Elszórt boldogság

8. rész

Arcomról jól kivehetőek voltak a sírás okozta nyomok. Szemeim kissé felpüffedtek és bepirosodtak, míg orromat megírigyelhette volna a télapó, úgy kipirosodott. El sem tudtam volna titkolni, hogy sírtam.
- Nem is tudod elképzelni, mennyien hagyják el sírva a vizsgálómat. Odakint fel sem fog tűnni senkinek. Ne aggódj!-válaszolta Sam bíztatón, majd egy puszit nyomott az arcomra, mikor meghallotta, hogy az előző pityergés még utoljára utat tör magának és felszipogtat. Mikor kiléptünk a folyosòra Sam az  egyik kezét a derekamra csúsztatta, úgy vezetett a recepció irányába. Számomra romantikus pillanat volt, míg a külvilág csak egy pácienst látott és egy orvost, aki törődik a betegével.
Néha jobban is, mint azt kellene. – gondoltam magamban és egy mosoly szaladt végig az arcomon. Jól esett a törődése, az, hogy mellettem volt, hogy most ha csak egy kicsit is, de törődött velem. Derekam izzott keze melegétől, én pedig egyre jobban vágytam rá. Érezni akartam őt újra, főleg a múltkori vitánk után. Hálás voltam neki, hogy a mai nap nem nagyon emlegette a veszekedést és az egymás fejéhez vágott sértő megjegyzéseket, de ugyanakkor pontosan tudtam, hogy Sam nem fogja annyiban hagyni az ügyet és ki kell elemezgetnünk közösen mindent, de én is vágytam rá, hogy tisztázzuk a félreértéseket.
- Szeretném, ha beírnád Anettet 22.ére, délelőtt 10 órára. – mondta Sam az egyik recepciósnak. Az alacsony termetű vörös hajú nő, nem szólt semmit, csak feljebb tolta hatalmas keretű szemüvegét és gépelni kezdett valamit a számítógépbe. Samre pillantottam, aki egy bíztató mosolyt villantott felém. Gyönyörű nő volt, én pedig újból azon kezdtem el morfondírozni, hogy mi a fenét lát bennem? Feleannyira szépnek nem találtam magam, mint amennyire gyönyörűnek láttam Samet. Mindig vidám volt, mintha folyamatosan egy boldogság burok vette volna körül. Mosolygása pedig engem is elvarázsolt és boldoggá tett. Ugyanúgy, ahogyan az előbb a vizsgálóban. Megölelt, rám villantotta mosolyát és úgy éreztem, igaza van, minden rendben lesz.
- Dr. Hill, 22.én a 10 óra már foglalt. – mondta a nő Samre pillantva.
- Hmm. – hagyta el egy hümmögés Sam száját, miközben a számítógéphez sétált. Kicsit megdőlve fürkészte a monitort, aminek köszönhetően teljes betekintést nyertem dekoltázsába. Imádtam a melleit, még akkor is, ha Sam túl kicsinek tartotta őket. Szerintem tökéletesek voltak, pont belefértek a tenyerembe és imádtam érezni, ahogy kezemben a bimbói megkeményednek. Nem tudtam másra koncentrálni csak az előttem ringò formás mellre.
- Délután 15:30? – kérdezte Sam felém pillantva, teljesen belenézve a szemeimbe, amitől még jobban tűzbe hozott és pirosodni kezdtem. Tudtam, hogy direkt csinálja. Tudja, hogy mi a gyenge pontom és ki is használta azt.
- Azt hiszem, hogy... - mondtam neki, miközben egy szexi mosolyt villantott rám, fejét egy picit oldalra döntötte és egyik szemöldökét feljebb emelte. Az volt az a pont, ami teljesen elvette az eszem. Nem tudtam befejezni a mondatot, teljesen elvarázsolt, amitől piszkosabbnál piszkosabb gondolatatok jutottak eszembe. Ha nem lettek volna még rajtunk kívül a rendelőben, rá vetettem volna magam.
- Jó, akkor 22.-e 15:30 dr. Williams. – Pont maga lesz az utolsó páciensem. – mondta felém kacsintva, mire még jobban pirosodni kezdtem. Sam lépett oda mellém elégedett mosollyal, amit én egy szemforgatással viszonoztam. Mérges voltam rá, ahogy most kijátszott.
- Szívesen. - suttogta a levegőbe, hogy  csak én olvashassam le ajkáról a szavat.
Egy másik fehér köpenyes orvos lépett a pulthoz egy aktát átadva az egyik ápolónak. A másik doktornő, ugyanúgy, mint Sam nagyon elegánsan volt öltözve, magassarkúja pedig még jobban felvitte az összhatást. Sötétbarna haja göndör fürtökben esett a vállára, sötétzöld szemei pedig gondterheltek voltak, mégis volt a kisugárzásában valami megnyugtató valami, ami megnyugvást váltott ki a körülötte lévő emberekből. Illata járta át az orrom és nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek ki is áll mellettem.
