Túl kicsi vagy hozzàm!

5.

Egy októberi nap volt,  haza fele tartottunk Max-el.. Úgy volt hozzám megyünk de egy bizonyos idő után észre vettem, hogy rossz irányba haladunk. Max az egyik közeli parkba akart hurcolni (mint ahogy utólag megtudtam,  totàl random vàlasztotta ezt a helyet) és idő közben össze vissza mesélt nekem a suliról, zenékről,  filmekről én meg csak álltam (azaz gyalogoltam) mellette.
Mivel aznap tök jó jegyeket kaptam,  azért a hangulatom megengedte, hogy néha nevessek is rajta (mert amúgy alapból egyàltalàn nem érdekeltek a Star Wars filmek amikről papolt nekem, de nem akartam lekoptatni szóval figyelemmel kisértem minden szavát).

A parkban egyébként senki se volt,  és így utólag nézve az is lehet, hogy ezt is Max tervezte így,  de ez csak egy futó gondolat. Leültünk a legközelebbi padra majd két hosszú és kínos perc után megtörtem a csendet:
-Mit keresünk itt? Tudtommal hozzám akartunk menni.
- Igen csak.. Szeretnék megosztani valamit,  ami már nagyon rég nyomja a szívem.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz,  hiszen legjobb barátok vagyunk,  nem?
-De.. Már lassan négy éve
-Akkor.. Nyögd már ki végre!- és löktem egy kicsit a vállán- Aztán meg induljunk haza,  alig várom, hogy megkóstóljam anyu új levesét.
-Jó figyelj..lehet ki fogsz akadni... De....- kezdett bele,  de a könnyek ellepték a kék szemeit
Nagyon megsajnàltam, hiszen fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet.. Lehet, hogy megölt valakit? Vagy titokban drogozik?
Gyorsan elő vettem egy csomag zsepkendőt és kibontottam neki
-Nyugi,  bármi is a baj,  én majd segítek neked..
-Hát éppen ez az Kitty... Én szeretlek téged!
-Én is szeretlek téged,  azt hittem ez alap!
-De én nem barátként.. Én már rég nem baràtként tekintek rád......