WISH YOU BETTER LIFE // Hungarian Fanfiction

Légy erős!

*Lehunyom a szemem. Egy könnycsepp gördül le az arcomon. Letörlöm és ezután szépen lassan álomba zuhanok.*

Éppen futok matekra... nem keltett a telefonom... tipikus!
Mikor belépek az ajtón, senki sincs a teremben. Pedig már vagy negyedórája megy a tanítás. Bejjeb lépek és hírtelen becsapódik az ajtó mögöttem. Összerezzenek... Megfordulok és felnézek a hatalmas ajtóra. Rohadt jó... itt is kezdődik.
Elkezdek dörömbölni az ajtón.

-Engedjetek ki!! Kérlek. Valaki engedjen ki! -ordibálom -

Nem válaszol senki. Még egy fél percig kiabálok, aztán megunom és leülök egy székre. Hirtelen minden sötét lesz. Elmehetett az áram. Előkapom a telefonomat és bekapcsolom a zseblámpát rajta. Hirtelen minden olyan sötét és ilyesztő. Mint valami más univerzum.
Ahogyan sétálok, lenyomom a kilincset. Nyitva... kimegyek az ajtón és ott látom magam előtt Finnt.

- Te meg mit keresel itt?- kérdezem felhúzott szemöldökkel-

-Shhhhhhh! -teszi mutatóujját szájára-

Hirtelen minden sötét. Megint. De most felébredek egy nyirkos pinceszerűségben, megkötözve.
Egy homályos ember alak közelít valamivel a kezében. Talán kés? Istenem... ez nem velem történik.

-Kimberly Dowson! -szólal meg az ismerős hang-

Úristen ez Finn hangja. Egyre közelebb és közelebb jön és egy hirtelen mozdulattal elvágja a torkom.

-Aztakurvabüdösmocskossosehdixj!!!! -kiáltom leizzadva és kócosan-

Csak egy álom Kimberly... csak egy álom. Próbálom nyugtatni magam több kevesebb sikerrel. Lábaimat mellkasomhoz húzva hintázok az ágyamon, miközben  dől a könny a szememből.

-Kimberly valami baj van? -rohan be apa aggodóan-

-Cs..csak rosszat álm..álmodtam . -dadogom érthetetlen hangnemben-

-Kérsz egy pohár vizet? Elég sápadt vagy! -kérdezi felvont szemöldökkel-

-Nem, kösz...köszi!-vágom rá műmosollyal-

Erre biccent és kimegy.
Mi volt ez az álom? Finn elvágta a torkom. Mi a szar?! Nem vagyok magamnál.
Szerintem nem megyek ma iskolába!

-Sziasztok!-köszönök szüleimnek, a lépcsőfordulóból -

-Kim! Kicsim jól vagy? -kérdezi apa-

-Nem igazán! -sóhajtom- Nem tudok most iskolába menni! Maradhatnék? -nem nézek szüleimre. Összeszorított szemmel fogom a homlokomat -

-Persze! Akartuk is javasolni! -néz apu anyura-

-Köszönöm! -nézek hálásan szüleimre-

Elindulok a gyógyszeres dobozok felé, mivel (gomdolom a sok sírástól) majd szétrobban a fejem.

-Maradjon valaki veled? -kérdezi apa-

-Nem kell -vágom rá hirtelen-

-Oké ! Vigyázz magadra! Este jövünk. Szia Kim! -köszön el anya-

Nemtudom mi történt vele. Lehet gyötri a bűntudat. Bantja a dolog. Mint engem Finn.
Még mindig nem fogtam fel az álmom. Lehet  Papa halála váltotta ki belőlem.

Még mindig gyötör a bűntudat. Éget, felemészt, eltipor. Nem köszöntem el tőle, nem mondhattam neki, hogy szeretem.

Már vagy egy órája bőgök a nappaliban, mikor ráeröltetem magam a kajacsinálásra.

