Életveszélyben ▪BTS▪vampire ff▪《BEFEJEZETT》

°•°•●"Jól vagy?"●•°•°

~Jimin szemszögéből~

Otthon ültem szomorúan. Rae félelemmel és egyben gyűlölettel teli hangja csengett a fejemben.
"Ne gyere többet a közelembe! Hagyj békén! Ne merj többet hozzám szólni! Ne merj többet rám nézni! Ne merj többet hozzám érni! Értetted?"
Olyan keservesen sírt. Tehetetlenül álltam ott, mint egy hülye. Viszont hosszú ideje nem történt velem ilyen. Ő a második lány akit megsajnáltam hosszú életemben. Mardos a bűntudat. Nem hagyhatom így ott. Muszáj bocsánatot kérnem.

Ezekkel a gondolatokkal indultam el otthonról Rae házához. Mivel beengedett még múltkor szabad volt az út elöttem. Tudtam, hogy iskolában van ezért a szobájában írtam meg a kis üzenetemet. Miután befejeztem összehajtva párnájára raktam. Szomorkodva ültem az ágyán miközben mélyekedt lélegeztem. Megakarom jegyezni ezt az illatot. Nem akarom elfelejteni.
Viszont muszáj. Ő elfelejt engem. Meg van áldva a feledés erejével. Én pedig örökké a szívemben hordom az emlékét. Képtelen vagyok a felejtésre. Mégis valahogy ki kell ölnöm ezt az érzést szívemből.

~Raekyo szemszögéből~

Mióta az az idegen férfi "meglátogatott", azóta minden nap félek kilépni a szobámból. Már a saját házamban sem érzem magam biztonságban. Talán jobb is, hogy a hétvégén, azaz holnap ideköltöznek WooJin-ék. Inkább Neul-t egyék meg, mint engem. Gonoszságom gondolatára elmosolyodtam majd lapoztam egyet az eddig olvasott oldalakat tova hagyva. Hirtelen kopogást hallottam az ajtón. Felkaptam a fejem és az ajtóra pillantottam.
-Vacsora. -nyitott be anya.
-Megyek...-sóhajtottam majd kisétáltam anyu után.
Odaadta a tányérokat. Megterítettem kettőnknek majd leültünk enni.
Úgy gondoltam ennél jobb alkalmam úgyse lesz így hát gondolataimat összeszedve kis idő után felnéztem tányéromból.
-Anya...-szólaltam meg halkan.
-Tessék? -nézett rám kiváncsian.
-Csak lenne egy kérdésem.
-Mi lenne az?
-Hát...Neul megkért, hogy beszéljem le veled, hogy megengedd neki, hogy, ha átköltöznek hadd jöjjön vele a barátja.
-Öhmm...És te ebbe bennelennél? -nézett rám gyanúsan.
-Őszintén, nem érdekel. -hazudtam. Igazából rohadtul zavar de mindig a "jó kislányt" játszom. Ebbe a "kedvességbe" fogok egyszer belehalni.
-Hát figyelj. -kezdett bele- Engem nem zavar. De csak akkor engedjük idejönni, ha tényleg nem zavar.
-Nem zavar. -mostanába elég sokat hazudok.
-Akkor felőlem oké. De csak mert biztos kívülállónak érzi magát szegény lány. -mondta anya együttérzően. -Kell neki valaki aki szereti. -ezután kis ideig csendben eszegettünk tovább majd megszólalt. Bár ne tette volna...
-És Jimin-el mi van? -nézett rám mosolyogva.
-Semmi...-mondtam egyszerűen.
-Összevesztetek? -tűnt el mosolya.
-Nem is kicsit...-sóhajtottam.
-Mi történt?
-Az nem fontos...
-De igen. Hátha tudok segíteni.
-Anya, nem tudsz.
-Ha nem mondod el jó, hogy nem tudok.
-De nem is kell segítened!
-De látom rajtad, hogy bánt.
-Nem bánt! Semmi bajom, oké?
-Mi lett veled, Kincsem? Sosem beszéltél így velem...WooJin a probléma?
-Nem anyu, nem ő...-mondtam majd felálltam.
-Most hova mész? -nézett utánnam.
-Kiszellőztetem a fejem. -mondtam majd ki is léptem az ajtón.

