Winter's Tale [Dean Winchester ff.] ✓

6. fejezet

Dean másfél napig nem is került elő, de így legalább lehetőségünk nyílt jobban megismerni Samet. Nagyon rendes srácnak tűnt, mosolygós, őszinte gyerek, de a húgomat mintha inkább a külsőségek foglalták volna le. Miután az egész ház elvonult, csak én maradtam még főzőcskézni a konyhában a húgommal, fülön tudtam csípni. Jobb volt az ilyen dolgokat csírájában elfojtani.

– Hé! – ocsúdott fel Nicky, amikor kikaptam a kezéből a telefonját.

– Beszélgessünk – ültem le vele szemben, amíg kelt a tészta amit az előbb gyúrtam be.

– Mit akarsz? – sóhajtott fel színpadiasan, megforgatva a szemeit.

– Ne forgasd a szemed, a végén még kiesik – szóltam rá élesen. – Samről pedig tegyél le.

– Mivan?

– Kerüld el Samet – mondtam ki egyszerűen. Reméltem, hogy egyszer még megköszöni nekem mindazt, amit érte tettem annak érdekében, hogy megóvjam. – Nem akarod azt, ami vele jár.

– Honnan tudhatnád? – csattant fel azonnal. – Nem is volt pasid a múlt század óta!

– Azért ez nem igaz.

– De nem is hazugság!

Csak meredtünk egymás szemébe, végül én szakítottam meg a szemkontaktust. Okos enged, szamár szenved elven alapulva jobbnak láttam, ha inkább annyiban hagyom. Legalább is biztosan okosabb lett volna.

– Figyelj, Nick, én csak védeni akarlak.

– Attól még nem kell farokblokkolónak lenned! – küldött felém egy haragos pillantást.

– Én nem vagyok... Farokblokkoló, de meg kell értened, hogy csak a szívedet törné össze. Idősebb nálad, és valószínűleg tovább is állnak, majd sosem látjuk őket többet.

– Mi volt ez a királyi többes? – hajolt felém kíváncsian, szemöldökét összevonva. Sosem szerettem amikor így néz rám, mert ilyenkor mindig valami elvetemült dolgon gondolkozott. – Csak nem Deanről beszéltél?

– Tulajdonképpen de, mert együtt jöttek, együtt is mennek – feleltem az egyértelmű kérdésre, de mintha ezzel nem lett volna megelégedve.

– Szerintem te összetéveszted őket.

– Nicky, ez nem egy felsőfokú egyenlet, de azért vezesd már le nekem is! – könyörögtem neki. Semmi lélekjelenlétem nem maradt, hogy még a is húgommal Activity-zzek.

– Az van, hogy félsz, hogy belezúgsz Mr. Fanfiction-zöldszembe, ezért bezárkózol, és engem sem hagysz élni – magyarázta vigyorogva, és bármennyire is szerettem volna azt az önelégült vigyort letörölni a képéről egy serpenyővel, maradtam a seggemen. Túl hangos lett volna ez az akcióm.

– A nővéred vagyok, jogom van megítélni a kiszemeltjeidet, húgi! És én azt mondom, jobb, ha nem Sammel kezdesz.

– Remélem tudod, hogy már nem vagyok szűz – ugrott fel a bárszékről, hátra dobva hullámos haját a válla felett.

– Micsoda?! – hajoltam át a pulton, de mire a húgom után kaptam volna, ő már régen a környéken sem volt.

Hallottam, hogy kivágódik a bejárati ajtó, majd egy halk szitkozódás után be is csukják. Csak reméltem, hogy nem a húgom ment ki ítéletidőben, mert akkor biztosan utána mentem volna és elásom az árokban, vagy az udvar végébe.

– Ó, szia Dean! – csendült fel a húgom szórakozott hangja, de valahogy túl lelkesnek tűnt ez a köszöntése. Mindig is fel volt dobva, ha valamivel fel tudott bosszantani. – Kai a konyhában van!