Sam felesége volt az. Még sosem láttam őt ezelőtt, és reméltem, hogy nem is fogom. Most pedig itt álltunk hárman, egymás mellett. Vajon tudja, hogy ki vagyok? Azt, hogy a felesége megcsalja velem? Vagy csak, hogy egyáltalán más nővel is lefekszik? Ahogy ott álltam azon kezdtem gondolkodni, hogy a teremben hány szeretője lehet még Samnek? Hány vasat tarthat a tűzben?
- Ne felejtsd el a mai vacsorát a szüleimmel, szívem! – mondta a barna hajú nő, Samre pillantva.
- Ne aggódj nem felejtettem el. Már megvettem a bort is, amit mondtál. – mondta Sam, mire a felesége hálásan mosolyogni kezdett. Samhez lépett és egy csókot lehelt az ajkára. Romantikus csóknak indult, de Sam ellökte magától és csak egy szájra puszi sikeredett ki belőle. A nő végigsimított ujjának hegyével Sam arcán, majd megindult az egyik vizsgáló felé. Elkaptam Sam aggódó pillantását, majd megindultam a kijárat irányába. Boldognak látszottak együtt, és én vagyok az a személy, aki ezt tönkre teszi!
Egy két lábon járó idióta vagyok, aki a pokolba fog kerülni! – hajtogattam feldúltan magamban, miközben Sam sietett utánam. Hallottam, hogy jön, de nem akartam, hogy utolérjen. Abban a pillanatban meg akartam szakítani vele minden érintkezést, el kell felejtenem őt.
Nem tehetem ezt magunkkal. Én nem ilyen ember vagyok! - suttogtam, miközben újabb könnyek szöktek a szemembe. Útáltam magam, hogy bele mentem a játékába és azért is mert ilyen érzelgőssé váltam mostanában. Eddig nem voltam az a sírós fajta nő, de mostanság...
- Várj már, kérlek! Anett! – kiáltotta utánam, miközben én nagy léptekkel próbáltam elhagyni a rendelőt, majd a lépcsőházat és próbáltam lerázni őt. De Sam tartotta a tempót, sőt egyre gyorsabban közeledett.
- Hagyj békén! – mondtam mérgesen, mikor utolért. Kapkodta a levegőt és alig tudott megszólalni. Kellett neki pár perc mire összeszedte magát, de kezével nem engedett el, szorosan fogta a csuklóm, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Kérlek, beszéljük ezt meg!
- Nem akarom megbeszélni. Hülye vagyok! Akkora egy idióta, hogy  bele mentem ebbe az egészbe! – válaszoltam a sírástól fojtogatott hangon, a mellkasát ütögetve.
- Nem vagy hülye és idióta sem. – mondta lágy hangon, újból a karjaim markolva. – Nem akartalak kihasználni!
- De sikerült! Feleséged van, boldogok vagytok, én pedig lefekszem veled! Közétek állok és...én...Filippel ugyanezt...teszem... - motyogtam kapkodva a levegőt. A szívem szaporán kezdett el verni, szaporán szedtem a levegőt és tenyerem izzadságtól úszott.
- Jól van, nyugodj meg! Pánikrohamod van! Szedd lassan a levegőt, figyelj így! – mondta, miközben mutatta, hogyan lélegezzek. – Gyere, sétálunk egy kicsit. – szólalt újra meg, mikor kezdtem megnyugodni. Sam néha aggódóan fürkészte a tekintetem, de nem szóltunk egymáshoz semmit, csak lassan haladtunk egymás mellett. Egy parkolóhoz vezetett és megálltunk az autója előtt. Kinyitotta nekem az ajtót és kezével az anyósülésre mutatott.
- Nem megyek most sehova! – mondtam neki.
- Kérlek!
- És mi lesz a többi betegeddel?
- Rachel átveszi őket, ne aggódj.
- És az esti vacsora az anyósodékkal?
- Mindennel foglalkozol, csak épp azzal nem, hogy beszállj! – mondta egy kicsit ingerülten, mire mérgesen néztem rá. Nem szóltam semmit, csak beszálltam az autóba. Többször láttam már, hogy mivel közlekedik, de még sosem ültem benne. Ő is beült az autóba, rám pillantott, lassan kifújta a levegőt, majd beindította a motort. Az autó halkan bődült fel, mi pedig megindultunk a főút irányába. Időközben Sam is becsatolta magát, de nem szóltunk egymáshoz. Fogalmam sem volt, hova megyünk vagy, hogy mit akar.