-Az éhség is felemészt... csak éppen szó szerint. -motyogom magamban-

Kész a kajám! Gabonapahely. Gratulálok... legalább pirítóst süthettem volna. Nah mindegy.

Amikor felnyitom a telefonomat, eszembejut, hogy megígértem Finnek, hogy ma találkozunk az iskolában. Emiatt is gyötőr a bűntudat. Mindenki másra gondolok, csak magamra nem. Így volt ez Magyarországon is, csak éppen visszaéltek vele. Csúnyán.

Megnézem mennyi az idő. 7:25. Másfél órája mentek el a szüleim. Jesszus, ezért nem látom őket reggelente.

Gyorsan írok Finnek:

-Szia! Bocsi, de ma nemtudok iskolába menni. Sajnálom. Délután találkozhatunk ha akarod.

K.

Elküldöm és lezárom a telefonomat. Képernyővel lefele lerakom az asztalra. Fél perc nem telik bele, máris pittyog.

-Szia! Semmi baj megértem. Oké! 5-kor a parkban?
F.

Gyors volt.

-Ott leszek!

Írom és elindulok a szobámba. Ahogy beérek, ledőlök az ágyamra és elmélkedek. Elmélkedek Nagypapán, elmélkedek az álmomon, elmélkedek magamon.

Magamon alatt az életem változását értem. Nagyon sokat változtam mióta költöztünk... lehet, hogy túl sokat is.

Emlékszem még, mikor egyszál bugyiban rohangáltam a forró kövön. Emlékszem mikor 2 pulcsiban és overálban építettem a hóembert papa udvarán. Régi szép  idők.

Megint sírok. Észre sem veszem, de mint a Niagara, úgy folynak a könnyeim.

Az egész napom így telt. Bőgtem és bőgtem.
De jóhatással van állítólag a szervezetre, tehát nedvességen kívül sokat nem vesztettem vele.
Különben is. Mindíg magamba folytom. Lehet, most így távozik belőlem az a sok feszültség amit életemben összeszedtem.

-Ez megint egy szomorú nap.... -amikor ezt kimondom eszembe jut, hogy én ma finnel találkozom.-

Ránézek az órára. 4:00... oké!
Elindulok a fürdőbe, de amikor belenéztem a tükörbe, azzal a lendülettel majdnem ki is szaladtam.
Lila Karikás, agyon sírt szemeim, nem nagyon illettek az összképbe.

Rendbe raktam magam és felöltöztem, majd elindultam...

10 perccel hamarabb értem oda, ezért leültem az egyik hintába, és vártam Finnt.

Amikor megérkezett köszöntünk egymásnak és leült mellém a másik hintába.

-Mi volt a suliban? -kérdeztem unottan-

-Szokásos! -utánozza hangnemem-

Halkan kuncogok, majd kínos csend. *tücsök ciripelés*

-Megkérdezhetem, hogy mi történt Papáddal? -jól tudja, hogy érzékeny területen tapogatózik-

-Az a furcsa, hogy m÷g én sem tudom. -nézek magam elé- Már vagy 2 hónapja kórházban van, de nem érkezett hír róla egészen tegnapig.

-Miért nem hívta szüleidet a kórház? -kérdezi felhúzott szemöldökkel.-

-Áhh nem a kórházzal van itt baj. Apáék nem szóltak nekem. Szerintem már legalább 1 hónapja haldoklott. -hajtom le a fejem -

-Sajnálom! -hajtja le ő is a fejét-

-Ne sajnáld! Légy derűlátó! -hamis moyoly görbül arcomra-

Erre ő is elmosolyodik, és ránéz az órájára.

-Úristen! Elkésem! -pakolja össze táskáját.-

Felállok a hintából jelezvén, hogy akkor induljuk. Erre ő eldobja a táskájat és megölel.

-Légy erős! -Mondja gyönyörű mosolyával, majd szalad az órájára  -