Lassan sétáltam. Anya annyira felidegesített, hogy még a múltkori esetek miatt sem tudtam aggódni. Csak Jimin-en járt az agyam. "Hiányzik. Nagyon hiányzik."
Az utcám vége fele érve hangokat hallottam meg. Egy ideig mit sem törődve velük tovább haladtam, viszont ahogy hangjukból észrevettem, hogy elég részegesen beszélnek, megtorpantam.
Pár pillanatig figyeltem őket majd megfordultam és gyors léptekkel próbáltam eltűnni, mintha ott se lettem volna.
-Hé! Kislány! Gyere ide egy kicsit! -hallottam meg az egyik srácot utánam kiáltani. Nem fordultam meg. Csak még gyorsabbra vettem lépteimet és siettem haza.
-Hé~! Hova sietsz~? -kérdezte egy másik.
-Gyere játsz velünk egy kicsit~! - szólalt meg a harmadik mire mind felnevettek.
Hátra pillantottam és észrevettem ahogy utánam erednek. Lépteimet futásra gyorsítottam. Szívem torkomban dobogott.
"Mióta ilyen hosszú ez az utca?!" Hátam mögé bámúlva futottam. Hirtelen nevemet hallottam majd neki mentem valakinek. Rögtön felnéztem az illetőre.
-S-sehun?
-Hova ilyen sietősen Hercegnő? -nézett le rám mosolyogva.
-Ez meg ki? -hallottam meg magam mögül. Az üldözőim beértek minket. Sehun rájuk nézett és egyből vette a lapot. Kezével maga mögé tolt.
-Maradj itt...-suttogta nekem én pedig bólintottam. Sehun felvett egy stabil beállást kezeit pedig ölkölbe szorítva maga elé emelte, ami csak bátorítást adott a három idegennek a támadásra.
Egyből neki rontottak én pedig tágra nyílt szemekkel figyeltem Sehun-t. Az egyik srác megakarta ütni de iszonyú sorsasággal és erővel hátra csavarta kezét. Egy másik srác ekkor rontott neki, de Sehun még mindig az előző srácot tartva gyomorszájon rugta. A harmadik srác már neki se mert menni inkább jobbnak látta eliszkolni. Sehun a srácot kiengedte kezei közül majd akkorát húzott be neki, hogy még én is megéreztem.
-Jól vagy? -nézett rám. "Ezt pont ő kérdezi, mi?"
Sokkos állapotomban csak halványan bólintottam egyet.
-Gyere, haza viszlek. -mondta majd megragadta kezem és húzni kezdett. Lassan távolodtunk a jól helyben hagyott srácoktól, de én még mindig őket figyelve bámultam hátra.
-Ne aggódj. Már nem jönnek utánunk. -hangjára visszafordultam majd őt nézve szedtem rövid lábaimat.
Ránéztem kezére majd megpillantottam a vért rajta. Rögtön felemeltem arcomhoz, hogy jobban lássam az utca lámpa fényében.
-Sehun, te vérzel...-állapítottam meg halkan. Rámnézett egy pillanatra majd tovább húzott.
-Nem az én vérem.
-De igen. Látom a kezeden a sebeket. -tényleg jó erőset adhatott szegény srácnak.
-Csak egy karcolás. -rendezett le ennyivel.
A már nem túl messze lévő otthonomig húzott majd be is fordult az ajtóhoz.
-Tuti jól vagy? -nézett le rám.
-Persze. Viszont téged nem engedlek így el. -mondtam határozottan.
-Dehogynem. -simogatta meg buksim, mintha gyerek lennék.
-Majd, ha leápoltam a kezed. -mondtam majd most én ragadtam meg kezeit és húztam magam után. Bementünk a házba ahol hirtelen anyu karjai közt találtam magam.
-Jaj, Kincsem. Annyira aggódtam érted. Nem tudtam hova mentél és-
-Nyugi anyu, itt vagyok. -szakítottam félbe.
-Kit hoztál? -vette észre Sehun-t.
- Jó estét, Oh Se-hun vagyok. -hajolt meg. -Neul barátja.
-Ohh, hát te lennél az. -mondta anya barátságosan.
-Igen, anya. Most viszont felmegyünk. -fogtam Sehun ruhaujjára.
-Hova is? -állított meg.
-Sehun megsérült. Csak le kezelem a kezét. -mondtam ártatlanul.
-Mi történt? -nézzett rám anya.
-Meg támadott néhány részeg srác, de Sehun megmentett. -hajtottam le a fejem.
-Tényleg? -csodálkozott rá anya. -Akkor siess. -mondta anya hozzám fordulva.
Sehunt magam után húzva felvittem az emeletre majd beültettem az íróasztalomhoz míg én átrohantam a fürdőbe a kötszerért. Visszaindultam Sehunhoz. Nekem háttal ült. Mellé sétáltam majd megláttam, ahogy a levelet olvasta, amit még Jimin írt nekem. Kikaptam kezéből majd hátam mögé raktam és újból összegyűrtem.
-Ki az a Jimin? -nézett rám Sehun.
-Senki...-mondtam majd kidobtam a kukába a papírgalacsint.
-Oookéééé~ -mondta majd felém fordult.
Odanyújtottam kezem arra várva, hogy hellyezze tenyerbe az övét. Habozás nélkül kezembe helyezte a tenyerét így rálátást nyertem kézfejére ami tele volt sebekkel.
Letöröltem róla a vért, majd a pamacsokat belemártva a fertőtlenítőbe elkezdtem a sebekre nyomkodni. Sehun tűrte a fájdalmat de azért itt-ott felszisszent.
-Kész vagy...-mondtam majd elkezdtem pakolni.
-Köszi, Hercegnő. -mondta majd elkezdte kezét nézegetni.
-Sehun...-szólaltam meg lehajtott fejjel.
-Hm?
-Köszönöm, hogy megmentettél...
-Bármikor, Hercegnő. -mondta majd felállt -Nekem viszont most mennem kell.
-Ohh...-álltam fel én is.
-Kitalálok. -mosolygott rám majd visszaültetett. Kiindult a szobámból majd maga után becsukta az ajtót.

|Meghoztam a kövi részt 😊 Remélem tetszett, ha így van jelezd nekem ❤❤❤
Köszönöm, hogy elolvastad😊😊
Pápá😙😄❤👋❤😄😙|