- Tudod, ha az emberek megijednek vagy szokatlan és felkavaró dolog történik velük, gyorsabban kezdenek lélegezni. Na, nem úgy értem, ahogy valaki edzés közben gyorsabban kapkodja a levegőt vagy például szex után. – mondta immáron felém pillantva, a megszokott sanda mosollyal az arcán. – Hanem úgy, ahogy te is lélegeztél az előbb. - folytatta magyarázatát, miközben a bal tükörbe nézett és indexelt. -Nincs szükséged több oxigénre, mint amennyit ezelőtt is a szervezetedbe juttattál, mégis ezt a késztetést kapod. Több széndioxidot lélegzel ki és a sok szén-dioxid elvesztése a vér alkalikulását okozza. Ez okozza a pánikrohamot. – mondta megtörve a kettőnk között lévő csendet.
- Hihetetlen, hogy eddig nem jöttem rá, hogy orvos vagy. – mondtam rá nézve. – Mindig mindent megmagyaráztál, például az orgazmust, vagy amikor elvágtam a kezem a pezsgősüveggel és elkezdted magyarázni, hogyan fogja a testem meggyógyítani önmagát. – nem szólt semmit csak nevetni kezdett, mire én is. Jó érzés volt, kiadni magunkból a feszültséget.
- Szóval nem nézted ki belőlem, hogy orvos vagyok? - kérdezte mosolyogva.
- Öhm, nem. Azt gondoltam, hogy nagyon stréber voltál az iskolában. De ha ilyen alikulálásos szavakat használtál volna, lehet gyanakodtam volna. - mondtam, majd mosolyogva hozzá tettem. - De nem, akkor sem...
- Nagyon vicces vagy!- nevetett. - Viszont,  alkalikus, szóval nem alikulás. Lúgosodást jelent.- javìtott ki.
- Jajj Sam. Kérlek ne stréberkedj. Megértetted nem? - kérdeztem kis felháborodást színlelve. - Egyébként meg tudom és így is akartam mondani, hogy figyelsz e...
- Bocsánat, én kérek elnézést. - mondta, miközben megcsóválta a fejét. - Viszont, már ne is haragudj, de hogy tudtad úgy kinyitni a pezsgőt, hogy közben elvágod az ujjad?- kérdezte kuncogva. - Csak annyi lett volna a feladatot, hogy fölpöccinted az üveget - folytatta míg a kezeivel mutogatott -  erre mikor megfordulok ott állsz szótlanul, riadt tekintettel ès mit látok? Hogy egyre jobban vérzel, te pedig fehéredsz. Még szèp, hogy elterelem a figyelmed valamivel, nem? Máskülönben attól féltem, hogy elàjulsz! 
- Hejj, először is még soha azelőtt nem kellett pezsgőt kinyitnom! Te pedig rám bízod! És másodszor annyira nem voltam megijedve! - mondtam majd játékosan felé nyújtottam a nyelvem ès kezeim összekulcsoltam a mellkasomnál.
- Nem voltál megijedve?
- A-a. - feleltem.
- Akkor azok a könnycseppek, csak egy szemedbe repülő bogárnak voltak köszönhetőek?
- Nem, allergia. - mondtam mosolyogva. - És egyèbként máshogy is elterelhetted volna a figyelmem...
- Ès hogyan? - kèrdezte huncut mosollyal az arcán.
- Mondjuk mellbedobással. - válaszoltam nevetve, mire a szemeit forgatta. - De hova megyünk? – kérdeztem.
- Meglepetés. – mondta felém sandítva, majd gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Nem szeretem a meglepetéseket.
- Tudom. Akkor is ezt mondtad, mikor az ágyhoz bilincseltelek és egy szemfedőt viseltél. – válaszolta egy hatalmas vágytól égő sóhaj kíséretében. Nem csak ő idézte fel az emléket, hanem én is, amitől libabőrössé váltam. Az első igazi szeretkezésünk volt, az a fajta, amikor teljesen átadtam magam neki, és teljesen rá hagyatkoztam. Nem láttam mit csinàl, vagy azt, hogy mire készül. Hmm azok az orgazmusok.
Kezének meleg érintése hozott vissza a jelenbe. Ujjait az enyémek közé kulcsolta és szájához emelte, hogy egy csókot nyomjon rá. A kézcsók után sem engedte el a kezem, még akkor sem, ha váltania kellett. Romantikus és a vezetést tekintve, kicsit veszélyes pillanat volt. De jól esett és ezt pontosan tudta ő is.
Még mindig nem tudtam hova tartunk, de már nem is érdekelt igazán, mert Vele a világ végére is elfurikáztam volna.