel kapott.
-Lehet, hogy Jihyun letoj, de ameddig én itt vagyok nem fogsz éhen halni! -mondta miközben kilépkedett velem a szobából egy kis folyosón át a konyháig. Óvatosan ráültetett a pultra majd pakolászni kezdett.
-Jungkook...-szóltam halkan.
-Igen? -nézett rám, félbehagyva előbbi tevékenységét.
-Miért jöttél ide? És miért álltál Jihyun mellé? Ő megölte Jimin-t. Egyáltalán nem érdekel? -kérdeztem félve.

~Jungkook szemszögéből~

-Miért jöttél ide? És miért álltál Jihyun mellé? Ő megölte Jimin-t. Egyáltalán nem érdekel? -kérdezte Rae félve miközben hatalmas szemeivel engem figyelt.
Hallottam és éreztem, hogy félt. Nagyon. Sosem akartam, hogy ennyire féljen tőlem, de már nincs visszaút.
-Nem. Nem érdekel. -mondtam közömbösen.
-De Jungkook...Jimin olyan volt mintha a testvéred lenne. Te magad mondtad...-szomorkodott.
-És, ha régen hazudtam? -álltam elé összekulcsolt kezekkel.
-Szerintem most hazudsz. -állta tekintetem.
-Vigyázz a szádra kislány. -tenyereltem combjai mellé, mire összehúzta magát.
-Jungkook...-hajtotta le fejét.
-Mondjad. -rezzent össze hangomra, ami egy kicsit erőteljesebbre sikerült, mint akartam.
-Mikor mehetek haza? -dadogta.
-Ezt Jihyun-tól kéne kérdezned, bár nem hiszem, hogy mostanában. -léptem el tőle és újra neki láttam a nem túl kreatív szendvicsének.
Félszemmel figyeltem és láttam, ahogy lehajtja fejét és néha felém-felém pillant, de már nem szólalt meg.
Fogtam egy kést felkockáztam majd egyet ujjaim közé véve emeltem felé.
-Ááá. -mondtam példamutatóan.
-Nem vagyok kisgyerek. -húzta ki magát sértődötten.
-Melyikünk is a majdnem száz éves? -húztam ki magam most én.
-De én legalább nőni fogok még. -tette karba kezeit.
-Tíz centi plusszal is égimeszelő vagyok melletted. -nevettem fel.
-Hát nem is akarok magasabb lenni. -egyezett meg magával.
-Rendben. Most, hogy ezt kitárgyaltuk. -emeltem fel újra a szendvics kockát. Vonakodva de elnyitotta száját én pedig odanyújtottam neki. Óvatosan bekapta majd vissza is húzódott eredeti helyzetébe.
-Elég is volt? -kérdeztem mosolyogva.
-Kérhetek még egy kicsit? -suttogta szinte alig hallhatóan.
-Edd csak meg. -adtam a kezébe a tányért.
-Köszönöm. -bólintott mellé egyet majd lecsúszott a pultról és visszasietett a szobájába. Néztem, ahogy óvatosan lépked a parkettán majd eltűnik és behajtja ajtaját.
"A ma este izgalmakkal teli lesz."

|Itt is lenne a kövi rész.😊
A következő, mint ahogy Jungkookie is említette, sokkal izgalmasabb lesz.
Remélem tetszett, ha igen jelezd nekem.😊😇
A kövi részben.😉
Pápá🍉🌹🌼👊🌼🌹🍉|