The 100

Rossz hegy

Azt hittem sosem látom többé... Azt hittem, már csak emlék lesz, az a fekete kócos haja, vagy az a sötétbarna szempár... Mikor magamhoz tértem az ámulatból, odafutottam hozzá és a nyakába ugrottam. Majdnem elestünk olyan hevesen öleltem át. Megkönnyebbültem és még csak most éreztem meg igazán az elmúlt órák fáradalmait, most, hogy Bellamy karjában lehetek. Úgy éreztem már nem kell erősnek lennem, mert valaki vigyáz rám. A bátyám. Miután üdvözöltük egymást, Bell megelégelte, hogy a többiek még mindig vitáznak ezért odament, hogy átvegye az irányítást. Az ajtónyitó karhoz lépett. Erre mindenki elcsendesedett és feszülten figyelt. Kivétel egy ember.
-Ne csináld! Hallottad mit mondott Clarke?! -Mutatott a kancellár fia a szőke hajú lányra aki az imént még a tömeget nyugtatta, kissebb nagyobb sikerrel.
-Wells! Megoldom!  -Csattant fel hirtelen Clarke. Bellamy meg sem moccant, csak figyelte az eseményeket.
-Ezen őr egyenruha van közéjük tartozik. Eddig fel sem figyelten erre. Vajon miért volt rajta?! Lehetetlennek tartottam, hogy képes lett volna beállni közéjük. A saját bátyam nem lehet az ellenség mellett...    -A bátyám nem tartozik azok közé!-szólaltam meg mostmár én is. Magam sem értettem, hogy miért van rajta az egyenruha, de ennek ellenére meg kell védenem a testvérem. Persze a kijeltésemre miszerint van egy bátyám mindenki elhallgatott és elkezdtek engem bámulni. Nem volt túl megszokott, hogy valakinek testvére van.  Bellre néztem és bólintottam. Tudta mit akarok. A karra nézett.
-Neee! -kiáltotta Clarke, de már késő volt, Bellamy már meghúzta a kart.Az ajtó hangos recsegéssel kinyílt. Már senki nem veszekedett ez akkora hatással volt rájuk. Hirtelen megcsapott minket a friss levegő, a napsütés és a madár csicsergés. Senki nem, mert kimenni, de mégcsak megmozdulni sem. Elindultam az ajtó felé, Bellamyra pillantottam, mire ő bólintott. Kiléptem az űrhajóból, a napra néztem, éreztem a meleget a bőrömön, a friss szellőt. Vettem egy mély levegőt és muszáj volt elordítanom magam. -VISSZATÉRTÜNK RIBIK!! -erre már mindenki ujjongott és elindult, hogy mégnézze az új otthonát.

~Clarke~
Hogy tehette ezt?! Wells azt mondta, hogy miattam tartóztatta le magát. Nemtudom mit gondolt talán, hogy ezek után csak úgy megbocsájtok neki?! Azok után, hogy miatta végezték ki az apámat?! Csak neki mondtam el a titkot amire apa rájött, hogy haldoklik a bárka. Ő pedig elárult... engem is és a családomat is....
Megpróbáltam most nem erre koncentrálni, mivel volt nagyobb problémánk is. Mikor leküldtek minket annyira azért gondoltak, hogy legyen mit ennünk. Azt tervezték, hogy Mount Weatherre fogunk érkezni ahol régen egy katonai bázis állt, remélhetőleg 100 emberre elegendő élelemmel. Vagyis mostmár csak 84 embernek. Viszont rossz helyre  zuhantunk le, így egy radioaktív erdő van közöttünk és a vacsoránk között. Szerencsére kapott a csapat egy térképet  ezért el is kezdtem  tervezni az utat a Mount Weather-ig. Hosszú út vár ránk, de sötétedés elött megjárjuk kikerülve a radioaktív erdőt is. Elraktam a térképet és indultam, hogy megosszam a társaimmal a problémát. Mikor megfordultam Wellsbe botlottam.
-Szia, olyan komoly vagy. Valami baj van? -kérdezte, de én rá se tudtam nézni, azok után amit velünk tette. Elmagyaráztam neki is amit az imént fedeztem fel.
-Hát akkor jobb ha minél hamarabb elindulunk. Segítek összeszedni a cuccokat és a sebesülteknél is segítek. -Mondani akartam valamit neki, de csak egy újjabb bólintást tudtam kicsikarni magamból.
Elkezdtem toborozni az embereket, de tudtam, hogy inkább nekem is a sebesültek mellett kéne lennem. De nem tudtam Wells közelében lenni. Minden kis csoporthoz odamentem és elmondtam a fejleményeket.
-Hé, Hercegnő! -Lépett oda Bellamy és Murphy. -Mit csinálsz?
-Összeszedem az embereket az útra, Mount Weather-re megyünk. Rossz hegyre zuhantunk le...
-Szerintem nagyon is jó helyen vagyunk, itt vagyunk a földön -Vágott a szavamba Bell. -Senki nem megy sehova!
-Muszáj eljutnunk oda! Ott van csak élelmünk. -Próbáltam meggyőzni. Ekkor már Wells is ide jött.
-Van egy jó ötletem Hercegnő! Te és a földi Kancellár elmehetnétek és elhozhatnátok nekünk a kaját. -Láttam, hogy reménytelen a dolog. Ebben a pillanatban megjelent Finn.
-Valami baj van? -intézte kérdését a két fiúhoz.
-Én csak annyit mondtam a kis barátnődnek, hogy ha annyira el akar menni arra hegyre akkor menjen, de mi itt maradunk. -Ezután elmentek.
-Na akkor indulunk? -Kérdezte vidáman Finn. 
-Finn nincs elég emberünk, hogy ennyi kaját elhozzunk, összesen hárman vagyunk. -Körbenézett és mögötte két furcsa fiút a válluknál fogva húzott oda.
-Mostmár öten. -Mosolygott rám. Hirtelen Octavia, is odalépett hozzánk. -Jó bulinak hangzik menjünk hatan. -és a Finnre kacsintott.

~Octavia~
-Octavia! -hívott félre Bellamy -Nem mehetsz! Túl veszélyes.
-Bell! Egész életemben bujkáltam, végre élni is szeretnék! -Bellamy mélyen a szemembe nézett.
-Menj! -Mondta -De nagyon vigyázz magadra!
Megöleltem és már rohantam is a többiek után.